Nagyon sok futballkedvelő várta a videobíró (VAR) bevezetését a fociban, remélve ezzel, hogy megszünteti a bírói hibákat, csalásokat. A topbajnokságokban használják több, kevesebb sikerrel, igaz, ehhez azért tartoznak nemzeti sajátosságok is.

Bevallom őszintén, kevés Bundesliga meccset nézek, így arról igazán nem tudok véleményt mondani, de amit láttam, ott jól működött a VAR. Gyorsan, jól segítették egymás munkáját. De ezt abból a kevésből szűrtem le, amit láttam.

Olaszországban más a helyzet. Ott simán mondhatjuk, hogy vannak a csapatok közül egyenlők és egyenlőbbek. A VAR a les esetében a vonalhúzásnál azzal tud játszani, hogy amíg a labda elrúgása történik, néhány századmásodpercre, vagy kicsit tovább a passzoló játékos lábát éri a labda. Közben persze a többiek mozgásban vannak. Így akkor állítja meg a VAR a labda elrúgásának pillanatát, amikor akarja. Ez véleményes esetnél bizony döntő lehet. Miután már centikben mérünk, olyan szabálymódosítás kellene, amely egyértelműen megállapítja, hogy onnantól, ahogy a passzoló játékos hozzáér a labdához, addig amíg a lábát el nem hagyja, van olyan pillanat, hogy nincs les, akkor az nem les. Segítendő a támadójátékot. A kezezés szabályát félig megoldották a Bánki Dodit idézve, alpakkaöltönyös húgyagyúak. Oké, ha a támadójátékos kezét éri bárhogy a labda az kéz. A védőjátékos kezezésénél viszont teljes a káosz. A világon senki sem tudja, hogy a védőjátékos kezezését hogy ítéljék meg, így százféleképpen értelmezik és százféleképpen ítélnek. Ez nagyon súlyos probléma. Következetesen kellene bíráskodni, de ez így nem megy. 

Spanyolországban a bírók amúgy is szörnyűek. Mindig is utáltam azokat bírókat, akik azt gondolják, hogy a meccs egyedül róluk szól, teátrális mozdulatokat tesznek, miattuk áll percekig a játék, mert szerepelni akarnak. Provokálják az amúgy is felfűtött állapotban levő játékosokat és alig várják, hogy lapokat adhassanak, de igazán a pirosnak örülnek. Az ilyenek főként Dél-Amerikában vannak, de Európában a spanyolok állnak ehhez a legközelebb. Bármilyen furcsa, a VAR-t a játékvezetés színvonalához képest nem használják rosszul. Spanyolországban, ha a bírók rosszak is, a VAR-ral mindenképpen igazságosabb eredmények születnek az elmúlt évekhez képest.

Anglia a nagy csoda. Már az összes topbajnokságban volt VAR, itt nem. Csak az idén vezették be, gondolom szóltak, bíró nem megy komoly meccset vezetni, ha az országában nincs VAR. A szezon elején mintha nem is lett volna. Az azt kezelő bíró nyugodtan elmehetett volna egy pubba TV-n nézni a meccset, közben letolhatott volna néhány Guinesst, a lőtéri kutya sem kereste volna. Aztán egyszer csak, úgy a 7-8. forduló környékén már néha beleszóltak, biztos szóltak nekik, hogy ébresztő, pénzt kaptok ezért. Az egyik legnagyobb gond a Premier League-el, hogy kiöregedett bírók fújnak és halmoznak hibát hibára. Ráadásul a legnagyobb rangadókat is nekik adják. Gondolok itt az 50 éves Jonathan Mossra és a 49 éves Martin Atkinsonra, még itt lehetne Howard Webb is, ő fiatalabb mindkettőjüknél, ha akarna és nem vonul vissza, biztos ő is itt lenne. Mossal és Atkinsonnal az van, hogy amit tavaly befújtak volna, most nem fújják be, ott a VAR. A VAR-nál ülő meg nem mer beleszólni a nagy hatalmú bírók ítéletébe. Ezzel az erővel, amilyen fizikai állapotban van Bede spori, ő is vezethetne simán PL meccset egyáltalán nem lenne kirívó lefelé a mezőnyből, inkább felfelé. Anglia az egyetlen ország, ahol VAR nélkül igazságosabb volt a bajnokság, de ez csak az arrogáns, nagyképű, a VAR-t bojkottálni akaró bírók miatt van. Nem értem, ha Európában mondjuk egy Shamrock Rovers-Tromsö EL selejtezőt 45 év felett nem lehet vezetni, akkor ez Angliában sokkal nagyobb iramú, sokkal fontosabb meccseken ettől 5 évvel idősebb is vezethet. A játékvezetés Angliában közröhej tárgya, a következő szezontól ezt át kell gondolni és a PL-ben vezető bírók sorában döntő átalakításokat kell végezni.

Érdekes módon a BL-ben már jobban figyelnek a sporik a VAR-ral való együttműködésre, mint a saját bajnokságukban. Muszáj, mert ebben van a lóvé, ha legközelebb kimarad, az sokba kerül. Otthon meg úgyis én vagyok a király, mondja az önmagával nagyon elégedett, arrogáns, seggfej bíró..

Az amerikaifutball átment ugyanezeken a gyermekbetegségeken. Még mindig nem tökéletes a videorendszer, de tanulva a hibáikból folyamatosan tökéletesítik. Ha az NFL vezetőivel konzultáltak volna a FIFA és az UEFA "nagyjai", sok problémát megelőzhettek volna. Igaz, akkor a hatalmas arcból és az alpakkaöltönyből (idézet újra Bánki Doditól) is le kellene venni, de az nem nagyon megy.

1966. december 8-án, egy csütörtöki napon nagyon korán és izgatottan keltem. Elkértek az iskolából és az édesapámmal indultunk Budapestre megnézni a Vasas–Inter BEK-meccset a Népstadionban. Néhány hónappal múltam 9 éves, még bennem volt a nyári angliai VB meccseinek az izgalma, a brazil verés. Miután a génjeimben örököltem a Fradi iránti szeretetet, annyira nem rajongtam a Vasasért, ez év augusztusában éppen 3:0-ra vertek meg minket a Népstadionban, de a lelkemre kötötte az édesapám, hogy a Vasasnak kell drukkolni, igaz, nem a Fradi, de magyar csapat.

Hideg, nyálkás időben bekászálódtunk a Trabantba és az akkori útviszonyoknak, valamint a Trabant 601-es képességeinek megfelelően jó három és fél óra múlva parkoltunk le az édesapám bátyja, a keresztapám XII. kerületi lakása előtt. Megebédeltünk, a meccsig még bőven volt idő, így unatkoztam. Egészen addig, amíg a keresztanyám a kezembe nem nyomta Karl Brückner: Veréb FC című könyvét, amit egy szuszra ki is olvastam. Drága keresztanyám a nyáron töltötte 100-ik születésnapját a XII. kerületi önkormányzat is szervezett számára ünnepséget. Csodás, hosszú és tartalmas életet él a mai napig is, nemzedékek sorát tanította, mint kiváló tanítónő. Imádta a hivatását, ennek élt és él, példát vehetne róla számos mostani úgynevezett pedagógus, tisztelet a kevés kivételnek.

Négy óra felé újra be a Trabantba és irány a Népstadion. A jegyek megvoltak, jó helyre szóltak, a játékoskijáró felett ültünk közvetlenül.

Az este 6 órakor kezdődő meccsre 80.000 néző előtt a két csapat az alábbi összeállításban futott ki a Népstadion nedves, csúszós, deres, vizes gyepére:

Vasas: Varga – Bakos, Mészöly, Berendi, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Korsós. Edző: Csordás Lajos

Internazionale: Sarti – Burgnich, Guarneri, Bedin, Facchetti – Picchi, Suárez – Jair, Mazzola, Domenghini, Corso. Edző: Helenio Herrera.

A Vasas tiszta fehér, a mez mellén keresztbe piros-kék csíkkal, az Inter a hagyományos fekete-kék hosszanti csíkos szerelésben lépett pályára.

A bíró az a német Rudolf Kreitlein volt, aki a hírhedt Anglia-Argentína meccset vezette a VB-n és az argentin csapatkapitányt Rattint úgy állította ki a 35. percben durva beszédért, hogy egy árva hangot nem beszélt spanyolul. Ugyanakkor furcsa módon az NSZK-Uruguay meccset egy angol bíró, bizonyos James Finney vezette, aki szintén biztosra ment, két uruguay-i is a kiállítás sorsára jutott. Így ágyaztak meg egymásnak a döntő felé vezető úton. Igen, már akkor is csaltak.

Amikor a Népstadionban voltam meccsen, mindig felnéztem az égre, ahol világosban láttam a kék eget, a fehér felhődarabkákat, így tudatosítottam, hogy nem álmodom, valóban itt vagyok. Most is felnéztem, de csak a sötétséget és a reflektorokat láttam. Azonban ez egyáltalán nem keserített el. Néztem a meccset csendesen, látszott, hogy az Inter jobb csapat ettől a pokolian erős Vasastól is. Az első félidő végén, amikor Mazzola bohócot csinált az egész Vasas védelemből, már vagy háromszor berúghatta volna a labdát, de inkább mindenkit kicselezett, majd az ötösről passzolt a hálóba, miután porig alázott minden fehér mezes védőt, akkor a felmenőim arcán is a csodálatot láttam. Rájöttem, hogy a Vasasnak kell szurkolni, mert magyar csapat, na, az leginkább az én nevelésem része volt, őket ez semmiképpen nem érintette. Nem azt mondom, hogy az Internek szorítottak volna, de leginkább pártatlan volt a két ősfradista ősöm. A félidőben már nyilvánvaló volt, hogy ki fog tovább jutni. A Vasas küzdött becsülettel, de egyrészt túlzottan tisztelte az ellenfelét, másrészt tudásban lényegesen a Grande Inter alatt volt. A második félidőben a Vasas már leginkább a védelemmel volt elfoglalva, de Mazzola egy újabb góllal igazolta két csapat között különbséget. A gólja szintén a pofátlan kategóriába volt sorolható. A kint álló Varga fölött átpörgette a labdát, hiába kapaszkodott a Vasas kapusa, a labda a kezei fölött a csúszós gyepre pottyant, majd lassan a hálóba gurult.

Kifelé a Népstadionból mindenki Mazzoláról beszélt. Valami fehér dara sűrűn esett az égből, szikrázott a még égő reflektorok fényében. Gyönyörű látvány volt, csúszkáltunk kifelé a stadionból. Ez a nap volt az, amikor a zöld-fehér vérembe belekerült jócskán a feketéből és a kékből is. Nem sokkal később megkaptam az édesapámtól az Inter gombfoci csapatát is, a Fradi régen megvolt, a tetején a játékosok képeivel. Persze mindig győzött az Inter, igaz a Fradival nem játszott soha.

Innentől a 90-es évek elejéig úgynevezett alvó Inter szurkoló voltam, ami abban merült ki, hogy a Népsportban minden forduló után megnéztem, mit játszott az Inter, hányadik helyen áll, illetve tudtam az összeállításokat is. Ahogy számunkra is elérhető lett, hála istennek, az olasz bajnokság, a Serie A, úgymond alvó állapotból azonnal aktív lett az Inter iránti szeretetem és szurkolásom. Ez most is így van, azóta volt részünk örömben, mostanában leginkább bánatban, de folyton reménykedem, hogy majd most, majd az idén. Nincs ez másképp most sem.

1966 decemberének azon a nyirkos, hideg estéjén fogalmam sem volt, hogy mit láttam, mi történt velem. Igazából ez sokkal később tudatosodott bennem. Emberek! Én láttam élőben a Grande Intert és ezt senki nem veheti el tőlem

Igen, pótselejtezőt kell játszani labdarúgó válogatottunknak a 2016-os franciaországi EB részvételhez. Hatalmas balszerencsénk volt, de ne erre fogjuk, amikor kisorsolták a csoportokat, bizton aláírtuk volna a pótselejtezőt. A legjobb harmadikként való egyenes kijutás nem Konyában a 89. percben dőlt el, szidhatjuk a letteket, akiket mát abszolút nem érdekelt az egész, lehetett volna 0-0, de nem az lett. Ott dőlt el igazán, hogy a törökök megverték a cseheket Prágában, és ezért abszolút megérdemelték a kijutást egyenes ágon. Mi elbuktunk itthon Észak-Írország ellen az utolsó percekben majd Belfastban még azután, még akkor is, hogy az csak x lett. Bármelyik nem jön be, mi vagyunk a legjobb harmadikok. Viszont ezt mi így nem érdemeltük meg. Előttünk a lehetőség, bizonyítsuk be, hogy ott a helyünk az EB-n, a lehetséges ellenfelek, már tudjuk: Dánia, Írország, Norvégia és Szlovénia. Óva intek mindenkit attól, hogy kapásból azt mondja, hogy Szlovénia lenne nekünk a legjobb. Nem biztos. Úgy érzem, hogy bármelyiket is kapjuk 50-50 % a kijutás esélye.

Szidják sokan Király Gábort. Nem érdemli meg, a két meccsen kapott öt gólból legfeljebb a negyedik görög gólra mondhatjuk, hogy talán kijöhetett volna. Ezt viszont ő tudja és még a legkisebb bírálatot sem szeretnék arra az emberre mondani, aki hamarosan a legtöbb válogatottsággal rendelkező magyar futballista lesz. A kor a kapusoknál nem számít, ezt tudjuk, gondoljunk például Dino Zoffra, vagy Peter Shiltonra. Ki védene ugyan? Ha Dibusz Dénes véd és kap négy gólt, most leszednék a fejét a kapitánynak, hogy miért cserélt kapus poszton. Bogdán és Megyeri pedig padon ülve várja a lehetőséget. Tehát nálam továbbra is Király Gábor az első számú kapus. Fiola helye egyértelmű az elmúlt 20 évben senki nem játszott a magyar válogatottban ilyen jól jobb bekket. A belső védőkkel más a helyzet. Juhász Roland lelassult sebességben és fejben is, lásd az elpasszolt labdát Feröer ellen, majd ahogy lefordultak róla, az a gól teljesen az övé volt, neki a Videoton valószínűleg nem tett jót. Guzmiccsal ellentétben, akinek a lengyel légió nagyon jót tett. Nálam a másik belső védő Leandro lenne, aki ezt remekül játssza a Fradiban. Valamint Kádár lenne a bal bekk tehát pozíciót cserélnék, lehet mindkettőnek, plusz a védelemnek is jót tenne. A védekező középpályát úgy képzelném el első blikkre, hogy Elek és Tőzsér. Elek, ha megkapja szokásos sárga lapját, akkor jöhet Nagy Ádám. A következő sor nálam: Németh Gera, Dzsudzsák. Ehhez nem kell kommentár azt hiszem. Majd az ellenféltől függően a csatár Böde, vagy Nikolics. Azon múlna, hogy erőcsatárra lenne szükségünk vagy egy gyorsabb, mozgékonyabb csatárra. Én alapból Bödét tenném oda, számítva arra, hogy Leandro többször a löbbölős passzaival megtalálja, mint a Fradiban. Tehát a kezdő nálam így lenne: Király - Fiola, Guzmics, Leandro, Kádár – Elek, Tózsér – Németh, Gera, Dzsudzsák – Bóde.

Itt a selejtezők végén nem a mi kezünkben volt a sorsunk, néhány percen múlt, hogy egyenes ágon nem jutottunk ki. Most a mi kezünkben a sorsunk.

Kedves fiúk! Bizonyítsátok be, hogy jövőre ott a helyünk Franciaországban, bármelyik ellenfelet is sodorja felénk a sors.

HAJRÁ MAGYAROK!!!!

Ismét jelentkezem ezzel a régi poszttal, régen frissítettem, itt az ideje. Egervári Sándor kapitánysága idején, még az itthoni zárt kapus, románok elleni mérkőzés előtt jártunk utoljára, azóta történt egy s más.

Azok a szövetségi kapitányok kerülnek szóba, akikre én személyesen emlékszem. Nekem az első válogatott mérkőzés, amire tisztán emlékszem 1965. május 5-én volt, a Wembley-ben kaptunk ki Jimmy Greaves góljával 1:0-ra az angoloktól. A lista elég hosszú lesz, ahol igyekszem úgy emlékezni a volt szövetségi kapitányokra, ahogy az akkori sajtó, szóbeszéd, média értékelte. Ezeket dominánsan figyelembe véve, igazából az én teljesen szubjektív véleményem lesz olvasható az alábbiakban, remélem lesz, aki egyetért velem, valamint lesz, aki nem, kérek mindenkit, a kommentben írja meg, ha valamit kihagytam, vagy van egy érdekes sztorija, vagy egyetért velem, vagy nem ért egyet velem, tehát bármit.

Baróti Lajos (1957-1966)

Lajos bácsi már jóval hamarabb szövetségi kapitány volt, minthogy én örök szerelembe estem a focival. Vele egyébként is elfogult vagyok, hiszen ő az egyetlen labdarúgó szövetségi kapitány, akivel személyesen találkoztam. Miután Lajos bácsi szegedi volt, az én édesapám szintén, kortársak voltak, egy gimnáziumba jártak Szegeden, a piaristákhoz, így nagy örömmel köszöntötték egymást 1968 március végén Miskolcon, az MVSC-pályán, a Kubik-ban, ahogy a miskolciak hívják, ott játszott akkor a DVTK, ez időben építették át a diósgyőri pályát. DVTK - Újpesti Dózsa meccs volt, 1:1 lett a vége, az utolsó percben egyenlített a Diósgyőr szegény Szucsányi Bandi találatával, ő volt az, akit később MTK játékosként a villám csapott agyon a pályán, edzésen. edzőtáborban. Én a kisfiú csodálkozásával néztem a történteket, láttam, hogy Lajos bácsi és az édesapám mennyire örülnek a találkozásnak, én addig autogram vadászatba fogtam, az akkori trendi szerinti szürkéskék fedelű vonalas füzetbe szereztem többek között Göröcstől, Dunai II-től, Solymositól, Fazekastól aláírást, meg persze Lajos bácsitól is.

Úgyhogy beestem Baróti Lajos első szériájának utolsó 13 válogatott meccsére, de ezek a meccsek egy életre meghatározták azt számomra, hogy foci nélkül nem kerek a világ. Furcsa úgy visszaemlékezni erre az időszakra, hogy gyerekfejjel csak a rajongás volt az, ami a focihoz kötött, hogy a meccsen mi miért van, azt még nem nagyon értettem. Az 1966-os angliai VB, az felejthetetlen élmény volt, képek villódznak előttem, fekete-fehéren, csalódás a portugálok elleni vereség miatt, aztán a fantasztikus 3:1 a brazilok ellen, Bene kígyózása a fekvő brazil védők között, Farkas kapásgólja, Mészöly felkötött keze. Miután a negyeddöntőben 2:1-re kikaptunk a szovjetektől, így semmi sem mosta le a csapatról azt, hogy szándékosan kellett lefeküdni nekik, úgymond pártutasításra, ezt mondta mindenki. Mindenesetre a mérkőzés után Baróti Lajos 9 évi munka után lemondott, ezzel véget ért magyar szövetségi kapitányságának első fejezete. Ugyan a statisztikát zsigerileg gyűlölöm, de fogok minden szövetségi kapitány mellé írni.

Baróti Lajos első kapitányi időszaka alatt 80 mérkőzést játszott a válogatott. 43 győzelem, 18 döntetlen, 19 vereség volt a mérleg. Ez ennyi meccsen egészen kiváló 65 %-os teljesítmény.

Illovszky Rudolf (1966-1967)

Illovszky Rudolfnak nem volt könnyű a helyzete, Baróti Lajos után nem volt túl hálás dolog szövetségi kapitánynak lenni. Rudi bácsi viszont mindig a kemény munkában bízott, valamint jó anyagot is örökölt. Albert Flóri élete formájában, Bene Ferit az egész világ csodálta, Farkas Jancsi szintén élete formájában. Varga Zoli a fiatal zseni, Mészöly Kálmán a Szőke Szikla. Rudi bácsi első kapitányi időszaka alatt legyőztük a hollandokat, a jugoszlávokat, a dánokat, az osztrákokat, az NDK-t. A tízedik meccsen kaptunk ki először az NDK-tól Lipcsében 1:0-ra miután Illovszky Rudolf lemondott.. Képzeljük el, hogy manapság egy ilyen sorozat után lemondana-e a kapitány? Ugyan már, mindenki ünnepelné, akkor még más világ volt. Most még vereség után is ünneplést várnának.

Illovszky Rudolf első kapitányi időszaka alatt 10 mérkőzést játszott a válogatott. 8 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg. Ez pazar, 85 %-os teljesítmény.

Sós Károly (1968-1969)

Illovszky Rudolf lemondása után került képbe Sós Károly, aki akkor az NDK szövetségi kapitánya volt, immár 6 éve. Sikerült hazacsalogatni. Ugyan a statisztikai mutatói nem rosszak, de erősen megosztotta a közvéleményt és a szakmát is a személye. Neki tulajdonítják az akkor óriási csalódást, hogy az 1970-es mexikói VB-re nem sikerült kvalifikálni magunkat, ez akkoriban főben járó bűn volt, csapatunk egészen idáig mindig ott volt. Ebben van is valami, de én nem a rémálmaimban előjövő 1969 decemberi marseille-i dráma (1:4) miatt bírálom Sós Károlyt, hanem a prágai 3:3 miatt. 3:1-es vezetésünknél, bő félórával a vége előtt Mészöly Kálmán helyett behozta Juhász Istvánt. Ezzel instabillá vált a védekezésünk és kiegyenlítettek a csehszlovákok. Nem Juhász Pistát bántom, csak a középhátvéd helyett támadó középpályást behozni 3:1-es vezetésnél idegenben, több mint baklövés. Ha Mészöly marad, akkor minden bizonnyal nincs Marseille, nincs „jönnek a csehszlovákok”, viszont ott vagyunk 1970-ben Mexikóban. Marseille után nem is tehetett mást Sós Károly, lemondott a kapitányi megbízatásról.

Sós Károly kapitányi időszaka alatt 10 mérkőzést játszott a válogatott. 5 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg. Ez 70 %-os teljesítmény.

Hoffer József (1970-1971)

Ugyan Hoffer József ezt megelőzően a magyar ifjúsági válogatott szövetségi edzője volt 14 évig, folyton azt a jelzőt kapta, hogy újságíró, mivel az MTI sportrovat vezetője is volt. Így könnyebben ki tudták kezdeni, ismerve a magyar futball közeget, mindig az a rossz, aki most éppen ott van. Az elvárások nagyok voltak, a csapat gyengült, végül az elődjeihez híven szintén 10 meccs után mondott le, egy kiábrándító szófiai 0:3 után, Bulgária gyakorlatilag alázva verte a magyar válogatottat, ehhez akkoriban nem szokott hozzá a magyar focirajongó.

Hoffer József kapitányi időszaka alatt 10 mérkőzést játszott a válogatott. 4 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség volt a mérleg. Ez 55 %-os teljesítmény.

Illovszky Rudolf (1971-1974)

Rudi bácsi második szériája, mai divatos szóval élve keményen kezdődött. Az első meccs a Maracana-ban volt a fantasztikus világbajnok brazilok ellen, akik csikorgatták a fogaikat ellenünk, ugyanis még sosem győztek le bennünket, sőt, pontot sem szereztek. Az most sikerült, 0:0-lal úsztuk meg riói kalandot, ami világszenzáció volt és a magyar válogatott respektje nagyot emelkedett ezen 90 perc következtében. Ezt követően jöttek az EB selejtezők. Itthon 2:0-ra vertük Bulgáriát, majd Párizsban Franciaországot szintén 2:0-ra. Ez volt Zámbó Sándor élete mérkőzése, világklasszis játékával az őrületbe kergette a franciákat. Ezután itthon 4:0-ás söprés a norvégok ellen, majd jöttek a románok. Nem sikerült nyerni, csak 1:1 lett, így a továbbjutáshoz nyerni kellett volna Bukarestben. A 36. percben már 2:1-re vezettünk, Szőke, Dobrin és Kocsis Lajos góljával, plusz Kocsis Lajos egy tizenegyest is kihagyott. Sokáig vezettünk, de Neagu a 81. percben egyenlített, 2:2 lett a vége. Így a kijutásért, semleges pályán, Belgrádban, egy mérkőzésen kellett dönteni. A marseille-i kudarc után ez nem sok jót jelentett nekünk. A csapat viszont kiválóan játszott. Kocsis Lajos góljával hamar vezetést szereztünk, de nem sokkal később Neagu egyenlített. Innentől a meccs bármelyik oldalra eldőlhetett volna, de mind Rothermel Ádám, mind Raducanu parádésan védett. Aztán eljutottunk a 87. percig amikor a román 16-os előtt egy bepasszt követően Kű Lajos átlépte a labdát, jött Szőke István és jobb külsővel egy nagy kiflivel kilőtte Raducanu mellett a jobb alsó sarkot. Ezzel, azóta is utoljára az EB, akkor még négyes döntőjébe jutottunk, utazhattunk Belgiumba. A Szovjetunió várt ránk. Az egész meccsen sokkal jobban játszottunk. Az 52. percben viszont Konhkov egy kipattanó labdát meglőtt kapásból a 16-ostól nem messze, és ez meglepte Géczit, ezzel vezettek a szovjetek. Kaptunk utána egy tizenegyest. Ekkor már a csapatból senki nem merte rúgni, folyamatosan hagytuk ki a büntetőket. Zámbó Sanyinak volt annyi vér a pucájában, hogy odaállt. Rudakov kivédte a pocsékul rúgott tizit, így maradt a bronzmeccs, a házigazda belgákkal. Akkoriban a belga labdarúgás a magyarhoz képest jóval lejjebb volt értékelve. A szovjetek elleni vereség morálisan nem tett jót a csapatnak, és persze jött a régi jól bevált szlogen, itthon mindenki azt mondta, hogy le kellett feküdni a ruszkiknak. A belgák a 23. percben Lambert góljával megszerezték a vezetést a boldog hazai szurkolók előtt. Öt perccel később egy teljesen ártalmatlan helyzetben a bal oldalról gurult a labda az ötösön keresztbe. Géczi szólt Páncsicsnak, hogy hagyd. Páncsics átugrotta a labdát, Géczi elvétette és az ott sertepertélő Van Himst elé került, aki köszönte szépen, 2:0. Ezután a csapat nem omlott össze, támadott tiszta erőből, de csak egy tizenegyesre futotta az 52. percben. Ekkor már tényleg senki sem bízott abban, hogy valaki is képes tizenegyesből gólt lőni nálunk. Képes volt. Odaállt Kű Lajos és bebombázta a labdát a belga kapuba. Azóta is ez volt az utolsó magyar gól, ami EB döntőben született. Akkoriban ez csalódás volt, csak negyedikek lettünk Európában. Búslakodásra azonban sok idő nem volt, jött a müncheni olimpia. Itt az elvárás az aranyérem volt, hiszen az előző két olimpiát a magyar válogatott nyerte. Nem sikerült. A Deyna-t, Lubanski-t, Gadocha-t szerepeltető lengyel válogatott nyert 2:1-re, pedig a félidőben még Várady Béla góljával vezettünk a szakadó esőben. A következő feladat a németországi VB-re való kijutás volt. Minden remekül alakult. Csak itthon a vélhetően kisebb játékerőt képviselő svédeket kellett volna legyőzni. Bicskei Bertalan első válogatottságára készült, Pazar formában védett. Viszont az edzőtáborban akadtak problémák, amelyre utólag nyugodtan foghatjuk kiesést. Juhász Péter, az Újpesti Dózsa játékosa Európa egyik, ha nem a legjobb balhátvédje volt akkoriban. A történet szerint ultiztak a fiúk a meccs előtti edzőtáborban, Tatán. Juhász Péternek jó lapja volt, nem figyelt arra, hogy Rudi bácsi megérkezett. Kérdezett valamit tőle a szövetségi kapitány, amire Juhász csak azt válaszolta, hogy: „a faszom tudja”. Ezután Rudi bácsi szó nélkül kiment a szobából. A csapathirdetésnél mindenki megrökönyödésére azt a Szűcs Lajost jelölte balhátvédnek, aki még az életében nem játszott ezen a poszton. Csak annyi megjegyzést tett az összeállításra, hogy: „Juhász miért nem játszik? Juhásznak a fasza tudja”. A meccs 3:3 lett, háromból 2 gólt a balhátvéd, Juhász Péter elárvult helyéről kaptunk. Így nem jutottunk ki a ’74-es VB-re. Apró félreértés, büszkeség és sértődés miatt. Nem ismerős ez valakinek? A mai napig sem változott semmi a válogatott háza táján. Személyes vitákat, ellentéteket, sértődéseket nem tudtak rendezni, így inkább a jobb szereplést áldozták be, illetve áldozott be Illovszky mester. Sajnos. A kiesést követően még néhány előre lekötött barátságos mérkőzést lejátszott a magyar válogatott Illovszky Rudolf vezetésével. Székesfehérváron 1974. május 29-én nem csak Illovszky Rudolf búcsúzott a magyar válogatott-tól, Albert Flóriánnak is ez volt a búcsúmérkőzése.

Illovszky Rudolf második kapitányi időszaka alatt 29 mérkőzést játszott a válogatott. 12 győzelem, 9 döntetlen, 8 vereség volt a mérleg. Ez 57 %-os teljesítmény.

Bozsik József (1974)

Az egész ország nagy várakozással tekintett Cucu, a zseni szövetségi kapitányi kinevezéséhez. Sajnos a sors csak egy válogatott mérkőzést engedélyezett neki, azon Bécsben a sógoroktól kikaptunk 1:0-ra. Ezt követően már rendetlenkedett a szíve, ami sajnálatos korai halálát is okozta, így egy mérkőzés után egészségügyi okok miatt le kellett, hogy mondjon a posztjáról.

Bozsik József kapitányi időszaka alatt 1 mérkőzést játszott a válogatott. 0 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg.Ez 0 %-os teljesítmény.

Moór Ede (1974-1975)

Őt nevezték ki Bozsik József után szövetségi kapitánynak. Nem volt túl hálás feladat. A tovább gyengülő válogatottól ugyanolyan jó eredményt vártak, mint a korábbi, sokkal jobb erőből álló csapattól. Hatodik mérkőzése után, amikor Bécsben az osztrákokkal 0:0-t játszottunk, menesztették. Ez nagyon megviselte, ezt követően a Tatabánya edzője lett, 1976 decemberében önkezével vetett véget életének.

Moór Ede kapitányi időszaka alatt 6 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 50 %-os teljesítmény.

Szőcs János (1975)

A kiváló zalaegerszegi edző megbízott szövetségi kapitányként működött. Miután egyetlen, általa irányított válogatottunk Walestől a Népstadionban EB selejtezőn 2:1-re kikapott, nem marasztalták tovább.

Szőcs János kapitányi időszaka alatt 1 mérkőzést játszott a válogatott. 0 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg. Ez 0 %-os teljesítmény.

Baróti Lajos (1975-1978)

Lajos bácsit nem kisebb feladat várta, az 1978-as argentínai világbajnokságra kellett kivezényelni a válogatottat, két sikertelen selejtezősorozat után. A szovjetekkel és a görögökkel kerültünk egy csoportba, ennek megnyerése után még egy interkontinentális selejtezőt is nyerni kellett egy akkor még nem ismert dél-amerikai válogatott ellen, így válhatott szabaddá az út Argentínába. A szerencse az volt, hogy beérett egy új generáció. Nyilasi Tibor, Törőcsik András korosztálya. A legnagyobb feladat az volt, hogy a fiatalokat be kellett építeni a csapatba. Nyilasinak nem kellett sok, ötödik válogatottságán stílszerűen öt gólt vágott Luxemburgnak, ezután senki sem kérdőjelezte meg a fiatalok beválogatásának jogosságát. Ide tartozik még Ebedli Zoltán is, akit kebelbarátjával Törőcsik Andrással a repülőtéren csempészéssel kaptak el. Ennek mi értelme volt nem tudom, miután minden magyar focista csempészett korábban és annak idején is, és utána is, tehát tutira mehettek a vámosok, nyilván valaki jóakaró elvtársnak az utasítására. Nagy ügy nem lett belőle, de parancsba érkezett, hogy ezek ketten nem szerepelhetnek együtt a válogatottban, nyilván a cél is ez volt. Lajos bácsi elkeseredve ugyan, de Törőcsik Andrást választotta. Így a válogatottból kiszedték azt a fegyvert, amit Nyilasi, Ebedli és Törőcsik együttesen okozott az ellenfél védelmeinek. Egyszer korábban Baróti Lajos egy interjúban kijelentette:”A középpálya adott: Nyilasi, Ebedli, Zombori”. Így került be Pintér Sándor, aki mindenki helyett futott. A csapat fizikálisan erősebb lett, de az a szellemesség, amit hárman Ebedlivel nyújtottak, már jóval kevesebb lett, viszont a válogatott így is ütőképes volt. A VB-selejtezőkön idegenben egy iksz a görögökkel, vereség a szovjetektől, itthon mindkét riválisunkat vertük. Miután a görögök megtették azt a szívességet, hogy megverték a szovjeteket Görögországban, így megnyertük a csoportot és várhattuk Bolíviát az interkontinentális selejtezőn. Budapesten egy 6:0-lal, sziporkázó játékkal már az első mérkőzésen biztosítottuk a helyünket. A visszavágó csak formalitás volt, de a nagy magaslaton a visszavágót is 3:2-re megnyertük. Az Argentínába vezető út viszont rögös volt. A felkészülés alatt az adidas műfüvén megsérült Várady Béla, majd útközben lopáson kapták Törőcsik menyasszonyát és Fazekas feleségét Londonban. Ezen a morális mélyponton a VB-re nem kijutó angolok 4:1-re vertek minket, ki tudja, mi szükség volt erre a meccsre közvetlenül a VB előtt? A nyitómeccsre viszont elképesztően összekapta magát a csapat. A későbbi világbajnok, házgazda Argentína ellen hamar vezetést szereztünk Csapó Károly révén. Az argentinok szanaszét rugdosták a mieinket minden következmény nélkül. A portugál Garrido játékvezető, akinek a neve hallatán Nyilasi Tibor zsebében még mindig kinyílik a bicska, gondoskodott róla, hogy nehogy meglepetést okozzunk. Törőcsik a földhöz vágta a labdát a nagyon sokadik brutális belépő után, erre a bíró kiállította. Ezt követően Nyilasi szemei előtt nem a jótékony köd szállt le. A következő argentinba, nevezetesen Passarellába, beleszállt. Ő is megkapta a pirosat. Így is csak 2:1-re kaptunk ki, de a csapat összezuhant, kikaptunk az olaszoktól és a franciáktól is. Így végződött a legnagyobb magyar labdarúgó szövetségi kapitány pályafutása, aki még ott Argentínában benyújtotta a lemondását.

Baróti Lajos második kapitányi időszaka alatt 37 mérkőzést játszott a válogatott. 19 győzelem, 9 döntetlen, 9 vereség volt a mérleg. Ez 77 %-os remek teljesítmény.

Kovács Ferenc (1978-1979)

A világbajnokság után Baróti Lajos segítője, pályaedzője kapta a szövetségi kapitányi megbízást. A klubhűség élő szobra, Kovács Ferenc, akinek a neve összeforrt az MTK-val, nagyon nagy feladatot kapott. Egy romokban álló csapatot kellett valahogy összeszedni, miközben még itthon is az „okosok” még Törőcsiket és Nyilasit megbüntették, mert a világbajnokságon nem „szocialista emberhez” méltó módon viselkedtek. Lehet, hogy ez most nevetséges, de akkor nagyon nem volt az. A csapatot nem sikerült felrázni, tétmérkőzésen csak a Szovjetuniót sikerült itthon 2:0-ra legyőzni. Közben idegenben kikaptunk a finnektől, a görögöktől, itthon pedig csak döntetlenekre telt, így Kovács Ferenc munkáját is idő előtt megköszönték az illetékesek.

Kovács Ferenc kapitányi időszaka alatt 8 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 50 %-os teljesítmény.

Dr. Lakat Károly (1979-1980)

Már régen várható volt, hogy Dr. Lakat Károly szövetségi kapitány lesz egykor, még sokkal korábban. Ő a mai napig az egyetlen edző, aki magyar csapattal, a Ferencvárossal, európai kupát tudott nyerni. Finoman fogalmazva nem volt az elmúlt rendszer híve, így amikor szóba kerülhetett a neve, valamelyik elvtárs nyomban lehúzta a listáról. 59 évesen viszont a Tanár Úr valahogy bizalmat kapott. Nagyon nehéz dolga volt, a magyar labdarúgás az argentínai kudarc utáni életét élte. Nyilasi Tibor a kapitánysága alatt döntött úgy, hogy abbahagyja a labdarúgást, még szerencse, hogy később meggondolta magát. Nem is sikerült úgy a dolog, ahogy szerette volna, idő előtt megköszönték neki is a munkáját, ebben nyilván segítettek azok is, akik az első pillanattól nem látták szívesen a doktort a szövetségi kapitányi székben. Terjesztették azt, hogy nagyon szereti a hegy levét, Rizling doktornak neveztette a suttogó propaganda. Ha így is lett volna, akkor is szégyenteljes volt az eljárás azzal az edzővel, tanáremberrel, aki olyan sikert ért el magyar edzőként, magyar csapattal, megnyerte a mai Európa Ligának megfelelő Vásárvárosok Kupáját a Ferencvárossal, amit ki tudja, mikor tud majd valaki valamikor beállítani. Egyhamar biztosan nem.

Dr. Lakat Károly kapitányi időszaka alatt 6 mérkőzést játszott a válogatott. 3 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség volt a mérleg. Ez 50 %-os teljesítmény.

Mészöly Kálmán (1980-1983)

Lakat doktor pályaedzőjét, segítőjét, a 39 éves Mészöly Kálmánt nevezték ki a szövetségi kapitányi tisztségbe. Mészöly nagyon jó megoldásnak látszott, nem volt túl nagy korkülönbség a csapat és a kapitány között, valamint a habitusa miatt nagyon szerették a játékosai, világklasszis játékos múltja miatt pedig őszintén tisztelték. Az első mérkőzések elég vegyesen sikerültek, de az, hogy élvezte a bizalmat, kamatostul fizetett. Kivezényelte a válogatottat a spanyolországi VB-re. Akkor készült róla az a nevezetes portréfilm, ahol ugyanúgy káromkodott a kamerák és mikrofonok előtt is, mint egyébként. Ez megosztotta a futballszerető közvéleményt, de aki emiatt bármi rossz szót szólt, szól rá, az a véleményem szerint merően sznob és prűd. Összehozott egy remek válogatottat, amivel minimum a továbbjutás volt az előre meghatározott cél. Az első meccsen 10:1-re vertük Salvador csapatát, ez máig élő VB csúcs. A második mérkőzésen viszont Argentína ellen egy támadást feladó, teljesen defenzív csapatott állított össze Mészöly. Pedig nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy Maradonáék ellen bekkelve csak kikapni lehet. 4:1-re ki is kaptunk, így az argentinokat a nyitómérkőzésen 1:0-ra verő belgákat kellett volna megverni a továbbjutáshoz. Nem sikerült. Varga József góljával sokáig vezettünk, de egyenlítettek a belgák, ez viszont a repülőjegyet jelentette a csapat számára. Még egy évig élt a bizalom Mészöly irányában, de az eredmények elég vegyesek voltak. Miután 1983-ban egymás után három EB selejtezőt buktunk el az angolok, a görögök és a dánok ellen, így Mészöly Kálmán első kapitánysága is lejárt.

Mészöly Kálmán első kapitányi időszaka alatt 31 mérkőzést játszott a válogatott. 13 győzelem, 6 döntetlen, 12 vereség volt a mérleg. Ez 52 %-os teljesítmény.

Mezey György (1983-1986)

Szokás szerint Mészöly Kálmánt is pályaedzője, Mezey György követte a szövetségi kapitányi poszton. Legfőbb cél a mexikói világbajnokságra való kijutás volt. A kinevezését követően nagy lendülettel vágott bele a munkába. Támaszkodott az előző válogatott stabil tagjaira, de újakat is beépített, leginkább az akkor legjobb magyar csapatra a Bp. Honvédra épített. Akkoriban új stratégiát dolgozott ki, a csapat az egész pályán letámadott, az ellenfelek nem igazán tudtak mit kezdeni ezzel a játékmodorral. A csapat ázsiója egyre feljebb kúszott. 1985-ben Mezeyt Európa legjobb szövetségi kapitányává választották, volt, amikor a világranglistán is az élen álltunk. Megvertük a törököket, a hollandokat, az NSZK-t, a brazilokat, Bécsben egy felejthetetlen 3:0 a Hanappi-stadionban, a meccs utolsó perceiben a magyar közönség ritmusra kiáltotta a Mexikó, Mexikó-t. Tömeghisztéria alakult ki a válogatott körül, mindenki alig várta Mexikót. 1986. június 2-án elérkezett az első mérkőzésünk a Szovjetunió ellen. 1953 novemberében volt utoljára, hogy kollektívan az egész ország akkor a rádió, most a televízió előtt ült. Ha valaki a mérkőzés kezdetekor kiment a hűtőhöz egy sörért, mint én, az nem látta az első gólt, amit kaptunk, viszont a sör felbontása után az első kortynál már a másodikat láthattuk. Néhány perc alatt a padlóra kerültünk, a szovjet válogatott játszott a ténfergő magyar játékosokkal, mint macska az egérrel. 6:0 lett a vége, amint azt mindenki tudja, ezt bánta néhány TV készülék is az országban, amelyeket a szurkolók tehetetlen dühükben az utcára hajítottak. A magyar futball történelmében a szörnyű vereségek és az ide tartozó városok nevének említésekor is a magyar focirajongókon lúdbőrözést okozó helyek száma eggyel bővült, Bern és Marseille után Irapuato is feliratkozott a sorba. Ezt követően legyőztük Kanadát 2:0-ra, de a franciáktól egy sima 3:0 keretében megkaptuk a repülőjegyet hazafelé. Sokan nyilatkoztak arról, hogy mi történhetett a csapattal. A játékosok nem tudták mi van velük, csak annyit észleltek, hogy lépni sem tudnak, ők a sikerek után vakon hittek edzőiknek, a felkészítő stábnak. Az eltelt idő után tisztult a kép, először a tésztaevés volt a fő bűnbak, de kiderült, nem ez volt a gond. Igazán az, hogy szarvashiba volt a magaslatra az alpesi magaslaton készülni, hiszen, a levegő összetétele teljesen más, mint a mexikói magaslaton. Valamint, amikor a többi csapat késő este edzett, a nappali borzasztó kánikulát kerülték, addig mi a meccs időpontjában, ottani idő szerint déli 12:00 órakor edzettünk, állítólag az ellenfelek finoman fogalmazva is megmosolyogtak minket, sajnos nekik volt igazuk. Nyilvánvaló, hogy ez merítette le a játékosokat teljesen. Elhibázott edzőtábor, elhibázott felkészülés volt a kudarc oka, ez bizony Mezey György és stábja számlájára írandó. Mezeynek és stábjának az elmúlt három évben minden bejött, bármit léptek, ha vakon is, bejött. Az a lépés, ami a VB-re való közvetlen felkészülést érinti, nagyon nem jött be, sőt végzetes hibának bizonyult. Mezey György még Mexikóban lemondott.

Mezey György első kapitányi időszaka alatt 30 mérkőzést játszott a válogatott. 18 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség volt a mérleg. Ez 67 %-os teljesítmény.

Komora Imre (1986)

A Bp. Honvéddal sikert sikerre halmozó olimpiai bajnok, EB bronzérmes labdarúgó, Komora Imre vette át a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját. Ebben nagy segítségére volt az, is, hogy az akkoriban kimagaslóan legjobb magyar futballista, Détári Lajos a veje volt. Komora Imrére nehezen lehet mondani, hogy a szavak embere, egy-egy interjújában a körmondatai között lámpással sem nagyon lehetett összefüggést találni. Ami a Honvédnál remekül bejött, a válogatottnál nem. Három meccset ért meg Komora, ebből egy döntetlent sikerült felmutatni. A kudarcot érő meccsek után a nyilatkozataiban csak közhelyeket tudott mondani némi hebegéssel, igazán a csapat mentségére semmi értelmeset nem tudott felhozni. Mint az előzőekben említettem, Komora nem a szavak embere, igaz a válogatottban a tetteké sem volt. Nem okozott meglepetést a menesztése, az egész ország a mágust, Verebes Józsefet követelte szövetségi kapitánynak.

Komora Imre kapitányi időszaka alatt 3 mérkőzést játszott a válogatott. 0 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 17 %-os teljesítmény.

Verebes József (1987)

Mindenki Verebestől várta a megváltást. A nyolcvanas évek elején a Győrrel parádézó Verebes szókimondásáról volt híres. Nem ápolt jó viszonyt a Mészöly-Mezey vonulattal, így a támadási felülete is meglehetősen nagy volt. Ugyan nagy csalódást nem okozott, játszottunk a lengyelekkel a kapitánysága idején egy 5:3-as parádés EB-selejtezőt, itt rúgta Détári élete gólját kicsivel a szögletzászló mellől a hosszú felső sarokba, de utána Lipcsében az NDK elleni meccs előtt az óriási kánikulában Verebes rövid nadrágban szállt le a repülőgépről. Ez volt olyan mérhetetlen vétek, hogy szinte azonnal eltávolították a szövetségi kapitányi posztról. Ezen az NDK-beli mérkőzésen lépett életében egyetlen egyszer pályára felnőtt válogatott mezben a tatabányai Plotár Gyula, aki elképesztő csatártehetség volt, de utána azonnal elfelejtették, ki tudja miért. Már akkor is két kézzel szórtuk ki az ablakon a tehetségeinket.

Verebes József első kapitányi időszaka alatt 4 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg. Ez 62,5 %-os teljesítmény.

Garami József (1987)

Verebes után a higgadt pécsi tanárembert bízták meg a szövetségi kapitányi teendők ellátásával. Garami József hatalmas stratéga, kiváló pedagógus, valamint remek természetéből adódóan mindenkivel kiváló kapcsolatot ápolt. Így a munka és a nyugalom lett úrrá a válogatott háza táján. Az eredmények viszont ennek ellenére nem jöttek. Azonnal két vereséggel kezdett a Garami csapat, de utána a görögöket egészen pazar játékkal vertük 3:0-ra a Népstadionban, ez volt Bognár György pályafutásának legjobb, legemlékezetesebb válogatott-beli játéka, káprázatosan, szellemesen játszott, extraklasszis gólt rúgott.

Miután már az elején kikötötték, hogy Garami József csak ideiglenes jelleggel vállalja a megbízatást, így 1987 decemberében egy Ciprus elleni győzelem után ezt a megbízatást lejártnak tekintették.

Garami József kapitányi időszaka alatt 5 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 50 %-os teljesítmény.

Bálint László (1988)

Kevesebb, mint öt évvel az utolsó játékosként történő válogatott szereplése után Bálint Lászlót nem szövetségi kapitánnyá, hanem szakmai igazgatóvá nevezték ki. A közgazdász végzettségű Báróról, aki mindenhol, mindig úgy jelent meg, mintha a divatlapból lépett volna ki, azt gondolta az MLSZ vezetése, hogy a 76 válogatott fellépés, az első legálisan nyugati klubba szerződött játékos tapasztalata elég lesz ahhoz, hogy a válogatottat irányítsa. Ez az ötlet sem volt világra szóló. A válogatott élén töltött ideje több volt, mint felejthető, tétmérkőzést nem vívott vele a csapat. Leváltása után még néhány klubnál vezető beosztást vállalt, majd kiszállt a futball vonatából, vele együtt a szakmai igazgató beosztás is megszűnt a válogatottnál, visszatért a jó öreg szövetségi kapitányi megnevezés.

Bálint László szakmai igazgatói ténykedése alatt 6 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 50 %-os teljesítmény.

Mezey György (1988)

Bálint László eltávolítása után visszatért a mexikói kudarcot feledvén Mezey György. Akkor még mindenki értetlenül állt, mi történhetett Mexikóban, mi lehetett az érthetetlen gyenge produkció oka, hiszen előtte végigvertük a világot príma játékkal. Mezey hozzáfogott második szövetségi kapitányi megbízatásához, ami lényegesen gyengébbre sikerült, mint az előző. Az 1990-es olaszországi VB-re szerette volna kivezényelni a válogatottat. Néhány barátságos mérkőzéssel melegített a csapat a VB-selejtezőkre. Az első VB-selejtezőn sokkoló 3:0-s vereséget szenvedtünk Athénban a görögöktől, majd a Népstadionban egy kiábrándító 2:2 Máltával. Ez volt Mezey György hattyúdala a magyar válogatottnál.

Mezey György második kapitányi időszaka alatt 5 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség volt a mérleg. Ez 60 %-os teljesítmény.

Bicskei Bertalan (1989)

A VB-selejtezők közepette jó megoldásnak tűnt a Moszkvában 1984. júniusában utánpótlás Európa bajnok magyar labdarúgó válogatott szövetségi edzőjét kinevezni a felnőttekhez. Bicskei sem tudott csodát tenni. A válogatottnak semmi esélye nem volt kijutni az olaszországi VB-re. Voltak jobb pillanatok, de az utolsó VB selejtezőn Spanyolországban kilátástalan játékkal 4:0-ra kikaptunk, ezt követően Bicskeinek is megköszönték a munkáját.

Bicskei Bertalan első kapitányi időszaka alatt 9 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség volt a mérleg. Ez 44 %-os teljesítmény.

Mészöly Kálmán (1990-1991)

Bicskei után visszatért a „Kazinczy-díjas”, ahogy a közvélemény hívta a már az előzőekben említett portréfilm kapcsán Mészöly Kálmánt. A Szőke Sziklára volt szükség, hogy kissé felrázza azt a posványt, ami abban az időben jellemezte labdarúgásunkat. Ne felejtsük, akkor még a sikerek élénken éltek a szurkolók emlékezetében és nagy fájdalommal látták azt, hogy labdarúgásunk olyan mélyre süllyed, hogy már egy Málta szintű válogatottat sem sikerül még a Népstadionban sem legyőzni. Mészöly sok barátságos mérkőzést kötött le, ezeken váltakozó teljesítményt nyújtottunk, de némi javulás látszott. Így futottunk neki az EB selejtezőknek. Itt már látszott, hogy hiába a javulás, a csapatnak jottányi esélye sincs kijutni a soron következő Európa bajnokságra. Zsinórban három mérkőzésen kikaptunk. Szovjetuniótól, Olaszországtól és Írországtól, ebből kettő EB selejtező volt. Így utaztunk, immár tét nélkül az utolsó EB selejtezőnkre a Szovjetunió ellen Moszkvába. Már mindenki tudta, hogy a következő válogatott mérkőzésen nem Mészöly Kálmán irányítja a csapatot. A csapat kitett magáért, 2:2-es döntetlent ért el, a repülőgépen hazafelé sírva búcsúzott a válogatott szövetségi kapitányától.

Mészöly Kálmán második kapitányi időszaka alatt 18 mérkőzést játszott a válogatott. 8 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség volt a mérleg. Ez 53 %-os teljesítmény.

Glázer Róbert (1991)

Átmenetileg Mészöly pályaedzője lett megbízva a szövetségi kapitányi teendőkkel. A politikával is kacérkodó Glázer, miután nem sikerült a rendszerváltás idején parlamenti mandátumot szerezni, visszatért a foci világába. Négy mérkőzés adatott neki, gyakorlatilag tiszta bukta volt az egész, ahol bravúr kellett volna, ott kikaptunk, ahol a papírforma szerint győznünk kellett volna, csak izzadtságszagú döntetlen volt az eredmény. 1:1-re játszottunk azzal a Salvadorral, akiket kilenc évvel korábban a spanyolországi VB-n még 10:1-re aláztunk, és nem Salvador lett jobb, mi lettünk ennyivel rosszabbak. Várható volt, hogy Glázer csak szükségmegoldás, lázasan keresett az MLSZ vezetése olyat, akinek neve van a futball világában, aki képes a válogatottunkat valamelyest felrázni, mert a futballunk színvonala közelített a bányabéka ülepéhez.

Glázer Róbert kapitányi időszaka alatt 4 mérkőzést játszott a válogatott. 0 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség volt a mérleg. Ez 25 %-os teljesítmény.

Jenei Imre (1992-1993)

Az erdélyi magyar Jenei Imre igazi nagy igazolásnak tűnt. BEK-et nyert a Steaua Bucuresti csapatával, román szövetségi kapitány is volt, világszerte elismert, ünnepelt szakember. Azon kevés romániai magyar közé tartozott Jenei, akit a románok is megsüvegeltek és tisztelték, tisztelik a mai napig is. Egy erdélyi magyar nem utasíthatja vissza a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, más jár a lelkében, amikor romániai magyarként hallja a magyar himnuszt nem ellenfélként, ezt mi igazán nem tudjuk, nem érthetjük, csak sejthetjük, hogy így van. Csak, nem tudta hová jön. Teljesen más taktikát igyekezett megtanítani a magyarokkal, ez az itteni játékosoknak merőben szokatlan volt. Nem engedte például felívelgetni a labdát, a kapus hosszan nem rúghatta ki, a földön kellett volna rövid, pontos passzokkal felhozni. Ez elméletben nagyon rendben volt, csak a magyar játékosok nem voltak annyira képzettek, hogy ezt a taktikát rendesen végre tudják hajtani, gyakorlatilag így megtartani sem tudták igazából a labdát, ez azt jelentette, hogy már a saját térfelünkön elvesztettük, ez viszont az óbudai jósnők szerint sem vezet sok jóra. Jenei valamelyest felrázta a magyar futballt, de miután az 1994-es egyesült államok-beli VB-re nem sikerült kivezetni a válogatottat, kikaptunk itthon a görögöktől, megunta a szélmalomharcot és lemondott.

Jenei Imre kapitányi időszaka alatt 14 mérkőzést játszott a válogatott. 6 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség volt a mérleg. Ez 57 %-os teljesítmény.

Puskás Ferenc (1993)

Puskás Ferenc akkor már itthon élt, a magyar válogatott utazó nagyköveteként járta a világot a csapattal együtt, ő szállt ki először a repülőgépből. Neki köszönhető, hogy bárhová utazott akkoriban a csapat, tömegek, a média fokozott figyelemmel várta. Jenei nagy név volt a szakmában, akkor kellene egy másik, adta magát a dolog, már csak az Öcsi bácsit kellett befírolni. Edzőkent is nagyon sikeres volt, a Panathinaikos-t BEK döntőig vezette. Görögországban, és a világ számtalan helyén, mint azt a Puskás – Hungary filmből tudhatjuk, istenként tisztelték. Az egész világgal nagyon jóban volt, önzetlen, remek természete miatt mindenhol tömegesen voltak barátai. Az, hogy bevállalta a szövetségi kapitányi posztot, az is a kiváló emberi mivoltát fémjelzi, pontosan tudta mire vállalkozik, hiszen együtt élt a csapattal. Nem törődött a saját nimbuszával, igaz ez soha életében nem foglalkoztatta, haláláig az a kispesti vagány maradt, aki a haverjaival elkezdett focizni a grundon, majd a szomszédos Kispesti AC pályán. Ezzel a játékos anyaggal ő sem tudott csodát tenni, négy mérkőzésre korlátozódott a tevékenysége. Ezalatt egy meccset sikerült nyerni, Írországban 0:2-es félidő után 4:2-re sikerült fordítani, Hamar István a félidőben szállt be, rúgott két gólt, neki nyilván ez volt élete meccse a válogatottban.

Puskás Ferenc kapitányi időszaka alatt 4 mérkőzést játszott a válogatott. 1 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség volt a mérleg. Ez 25 %-os teljesítmény.

Verebes József (1993-1994)

Puskás Ferenc után ismét elővették Verebes Józsefet, akit a mondvacsinált rövid nadrágos ügy miatt csináltak ki, erről már volt szó az előzőekben. Igaz, akkor már teljes gőzzel a rendszerváltás rózsaszín köde borította el a fejeket. Senkit nem érdekelt Hobo figyelmeztetése: „Másik Magyarország, félek tőled”. Ami néhány évvel ezelőtt történt, az mind rossz volt, ami meg akkor, az minden csodálatos. Ma már tudjuk, hogy ez mennyire nem volt igaz. Verebes Józsefet viszont nem érdekelte a politika, szokása szerint elhitette a játékosokkal, hogy ők a világ legjobbjai, majd tőlünk lényegesen jobb válogatottakkal kötött le barátságos meccseket, a már bukott VB selejtező maradék két mérkőzésével nem foglalkozott. Pszichésen lehet, hogy hatott valamennyire a játékosokra, de a játéktudásukat nem tudta varázsló módjára feljavítani. Ez azt jelentette, hogy fél Európa önbizalom növelő mérkőzéseken vert minket cipóra. 1994 nyarán egy hollandiai 1:7, majd egy belgiumi 1:3 után Verebes mesternek megköszönték a szolgálatait.

Verebes József második kapitányi időszaka alatt 10 mérkőzést játszott a válogatott. 1 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség volt a mérleg. Ez 20 %-os teljesítmény.

Mészöly Kámán (1994-1995)

Ha Verebesnek nem ment, jöjjön az ellenpólus, a Szőke Szikla harmadszor, gondolták az illetékesek. Nem tudom mennyi kedve volt Mészöly Kálmánnak átvenni ezt a romhalmazt, de becsületére váljon, legalább megpróbálta. Úgy gondolta, hogy ő annyit kapott a magyar futballtól, hogy a tartozását felé még nem egyenlítette ki. Bemelegített egy a törökök elleni 2:2-vel, majd egy németek elleni 0:0-val. Igaz itthon volt mindkét meccs, de legalább nem kaptunk ki, ez is újdonság volt. Aztán jöttek az EB selejtezők. Teljes bukta, egy eredmény kifutott, 1:0-ra megvertük a svédeket itthon, de kikaptunk Izlandtól, Izraeltől, a törököktől és Svájctól. Reykjavik-ban, az izlandiak elleni meccsen közel lehetett a zajmikrofon a magyar kispadhoz, így ismét lehetett hallani Mészöly Kálmán taktikai utasításait a magyar szódás kocsis szótár legcifrább elemeivel bővítve. Knézy Jenő üzent a félidőben: „Szóljatok a Kálmánnak, hogy minden behallatszik a mikrofonba, amit mond”, így a második félidőben ezt már nem élvezhettük, pedig szórakoztatóbb volt, mint a meccs. A magyar labdarúgás soha nem látott mélységbe zuhant, a pokol legmélyebb bugyrába, ahol legfeljebb Málta, Ciprus, San Marino képességű együttesekkel léphettünk pályára papíron esélyesként.

Mészöly Kálmán harmadik kapitányi időszaka alatt 11 mérkőzést játszott a válogatott. 2 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség volt a mérleg. Ez 20 %-os teljesítmény.

Csank János (1996-1997)

Egy nyugodt hangú, nem kapkodó, a játékosaival nem bizalmaskodó, konzekvensen magázódó szakembert neveztek ki szövetségi kapitánynak. Csank János többször bizonyított, teljesen leírt játékosokat gyűjtött össze a Vác FC-Samsung csapatához és azokkal bajnokságot nyert, kétszer hajszállal lett második. Adva volt a feladat, megkísérelni a lehetetlent, kivívni valahogy a franciaországi világbajnokságra a kijutást, bár erre kevesebb esély volt a selejtezők indulásakor, mint prérifarkasnak az X-Faktor győzelméhez. Szisztematikus munkával kiemelte a csapatot a posványból, önbizalmat adott nekik, elhitette velük, hogy nem ők a legkutyábbak az egész futballvilágban, ahogy ezt a magyar közvélemény fájdalmas arccal legyintve állította. Kedvező sorsolást kaptunk, Norvégia, Svájc, Finnország és Azerbajdzsán csapataival kerültünk egy selejtező csoportba. Szerencsés körülmények között, de leginkább elképesztő mázlival, a finnországi néhány perces hosszabbításban egy finn felszabadítás után a védő lábáról visszapattant a labda a finn kapuba, ezzel a góllal sikerült Norvégia mögött a második helyen végezni és ez pótselejtezőt ért. A jugoszlávok vártak ránk. Az Üllői úton, a Fradi pályán beleszaladtunk egy 7:1-es vereségbe, majd másfél héttel később Belgrádban egy sima 5:0-ba. Itt már semmi sem segített, a tudásbeli különbség kijött, macska-egér harcot hozott mindkét meccs.

Ezt követően Csank mester lemondott. Akkor még ő sem sejtette, hogy ez követően még 2012-ben is azt mondhatjuk, ilyen közel a magyar labdarúgó válogatott világversenyre való kijutáshoz nem állt. Ebből következik az, hogy az eredmény, amit Csank János ezzel a játéktudású csapattal elért, az mindenképpen sikertörténet, remek munkával sokkal többet hozott ki belőlük, mint ami bennük volt, de a csúnya befejezés miatt ezt sokan elfelejtik, pedig manapság is lehetne emlékezni erre.

Csank János kapitányi időszaka alatt 16 mérkőzést játszott a válogatott. 6 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség volt a mérleg. Ez 44 %-os teljesítmény.

Bicskei Bertalan (1998-2001)

Bicskei Bertalan már egy morálisan más csapatot kapott, mint Csank János. A pótselejtező kudarcában szereplő idősebb játékosokról lemondott, és bátran nyúlt a fiatalokhoz. Első mérkőzésén egy remek találkozón Bécsben 3:2-re vertük az osztrákokat, akkor debütált egy fiatal, tehetséges szombathelyi kapus Király Gábor. Pazarul védett, tizenegyest hárított, ezzel megalapozta hosszú, a magyar válogatottban és az európai klubfutballban is dicséretes karrierjét. Bicskeivel jöttek a régen várt eredmények, igaz ezek gyengébb játékerőt képviselő válogatottak ellen, de a sikerre, győzelemre szomjas magyar futballszurkolónak már ez is elég volt a boldogsághoz. Sajnos az EB selejtezők mutatták meg a csapatunk igazi erejét, vagy nem erejét, Kikaptunk Portugáliától, Romániától, Szlovákiától, így a 2000-ben a belga-holland közös rendezésű Európa bajnokságra nem jutottunk ki. Azonban a bizalom tovább élt Bicskei felé, vele kezdhettük meg a 2002-es Japán-Dél-Korea közös rendezésű világbajnokságra a selejtezőket. Itt viszont már nem jöttek az eredmények. Volt egy kifutott eredmény, Kaunasban, Litvániában 6:1-re nyertünk, többek között az áldott emlékű Fehér Miki mesterhármasával. Itthon viszont már csak 1:1-re futotta ellenük. Aztán kikaptunk a románoktól, majd a grúzoktól. Ez pecsételte meg Bicskei Bertalan második kapitányságát. Az mindenképpen említést érdemel, hogy egy kapitányság alatt az elmúlt 50 évben egyedül Baróti Lajos vezette több mérkőzésen a válogatottat. Lajos bácsi kétszer is.

Bicskei Bertalan második kapitányi időszaka alatt 36 mérkőzést játszott a válogatott. 13 győzelem, 15 döntetlen, 8 vereség volt a mérleg. Ez 57 %-os remek teljesítmény.

Gellei Imre (2001-2003)

Bicskei után ismét egy csendes, halk szavú, a közös munkában hívő szakember vette át a csapatot. A tét nélküli VB-selejtezőket már az ő irányításával játszotta a válogatott. Itthon kikaptunk a románoktól, majd 1:0-ra Parma-ban az olaszoktól. Váltakozó eredményekkel melegítettünk a soron következő EB selejtezőkre, amelyek már Portugáliába irányítottak volna minket. Itt viszont ismét elbuktunk. Ugyan San Marino-nak két meccsen nyolc gólt rúgtunk, de édeskevés volt az üdvösséghez. A san-marino-i 5:0 után zsinórban kikaptunk idegenben a szlovénoktól és a lettektől, itthon a lengyelektől és az észtektől. Ez már sok volt, Gelleinek is megköszönték az eddigi tevékenységet.

Gellei Imre kapitányi időszaka alatt 23 mérkőzést játszott a válogatott. 8 győzelem, 3 döntetlen, 12 vereség volt a mérleg. Ez 41 %-os teljesítmény.

Lothar Matthäus (2004-2005)

Nagy titkolózás volt az MLSZ háza táján. Kellő csinnadrattával jelentették be, hogy a német világbajnok, világklasszis játékos Lothar Matthäus lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Igazából nem tudom, hogy mit vártak tőle, edzőként még különösebb eredményt nem mutatott fel, azt viszont mindenki tudja, hogy aki jó játékos volt, nem feltétlenül válik jó edző is belőle. Ha végigtekintünk az elmúlt ötven év szövetségi kapitányain, láthatjuk, hogy Puskás Ferenc és Mészöly Kálmán kivételével említésre méltó labdarúgó karrierje senkinek sem volt, de ha a világ labdarúgását nézzük, Mario Jorge Lobo Zagallo, Giovanni Trapattoni és Franz Beckenbauer kivételével igazából a nemzeti válogatottaknál nagyon sikeresen és eredményesen dolgozó trénerek közül senkinek sem volt világra szóló futballista karrierje. Matthäus-nak kiváló PR-t biztosított az MLSZ. Az ország egyik fele nagy várakozással, a másik szkeptikusan várta a jövőt. Kiváló kapcsolatai révén olyan válogatottakat hozott Magyarországra, amelyek egyébként biztosan nem jöttek volna hozzánk, vagy csak olyan nagy pénzért, amit nem tudtunk volna megfizetni. Igaz kikaptunk tőlük, de anyagilag biztosan megérte, a brazilok és az argentinok megtöltötték a már Puskás Ferenc nevét viselő stadiont. Ellenünk volt akkor először vá

Petneházi Márk október 4-én lesz 26 éves, a legjobb korban lévő labdarúgó. Itt az ideje, hogy egy olyan szezont tudjon maga után, amire mindenki csak csettinthet, ezzel csapata, a Dunaújváros PASE is sokat profitálhat. A képességei adottak, remélem most már a szerencse faktor is mellé áll, mert nagyon megérdemli ez a rendkívül szimpatikus, szerény fiatalember. A tavalyelőtti szezonban feljutott az NB I-be a Mezőkövesd-Zsóryval, télen eligazolt a Dunaújváros PASE csapatához, velük ismét felkerült az magyar élvonalba. A Mezőkövesd-Zsóry viszont Petneházi Márk nélkül visszaesett az NB II-be, de Márk az új csapatával ismét az NB I-es szezont kezdi.

Számomra a Petneházi név régen nem ismeretlen, hiszen édesapjával, Petneházi Györggyel együtt katonáskodtunk Pécsett. Ő is futballista volt, az akkori kor szellemének megfelelően a Honvéd Steinmetz SE labdarúgó csapatában szolgálta a dolgozó népet és védte a „szocialista hazát”. Előttem van ma is az a kép, amikor jöttek a katonakönyvükért, a hosszú folyosón, ahová csak a két végéről tűzött be a fény, csak két sziluettet lehetett látni, Petneházi Gyurit és az elmaradhatatlan „ikertestvérét”, mindig együtt mentek mindenhová, a tőle jó 20-25 cm-el magasabb Bodó Rezsőt. Utána még egyszer találkoztunk Kazincbarcikán, amikor a Szarvas csapatával vendégeskedtek errefelé. Márk pályafutását a vezetékneve után régebben is figyelemmel kísértem, és nagyon örülök neki, hogy új csapatában jól érzi magát, most jöhet egy igazán kiugró teljesítmény. Ennek kapcsán kértem tőle egy interjút.

1. Szia Márk! Mesélj valamit magadról, hogy kezdted a focit, mikor fordult meg először a fejedben, hogy profi futballista leszel?

Három-négy éves lehettem, amikor focizni kezdtem apukám hatására és nem sokkal később már eldöntöttem,hogy ezt minél magasabb szinten szeretném majd csinálni.

2. Amikor tavaly szezon közben Dunaújvárosba igazoltál, gondoltad volna, hogy ismét egy NB I-be feljutást ünnepelhetsz, mint egy évvel korábban Mezőkövesden?

Igen, ezzel a céllal szerződtem Újvárosba, ismét az első osztályban akartam játszani.

3. Miért jöttél el Mezőkövesdről és mi döntött abban, hogy a Dunaújváros PASE-t választottad?

A több játéklehetőség volt a fő ok, maradjunk ennyiben. Nagyon tetszett a DPASE vezetőinek tudatos építkezése, végtelenül pozitív gondolkodása és a játékosokhoz való közvetlen viszonya.

4. Hogy érzed magad a városban, milyenek a dunaújvárosi emberek, mennyire szeretik a focit és csapatot?

Jól érzem magam a városban és úgy vettem észre, hogy az emberek is szeretik a focit, a csapatot, kijárnak a meccsekre és idegenbe is mindig elkísértek minket szép számmal.

5. Azt tudjuk, hogy 2 évet töltöttél Angliában a Plymouth Argyle-ben. Azt is tudjuk, hogy Téged nem küldtek el, sőt marasztaltak. Egyes szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy, ha ott maradsz, mára már a Premier League-ben játszanál. Miért döntöttél mégis úgy, hogy hazajössz?

A Plymouthnál lejárt a szerződésem, amit nem hosszabbítottak meg, de felajánlották, hogy harmad- vagy negyedosztályban találnak nekem csapatot, akkori fejjel úgy döntöttem hogy hazajövök. A Premier League magas lenne, én örülnék a legjobban,ha olyan szinten tudnék játszani.

6. Milyen az új keret, milyen célokért küzd a csapat a következő szezonban? Erősödtetek? Az újonnan érkezőknek sikerült beilleszkedni a csapatba meglátásod szerint?

Úgy gondolom erősödtünk, az új játékosok is gyorsan beilleszkedtek, nem volt gond. A célunk elsősorban a bent maradás, de kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek.

7. Melyik a kedvenc ételed, italod, zenéd, meccs előtt szoktál-e zenét hallgatni és ha igen, mit?

Kifejezetten kedvenc ételem nincs, szinte mindent megeszem, ami egészséges. Inni majdnem mindig vizet iszom. Szoktam zenét hallgatni, ezen a téren a hip hop, illetve a rap a kedvenc.

8. A focin kívül még melyik sportot szereted igazán, melyeket kíséred figyelemmel?

Kosárlabdát és az amerikai focit mindig nézem, ezen kívül mást csak akkor, ha a magyarok is érdekeltek benne.

9. Melyik a kedvenc külföldi csapatod, ki a kedvenc játékosod?

A Real Madrid a kedvenc csapatom, játékos viszont most nincs, anno Zidane volt.

10. Most fejeződött be Brazíliában a labdarúgó VB. Melyik csapatnak szurkoltál, ki tetszett a legjobban, szerinted mi volt a legkellemesebb és a legkellemetlenebb meglepetés?

A braziloknak szurkoltam, de a német csapat tetszett a legjobban. Kellemes meglepetés Kolumbia volt, a belgáktól többet reméltem.

11. Németország világbajnoki győzelméről mi a véleményed? Megérdemelten lettek negyedszer is világbajnokok?

Szerintem teljesen megérdemelten lettek a németek a világbajnokok, végig kiegyensúlyozottak voltak, de annak tudatában, ahogy ők felkészültek a tornára, ez egyáltalán nem meglepő.

12. Egyiptomban néhány évvel ezelőtt Magyarország korosztályos világbajnokságon bronzérmet szerzett. Az akkor ott játszó játékosok közül többen feltűntek az idei felnőtt VB-n. Honduras, Ghana, kiemelve Costa Ricát, akit éppen a bronzmeccsen győztünk le. Mi lehet az oka annak, véleményed szerint, hogy az ott nagy tehetségnek kikiáltott korosztályos magyar nagy tehetségek elkallódtak, vagy itthon, nem igazán kiemelkedően játszanak, vagy külföldön vergődnek, javarészt a padon. Egyedül Gulácsi Péter a kivétel.

Ennek sok oka lehet, de az erről alkotott véleményemet nem szeretném megosztani.

13. Mik a távlati terveid, gondolok a futballra, valamint az azt követő, jóval hosszabb időszakra. Vannak konkrét elképzeléseid? Tanulsz valahol, vagy tervezed?

A tervem annyi, hogy a lehetőségeimhez képest a legmagasabb szinten űzzem a labdarúgást, a későbbiekre is vannak terveim, de jelenleg csak a focira koncentrálok. A Kodolányi János Főiskolán tanulok turizmust és vendéglátást

14. Mi volt az első futball élményed? Mire emlékszel először tisztán, amit láttál?

Az első nagy élményem a ’94-es világbajnokság volt, azon belül is a tizenegyes párbaj a döntőben, arra tisztán emlékszem.

15. Ha visszamehetnél az időben és újra egy, a labdával ismerkedő kis srác lennél, úgy a ’90-es évek elején, mit csinálnál másképp az azt követő időben?

Az angliai évekig mindent ugyanúgy csinálnék.

16. Végül azt kérem tippeld meg, hogy a csapatod a Dunaújváros PASE hanyadik helyen végez a hamarosan kezdődő bajnokságban!

Nem szeretek tippelgetni, azt akarom elérni, hogy a csapat mindenképpen az első osztályban maradjon!

Köszönöm az interjút Márk, sok sikert kívánok Neked és a csapatodnak a Dunaújváros PASE együttesének is.

A többség által kissé lesajnált Európa Ligában is a döntőbe jutás volt a tét csütörtökön. Ezen a két mérkőzésen minden volt, amiért valaki beleszeretett ebbe a csodálatos játékba. Izgalom, a végsőkig kiélezett harc a döntőbe jutásért, kizárólag a lefújás pillanatában lehetett tudni mindkét mérkőzésen a továbbjutót, egészen addig minden nyitott volt. Felejthetetlen estét produkáltak a csapatok.

Valenciában a Mestallában a Sevilla kétgólos előnyből várta a visszavágót. A pokoli hangulatban a Valencia bele is kezdett rendesen. Nem sikerült kihúznia a Sevillának a kritikus első negyedórát, már a 14. percben gólt ért el a Valencia. Eduardo Vargas és Sofiane Feghouli összjátéka után kissé kisodródva a jobb oldalról az utóbbi bombázta a labdát a hálóba úgy, hogy az még Cokén is megpattant. Nem hagyta abba ezután az agresszív támadójátékot a Valencia. A 26. percben eltűnt a Sevilla előnye. Juan Bernat bal oldali pontos beadása után Jonas fejelt a felső lécre, onnan a labda menteni igyekvő Beto hátáról a kapuba pattant. A Valencia uralta a mérkőzést, a Sevillának csak momentumai voltak, igaz azokból akár gólt is szerezhettek volna, de nem így történt. A második félidőben leült a mérkőzés, a Valencia visszavett, a Sevilla pedig nem igazán tudott kibontakozni. Aztán a 70. percben már a Valencia került előnybe. Egy szögletrúgás után Ricardo Costáról nagyon szerencsésen pattant a labda Jeremy Mathieu elé, aki azt habozás nélkül a léc alá vágta. A Valencia úgy gondolta, hogy ezzel már meg is van a továbbjutás, a maradék időben már csak azzal foglalkoztak, hogy az időt hogy húzzák, szinte percenként fetrengett valaki, a hazai kapus a labdarúgás történetében példátlanul azzal feküdt a gyepen, hogy mindkét lába görcsöt kapott. Így a mérkőzést egyébként kitűnően vezető szerb Milorad Mazic játékvezető teljes joggal 5 percet hosszabbított. A hosszabbítás 4. percében aztán büntetett a sors. Coke nagy bedobását még megcsúsztatták, majd Stéphane M’Bia gyönyörű mozdulattal az ötösről a hálóba fejelt. 3-1, ezzel idegenben lőtt góllal a Sevilla jutott a döntőbe. Óriási öröm, boldogság az egyik oldalon, a teljes megsemmisülés, hitetlenkedés, könnyek a hazaiaknál. A Sevilla már kétszer, egymást követő évben megnyerte a sorozat jogelődjét, az UEFA kupát. Torinóban harcba szállhat a harmadik győzelem reményében.

Ugyanebben az időben párhuzamosan a valenciai mérkőzéssel, Torinóban a Benfica igyekezett megtartani egygólos előnyét a Juventus ellenében, ami egyáltalán nem tűnt könnyű feladatnak a Juventus Arénában. A világsztárokkal teletűzdelt zebrák voltak a találkozó és a továbbjutás egyértelmű esélyesei, hiszen egy soványka 1-0 is a döntőt jelentette volna a bianconeriknek. Az már csak hab lett volna a tortán, hogy szűk két hét múlva a döntő szintén ebben a stadionban lesz megrendezve. Ritkán adatik meg, hogy egy csapat a saját stadionjában játszhat európai kupadöntőt. Ez már a Juventus-szal megtörtént 1965-ben, ennek a sorozatnak a jogelődjében a Vásárvárosok Kupájában. Jó óment viszont nem jelent nekik, hiszen akkor egy bizonyos Ferencváros, Dr. Fenyvesi Máté fejesgóljával 1-0-ra megverte a Juvét és a magyar labdarúgás történetében először, és azóta is egyetlenként, ki tudja meddig, de biztosan sokáig, európai kupát nyert. Torinóban a mérkőzés alatt végig szakadt az eső, volt, amikor felhőszakadás volt. Tehát a csapatoknak nem csak egymással, hanem a viszonyokkal is meg kellett birkózni. Ahogy mindenki várta, a Juventus komoly mezőnyfölényben futballozott, a portugálok szervezetten és remekül védekeztek, néha veszélyes kontrákat vezettek és bizony gólokat is szerezhettek volna. Az első félidőben nem esett gól. A második félidőre leszakadt az ég Torinóban, a körülmények, ha lehet, még nehezebbek lettek. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek az olaszok. Antonio Conte egyhuzamban ordított a pálya szélén, de Jorge Jesus is folyamatosan gesztikulált. Úgy gondolták a torinóiak, hogy előbb-utóbb csak megjön a gól, de az idő telt, a gól nem jött. A 61. percben Enzo Pérez egy sima, abszolút nem durva, súlytalan taktikai szabálytalanságért sárga lapot kapott Mark Clattenburg játékvezetőtől. Adtak már ilyenért sárgát, fognak is, de erősen véleményes volt az eset, viszont ennek azért van jelentősége, mert 6 perccel később egy valóban jogos sárga lappal Pérezt már pirossal küldte zuhanyozni. Eddig sem volt könnyű a helyzete a Benficának, de ezzel már szinte reménytelen helyzetbe került, hiszen még több, mint 20 perc hátra volt és ugye egyetlen egy gól elég lett volna a Juventusnak. Darált a Juve, hajtott, a Benfica továbbra is emberhátrányban hősiesen, emberfeletti akarattal, önfeláldozással védekezett, valamint remekül védett a fiatal szlovén kapus Jan Oblak. A 89. percben ritkán látható eset történt. Dulakodás történt a két kispad között, ennek folyományaként Clattenburg piros lapot mutatott fel a Juventus padján a montenegrói Mirko Vucinicnak, a Benfica padján pedig a nemrég lecserélt szerb Lazar Markovicnak. Ezt követően 6 perc hosszabbítást mutatott a tartalék játékvezető. A hosszabbítás 4. percében egy jobb oldali beadást követően Paul Pogba kb. két méter magasról próbálta a hálóba ollózni a labdát, majd, amikor földet ért, a stoplisával keményen, nagy erővel a földön fekvő Ezequiel Garay fejébe rúgott. Garay fejét elöntötte a vér, hordágyon vitték le, így a Benfica a maradék időre 8 mezőnyjátékosra fogyatkozott. Emiatt a bíró még két percet ráhúzott, így 8 perc hosszabbítás után dőlt el, döntős a Benfica, a szállást már foglalhatják a két hét múlva esedékes döntőre. Mark Clattenburg szerintem rosszul vezette a játékvezetői szempontból nagyon nehéz mérkőzést. Nem szeretem azokat a bírókat, akik az első félidőben azért sem adnak lapot, ha agyonrúgják egymást, a másodikban meg minden vacak tucat szabálytalanságért igen, hogy meglegyen a norma. Clattenburggel az is a baj, hogy ha a mérkőzés ideges hangulatú lesz, az indulatok elharapóznak, akkor ő is ideges lesz. Pedig ilyenkor a bírónak kellene a leghiggadtabbnak lennie. A kispadok közötti afféron pedig nagyvonalúan át kellett volna siklania, ne ő állítsa össze bármelyik csapatot, amelyik a döntőbe kerül. Akkor még nem tudtuk melyik. Úgy gondolom, a derék newcastle-i villanyszerelő képességeit meghaladta ennek a mérkőzésnek a kifogástalan, korrekt levezetése.

Amikor a Benfica európai kupadöntőbe kerül, azonnal előjön a magyar Guttmann Béla-féle 100 éves átok. A történet a következő: Gutmann Béla vezetésével a Benfica 1961-ben és 1962-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Olyan ellenfelekkel szemben, mint ’61-ben a Kubalával, Kocsissal, Cziborral felálló Barcelona, ’62-ben a Di Stefanoval, Puskással, Gentoval, Santamariával felálló Real Madrid. Ezt követően, úgy gondolom teljes joggal fizetésemelést kért a portugál klub elöljáróitól, amit azok elutasítottak. Guttmann dühödten távozott a klubtól, majd odavetette, hogy innentől száz évig nem nyer európai kupát a Benfica. Ennek örömére 1963-ban a Milannal szemben már el is bukták a döntőt a portugálok. Ezzel együtt, ezt követően még hétszer került döntőbe a Benfica, ötször a BEK, kétszer az UEFA Kupa, illetve tavaly az Európa Liga döntőjébe, mind a hetet elbukta, pedig 1990-ben, a bécsi BEK-döntő előtt Eusebio elzarándokolt a mester, az ő felfedezője sírjához, kérlelve, hogy oldja fel az átkot. De Gutmann Béla nagyon makacs ember volt egész életében, halálában miért ne lett volna az. Május 14-én késő este megtudjuk, hogy már odafönt Eusebionak sikerült-e jobb belátásra bírnia a magyar mestert, vagy ezt a kupát újra a Sevilla nyeri meg, immáron harmadszor.

Az, hogy a Bajnokok Ligája döntőjébe két spanyol csapat jutott be az idén, az is meglepetés. De arra, hogy ezek közül egyik sem a Barcelona, arra a szezon elején, bizony nem mert volna senki egy pennyt sem feltenni az angol fogadóirodákban. Pedig így történt. A spanyol foci, a madridi foci átgázolt Európán, a két-két elődöntőt összesítésben 8-1-es, elsöprő fölénnyel nyerték.

A Real Madrid továbbjutására sokan mertek most fogadni. A blancók jó formában voltak, a Bayern München pedig kissé leeresztett, miután megnyerték, talán túl korán a Bundesligát. A korai győzelem ellenére a csapat felé több kritikus hangú bírálat is érkezett, a klub tiszteletbeli elnöke, a Császár, Franz Beckenbauer is elmondta a gondolatait és egy csöppet sem kímélte a csapatot, főleg annak edzőjét Pep Guardiolát. Kaiser Franz bírálta a csapat úgymond „elbarcelonítását”. Véleménye szerint az FC Bayern München egy hatékony, ugyanakkor nézhetetlen futballt produkál ebben a szezonban, ez a stílus soha nem volt jellemző erre a klubra. Nos, a BL elődöntők után már az is kiderült, a hatékonyság is eltűnt. A madridi 0-1 után az Allianz Arénában csúfos 4-0 arányú vereséget szenvedtek a kitűnően játszó Real Madridtól. Ezzel a mérkőzéssel zárult le egy korszak, azt hiszem a tiki-taka mint stílus, meghalt mindörökké. Én ezt abszolút nem bánom, mert én is ahhoz a táborhoz tartozom, akik szerint ez nézhetetlen, a foci nem arról szól, hogy egy támadást úgy vezessen le egy csapat, hogy mire az ellenfél tizenhatosára ér, ötvenszer passzoljon, valamint 10 méternél távolabbról tilos kapura lőni. Ez futball, nem cicajáték labdával. Az agonizálás már tavaly kezdődött, amikor a Jupp Heynckes által vezetett Bayern München 7-0-s összesítéssel verte ki a Barcelonát a BL elődöntőben, amely természetesen a Guardiola által kitalált tiki-taka stílussal játszott. Abban a Bayern Münchenben nem volt hiba, tökéletes, látványos focit játszottak, 2013-ban mindent megnyertek, minden kétséget kizáróan az Bayern volt a világ legjobbja a tavalyi szezonban. Ezt a csapatot vágta gallyra Guardiola, aki a már ilyen szinten megbukott taktikát honosította meg a világ legjobb csapatánál. Most már beigazolódott, akkoriban is nyilatkozták többen, hogy Guardiola kinevezése a Bayern München élére végzetes hiba volt. Még viseli a klub a világ legjobb csapatát jelző pajzsot a mezén, de mindenki tudja, ez már nem igaz. Ha hagyják Jupp Heynckest legalább még egy évre a bajorok, számomra nem kérdés, ki nyerné az idei Bajnokok Ligáját. A Real Madrid viszont problémák garmadájával kezdte a szezont. Mourinho az öltözőben és a csapatnál hagyott személyes problémákat, ügyeket. Az érkező Carlo Ancelottinak, aki az élő bizonyítéka annak, hogy az ember arca nem szimmetrikus, azonnal kellett minden tudását és pedagógiai érzékét a csapat érdekében teljes intenzitással az első naptól kezdve latba vetnie. Mourinho tavaly a csapat ikonját, a világbajnok csapatkapitányt, Iker Cassillast kihagyta a csapatból és Diego Lopezt nevezte ki a csapat első számú kapusának. Ebből adódóan is Mourinhót kikezdték, az öltözőn belül is gondot okozott a dolog, Casillas cimborái, például Sergio Ramos is fúrta a mestert. Általános meglepetésre Ancelotti sem változtatott ezen, azzal a megkötéssel, hogy a BL és a Király Kupa Casillasé, a Primera División Lopezé. Így bukdácsolt ősszel sokat a Real, de hétről hétre lassacskán, de jobb lett. A Bajnokok Ligájában ősszel is meneteltek, csak a bajnokságban csúszott be egy-egy nem várt kudarc. Aztán Cristiano Ronaldo megkapta, véleményem szerint jogosan januárban az Aranylabdát, innentől a hátán vitte a Realt, valamint Gareth Bale is megtalálta a helyét, egyre jobban játszott, kialakult a híres támadó hármas a BBC, azaz Bale, Benzema és Cristiano Ronaldo. A szezont megkoronázván 5-0-s összesítéssel verték ki a Bayern Münchent a BL elődöntőjében.

A másik párosítás a Chelsea és az Atletico Madrid volt. Madridban egy olyan első mérkőzést láthattunk, amely úgy vonulhat a futballtörténelembe, hogy minden idők legrosszabb BL elődöntője, és ezzel nem túloztam sokat. Borzasztó egy mérkőzés volt. Az Atleti próbálkozott, de semmi sem sikerült, nem jutott túl a Chelsea bunkerfociján, így Mourinho taktikája jött be, nem született gól a Vicente Calderonban. Így érkeztek a csapatok szerdán a Stamford Bridge-re. Óvatosan kezdődött a meccs, már azt hitte az ember, hogy ott folytatódik, ahol Madridban befejeződött, de váratlanul az ős-Atleti játékos, Fernando Torres révén vezetést szerzett a Chelsea. Itt változott meg minden, a matracosok feladták az óvatoskodást, hiszen ezzel már kipottyantak volna és minden mindegy alapon agresszívan támadni kezdtek, majd az első félidő legvégén, már a hosszabbításban Adrian Lopez egy nagyon szerencsés góllal kiegyenlített. A második félidőben már kellett jönni a Chelsea-nek, hiszen az 1-1 már az Atleti továbbjutását jelentette idegenben rúgott góllal. Az újabb gól majdnem a Chelseanek sikerült, John Terry bombaerős fejesét hatalmas bravúrral védte Thibault Courtois. Ezt követően bejött a meccs tragikus hőse, Samel Eto’o, aki az első megmozdulásával döntően befolyásolta az eredményt és a továbbjutást. A Chelsea tizenhatosán belül késve lépett oda Diego Costának, aki elzuhant. Rizzoli némi tanakodás, egyeztetés(?) után befújta a jogos 11-est, Diego Costa belőtte. Innen már kettőt kellett volna a Chelsea-nek lőni, kitámadtak, majd egy Atleti kontra végén Diego Costa a lécre fejelt, Arda Turan a kipattanót bekotorta, 3-1 az Atletinek, eldőlt.

A döntőnek külön pikantériát ad az is, hogy az a két csapat jutott idáig, akik között valószínűleg el fog dőlni a spanyol bajnokság. Az biztos, ez az Atletico saját kezében van, könnyen előfordulhat, hogy az utolsó fordulóban május 18-án a Camp Nouban a FC Barcelona lesz kénytelen sorfalat állni az újdonsült spanyol bajnoknak, az Atletico Madridnak. Ezt már akkor tudni fogjuk, amikor egy szűk héttel később, május 24-én szombaton az Estádio da Luzban, a Benfica otthonában Lisszabonban, a két madridi csapat, az Atletico Madrid és a Real Madrid vívja a Bajnokok Ligája döntőjét. Ha úgy tetszik, a madridi gazdagok és a madridi csórók csapatai. Jelenleg megjósolhatatlan, hogy a már kétszer játékosként, kétszer szakvezetőként is nyert Carlo Ancelotti csapata, vagy a feltörekvő, könnyen megjósolhatóan a legnagyobb edzőnagyságok közé kerülő Diego Simeone ér-e máris oda, ahol még csak nagyon kevesen vannak, igaz Carlo Ancelotti már igen.

„Amióta ideérkeztem, számos meccs – nemcsak egy, vagy kettő, rengeteg – volt olyan, hogy a padon maradtam, és nyertünk. Szerintem ez nem fontos kérdés. Kifogásnak tűnhet, hogy a bírókról beszélek. Nem én vagyok a Videoton. Én a Videoton edzője vagyok. És a játékvezetőknek, a szövetségnek és valamennyi döntéshozónak tisztelnie kell a Videotont, mert rengeteget dolgozunk. Ez nem a Fehérvár-projekt, ez a magyar projekt. Magyarországot képviselhetnénk Európában. Szükségünk van a tiszteletre, tiszteletet követelünk. Az első tavaszi meccsünkön, az MTK ellen Kassai Viktor úr vezetett, és nézzék meg, micsoda hibákat követett el ellenünk. Ezt nem tudjuk elfogadni. Rengeteget dolgozunk. Önök meg azt mondják, hogy ez az edző már megint a bírókról beszél, de nem erről van szó. Nézzék meg a felvételeket, és mondják el, ha nincs igazam. Köszönöm” – mondta kiabálva José Gomes, majd kiment a sajtótájékoztatóról. (forrás: NSO 2014.04.11.)

Nos, kedves José Gomes, a tisztelet egy olyan dolog, hogy azt nem követelni, kiérdemelni kell. Aki kiérdemli, annak kérnie sem kell, megkapja. Eddigi tevékenysége alapján szakmailag sem José Gomes, sem a mai Videoton sem érdemel semmilyen tiszteletet. Mondom ezt fájó szívvel, hiszen 1984-85 óta minden magyar futballszurkoló, aki akkor már az eszét tudta, egy kicsit Videoton szurkoló is. A Videotont különösen 1981-től kísértem figyelemmel, amikor egy kedves barátom, Palkovics István odaigazolt. Ö is tevékeny részese volt a kupamenetelésnek, hiszen 9 alkalommal szóhoz is jutott ezeken a találkozókon. Már nagyon kedveltem a korábbi, Karsai, Fejes és Wollek fémjelezte csapatot is. Ez a szimpátia tartott egészen a 2011. szezon végéig, amikor Dr. Mezey Györggyel a kispadon végre megszerezte a fehérvári csapat a régen megérdemelt bajnoki címet. Akkor a nagy hatalmú vezetés úgy gondolta, hogy el kell távolítani Dr. Mezey Györgyöt, és külföldi edzőben kell gondolkozni. Ez egy bajnoki cím után abszolút méltánytalan volt Mezey doktorral szemben. Lehet őt szeretni, nem szeretni, de a szakmai hozzáértését megkérdőjelezni balgaság lenne. A szaktudását nem lehet egy napon említeni azzal a Paulo Sousáéval sem, akit nagy dérrel-dúrral harangoztak be, nem hogy ezzel a lúzer Gomeséval, az már Mezey doktorral szemben kimerítené a rágalmazás fogalmát. Sousára úgy emlékszik az ember, hogy a játék sokkal rosszabb lett, ő pedig egyhuzamban tombolt a partvonal mellett, a bajnoki cím elmaradt, igaz volt egy, a mai magyar fociban megsüvegelendő teljesítménye is, kis híján bejutott a Vidi az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába, igaz egy, a Videotonra korábban soha nem jellemző, nézhetetlen bekkeléssel. Aztán tavaly januárban Sousa váratlanul szerződést bontott „családi okok” miatt. A családi ok, valószínűleg a New York Red Bulls szerződés ígérete volt, nyilván sokkal nagyobb summáért, mint, amit Magyarországon kapott. A szerződés végül is a Red Bulls-szal nem jött létre, a családi ügyei Sousát Izraelbe vezették, ahol annak a Maccabi Tel-Avivnak a trénere lett, amely a Pintér Attila vezette Győri ETO-t a Bajnokok Ligája selejtezőjében alaposan elpáholta oda-vissza. Sousa távozása után fogalmam nincs, honnan húzták elő Gomest, de ő jött. A tavalyi tavaszi szezont még a Sousa csapattal valahogy lehozta. Aztán kezdődött a számára első, önálló munka, az Európa Liga selejtezője a nem túl acélos montenegrói bajnokság hatodik helyezettjével, a Mladost Podgoricával. Itthon gyalázatos játékkal egy 2-1-es győzelem sikerült, majd idegenben, néhány tucat lelkes, de annál szerencsétlenebb fehérvári szurkoló előtt sikerült alulmúlni az itthoni produkciót is és szégyenszemre 1-0-ra kikapott a csapat és idejekorán búcsúzott a kupából. Az idejekorán az első fordulót jelentette. Node sebaj, hozunk ide játékosokat, feltöltötte a keretet harmad-, negyedosztályú soha nem hallott nevű portugál futballistákkal, akik semmivel sem jobbak, mint a magyarok, viszont ők nagy ívben tojnak a Videotonra. A bajnokságot jól kezdték, de ne felejtsük el, hogy minden meccsükön kaptak egy-két tizenegyest, valamit majdnem mindig kiállítottak az ellenfél játékosai közül, volt úgy, hogy többet is. Akkor még a derék portugálunknak esze ágában sem volt szidni a bírókat, úgy gondolta, hogy nekik ez jár, főleg azt látva, hogy szinte valamennyi hazai meccsen a díszpáholyban ott szotyolázik az MLSZ elnöke, mellette Vidi-színekben Magyarország miniszterelnöke. Aztán az ősz folyamán a Videoton egyre gyengébben játszott. A légiósok sorra csődöt mondtak, indolens futballjukkal ártottak/ártanak a klub tekintélyének, de Gomes akkor is padoztatja a magyar válogatottat megjárt Gyurcsó Ádámot, alig kap, ha kap meccsenként 10 percet. Mára elértünk oda, hogy a magyar futball joggal legnagyobb tehetségének kikiáltott Kovács István is csak a padon van. Ha formán kívül van, annak pedig igazából Gomes és a stábja az oka. Az egész stáb portugál, még a technikai vezető is a Wikipédia adatai szerint. Csak halkan merem megkérdezni, ha a technikai vezető is portugál, beszél-e magyarul, hogy ezt a feladatot zökkenőmentesen el tudja látni? El tudja olvasni a klubhoz érkezett leveleket az MLSZ-ből, el tud menni, az esetleges fegyelmi tárgyalásokra, MLSZ-értekezletekre, tájékoztatókra? Az ellenfelek technikai vezetőivel tud kommunikálni? Tudja rendezni intézni, kezelni mindenkinek az igazolását, sportorvosiját, ami természetesen magyarul van?

Kicsit utánanéztem Gomes mester szakmai múltjának. 2003-tól a középszerűtől jóval gyengébb, nem első osztályú portugál csapatoknál dolgozott, de egy szezonnál többet sehol sem volt, valahogy a kis portugál klubok sem tartóztatták, nyilván felejthető munkát végzett. A magyar nyelvű Wikipédia jótékonyan csúsztat, ugyanis azt írja, hogy edzője volt az FC Portonak, a Málagának és a Panathinaikosnak is. Ez szépen is hangzik, csak azt felejtették hozzáírni, hogy ezeknél a csapatoknál asszisztensként tagja volt a szakmai stábnak. A vezetőedző mindhárom csapatnál Jesualdo Ferreira volt. Hogy három kiváló csapathoz is vitte magával a neves mester, az nyilván azt jelenti, hogy beosztott trénerként jól dolgozott, magyarul, addig, amíg megmondják neki, hogy mit kell csinálni, addig semmi gond. Ahogy viszont neki kellene gondolkozni és dönteni, na, a problémák itt kezdődnek. Ezt az embert szabadították rá a Videotonra, akinek angol nyelvtudásán a kisiskolások is visítva nevetnek. A Videoton Mezey doktor kirúgása óta zuhanórepülésben van és egyre gyengébb. José Gomessel most ért arra a pontra, hogy komolyan aggodalmat okoz, hogy a magyar tehetségek padoztatásával tönkre fogja tenni a pályafutásukat, helyettük nemtörődöm légiósok csalják a futballt, nézhetetlen produkciót nyújtva piros-kék mezben. Jelenleg minden magyar fiatalnak az agyába kell vésni, ha komolyabb céljai vannak a focival, akkor tilos a Videotonba igazolni addig, amíg nem lesz gyökeres változás.

Gomes tiszteletet követel, hiszen ő képviseli a csapatával Magyarországot. Igen, ez a Mladost Podgoricával szemben prímán sikerült, rendesen lejáratták a magyar labdarúgást. Ezt a teljesítményt és eredményt, biztos vagyok benne, hogy a csak magyar gyerekekből álló ificsapat is hozta volna. Tiszteletet követel egy idegen országban, egy idegen kultúrában és futballkultúrában, egy olyan országban, amelynek a válogatottja kétszer világbajnoki döntőt játszott, ez a portugáloknak még soha nem sikerült. Tisztelet követel nulla labdarúgói és igen csak kétes szakmai múlttal. Tiszteletet követel úgy, hogy ő nem ad tiszteletet. A helyzet az, hogy ő néz le minket, nézi semmibe a magyar futballt, annak vezetőit és a szurkolókat. Ő veszi azt a bátorságot, hogy egy gyalázatos játék, és otthoni Pápa elleni döntetlen után ahol a Pápa kétszer vezetett, ordít a sajtótájékoztatón, tiszteletet követel, majd otthagyja az egészet, mint Szent Pál az oláhokat. Ettől csak az lett volna rosszabb, ha még nyilvánosan oda is piszkol az asztalra, ahol előzőleg ült. Neki ez a véleménye a magyar futballról és annak szereplőiről. Úgy gondolja, és úgy is viselkedik, mintha nélkülözhetetlen lenne, pedig nem az, nagyon nem az, sőt. Gomes és stábja gyakorlatilag tönkretette a fehérvári labdarúgást, megakasztotta a fejlődésben a legtehetségesebb, már a nagyválogatottat is megjárt fiatal labdarúgókat. Meddig hagyják még, hogy tovább romboljon? Miért nem veszik ezeket észre a fehérvári vezetők, vagy meg akarják várni, hogy a Sóstói stadionban is annyi néző legyen, mint tavaly az Eger-Pápa meccsen? 58 néző volt, ha jól emlékszem.

Nekem az a véleményem, hogy Gomesnek azonnal mennie kell, és ez a mai otromba viselkedése volt az utolsó csepp a pohárban. Ha időben nem lép a Videoton tulajdonosa, akkor a hátralévő hat forduló után a Ferencváros, a Diósgyőr, a Haladás és a Honvéd is meg fogja előzni a csapatot, a Pécs csak azért nem, mert pénteken kiderült, náluk hat fordulóval a vége előtt ért véget a bajnokság. Véleményem szerint Gomes olyan károkat okozott a Videotonnak és a magyar labdarúgásnak, aminek a kijavításához idő kell. José Gomest úgy kellene két lábbal kirúgni, hogy egészen Portugáliáig repüljön, és az ottani futballnak ártson a továbbiakban és ott követeljen magának és a csapatának tiszteletet. 

Kedden került megrendezésre a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első két mérkőzése. Miután a nyolcaddöntőkből csak a csoportgyőztesek jutottak tovább, így a párosítások a sorsolástól függetlenül kiváló mérkőzéseket ígértek. Nem is csalódtunk az első napon.

Az Old Traffordra, az álmok színházába látogatott napjaink szupercsapata a Bayern München. A Manchester Unitednek, az idei eredményei alapján inkább a rémálmok színháza lett a saját stadionja. Hosszú évek óta ilyen gyenge Manchester Unitedet nem láttunk. Más kérdés, hogy szinte ugyanez a csapat tavaly Sir Alex Fergusonnal bajnokságot nyert. Ennek kapcsán a „The Choosed One”-ra keresztelt David Moyest már át is keresztelték „The Wrong One”-ra, a hétvégi meccs előtt egy bérelt repülő húzta maga után a molinót, amin ez a felirat díszelgett. A United szurkolóknál momentán Moyes olyan népszerűségnek örvend, mint Fehérváron José Gomes. A meccs első félidejében rossz volt nézni, hogy a United olyan alárendelt szerepet játszott hazai pályán, mint amikor egy nagyon gyenge csapat otthon bekkel egy sokkal jobb csapat ellen, még a csoportkörben. Ettől függetlenül a Bayern fölénye meddő volt, a félidő helyzetét viszont Danny Welbeck hagyta ki, aki talán megijedt attól, hogy egyedül maradt face to face Manuel Neuerrel, ahelyett, hogy elhúzta volna mellette a labdát, vagy kilője a sarkok valamelyikét, gyengén feladta neki a labdát. Ez kevés az angol válogatott támadójától. Ezt valószínűleg szomorúan látta az angol válogatott szövetségi kapitánya Roy Hodgson is, nem túl jó előjel a VB előtt, ha a válogatott csatára megijed a helyzetétől. Ott, véleményem szerint nem fognak továbbjutni a csoportjukból, hiszen a D csoportban Uruguay, Olaszország és Costa Rica ellenében kellene legalább a második helyet megszerezni. Ez szerintem nem lesz meg, Uruguay biztosan továbbmegy és az olaszok sem esnek ki. Az, hogy nem kaptak gólt, a kiválóan védő Daniel De Geának, valamint a két, már nem túl gyors belső védőnek, a félig már milánói fekete-kék Nemanja Vidicnek és Rio Ferdinandnak köszönhetik, akik a megkopott gyorsaságukat egészen káprázatos helyezkedéssel kompenzálták. Nem mehetünk el szó nélkül Marouane Fellaini játéka mellett sem. A marokkói-belga nagyon jó szezont futott az elmúlt években az Evertonban, de Manchesterben semmi nem jön össze neki. Rajta akadtak el a gyors kontrák, ha labdához ért, szinte biztos, hogy utána a bajoroké lett a labda. Erőlteti Moyes, haver az Evertonból, de a bajnokikon is legfeljebb a durva könyököléseivel hívta fel magára a figyelmet, több alkalommal csak a sporik jóindulatának köszönhette, hogy a pályán maradhatott. A második félidőben kijjebb jött a United, Fellaini játéka is feljavult, többször jól, agresszíven lépett közbe. Ez a játék egy talált góllal hálálta meg a United új felfogását. Rooney szöglete után Nemanja Vidic fejelt Neuer kapujába. Ezt követően a Bayern megérezte, hogy ennek fele sem tréfa, egy gyönyörű passzsorozat után Bastian Schweinsteiger lőtt De Gea hálójába. Az 1-1 tökéletes eredmény a bajorok számára, így sok minden már nem történt a továbbiakban. Azon kívül, hogy Schweinsteigert, véleményem szerint túl szigorúan második sárgával kiállította a spanyol Carlos Velasco Carballo játékvezető, valamint kisárgázta magát a következő meccsről Javi Martínez is. Ettől szerintem nem fogja könnyesre sírni a párnáját Pep Guardiola, hiszen akkor majd már játszhat Dante, valamint „Basti fantasti” helyett meg jöhet például Götze, van választék. Az UEFA szerint a meccs embere Arjen Robben volt, tényleg jól játszott, de ő ugyanilyen mindig. A továbbjutás esélyét 90 % - 10 % arányban a Bayern München javára valószínűsítem.

A másik meccs egy igazán pikáns mérkőzés volt. A Primera Divisiónt vezető Atletico Madrid látogatott a Camp Nouba. Már háromszor találkozott ebben a szezonban az Atleti és a Barca. Mindhárom mérkőzés döntetlen volt, két 0-0 és egy 1-1 volt. Még lesz kettő, ennek a visszavágója, valamint valószínűleg a bajnoki címről döntő, utolsó forduló a spanyol bajnokságban, hacsak valamelyik nem potyogtat el pontokat még útközben. A Barcelona játszotta a tőle megszokott tiki-takát, töménytelen passzal jutottak előre, vagy nem előre. Diego Simeone remek taktikát dolgozott ki, a Barca nem igazán tudott kibontakozni, alig kerültek helyzetbe, ha pedig igen, akkor vagy valamelyik védő blokkolt remekül, vagy Thibault Courtois védett bravúrral. A Victor Valdes súlyos sérülése után védő Pinto a Barcelona Achilles-sarka. Elképesztő hibák tarkítják a produkcióját, könnyen elmehet rajta a BL és a spanyol bajnokság is, ez nem túl jó hír az egyébként sem túl acélos Barca védelemnek. Az első félidőben itt sem esett gól. A második félidő ugyanúgy folytatódott, ahogy az első befejeződött. Labdázott a Barcelona, az Atletico kőkeményen és hiba nélkül védekezett, szórványos ellentámadásokkal, kontrákkal próbált veszélyeztetni. Az 56. percben egy ilyen ellentámadás után megnémult a Camp Nou közönsége. Diego Ribas gondolt egyet és 16-os jobb sarkától néhány méterre jobb külsővel, iszonyatos erővel megkülde a labdát, az először a hosszú felé mozduló Pintonak így már esélye sem volt megfogni rövid vinklibe vágódó labdát. Talán ez volt az idei BL szezon eddigi legnagyobb gólja. Gólt rúgtak az ezúttal sárgában tündöklő matracosok és vezettek is. A Barca minden erőtartalékát felhasználva támadott. A madridi védelem első hibájánál már góllal is büntettek. Juanfran elkövetett egy helyezkedési hibát, ez elég volt Iniestának, hogy tökéletes labdát adjon Neymarnak, aki jobb belső csüddel a hosszúba csavart. Ezután a labda leginkább a madridi kapu előtt volt, de a védelem nem tette meg azt a szívességet, hogy újra hibázzon, így ez a negyeddöntő is 1-1 lett. A meccs embere az UEFA szerint Andres Iniesta lett. A mérkőzés játékvezetője, a valószínűleg cseh felmenőkkel rendelkező müncheni ügyvéd, Dr. Felix Brzych jól vezette a mérkőzést. Öröm ezt mondani, hiszen az elmúlt szezonban már a sorozat ezen a szakaszában súlyos, a mérkőzés eredményét is döntően befolyásoló hibákat követtek el a sporik, jobb ez így, hogy a csapatok döntenek a zöld gyepen. Nagyon nagy meccs lesz a visszavágó a jövő hét szerdán a Vicente Calderonban. Sok minden dönthet, például a két kapus közötti különbség. Courtois-t nem lehet egy napon említeni Pintoval. Pinto az első félidőben adott egy ajándék labdát, David Villa centiméterekkel lőtt mellé, kérdés, hogy a következőt is mellélövi-e, amit a kapus szalaggal átkötve nyújt át neki. Aztán az is, hogy Diego Costa sérülése milyen, játszhat-e. Az is, hogy Messi önmagához képest hogy játszik, mert ha úgy játszik, ahogy tud, akkor tarthatatlan. Dönthet a két argentin tréner közötti különbség is, itt is az Atletico áll jobban, Diego Simeonét sokkal jobb edzőnek tartom Gerardo Martinonál. Sok érdekességet kínál a visszavágó, de úgy is, hogy látszólag az Atletico Madrid van lépéselőnyben, a továbbjutás esélye szerintem 50-50 %.

Szerdán is jó meccseket láthatunk. Párizsba látogat a Chelsea, pikáns találkozó egykori mester és tanítvány között, Ibrahimovic és Mourinho - 2009 Internazionale - számára főleg. A mérkőzést az a szerb Milorad Mazic vezeti, aki éppen Kassai Viktor helyett került be a VB bírói keretébe. Kíváncsi leszek, hogy muzsikál. A Santiago Bernabeuba látogat a tavalyi döntős Borussia Dortmund. Itt az az angol Mark Clattenburg vezeti a meccset, akit játékosok tavaly rasszizmussal vádoltak, de az FA kimosta őt a slamasztikából. Azért volt ez érdekes, mert minden bizonyíték nélkül játékosokat tiltottak el, de a bírót nem. Kettős mérce működött az FA-nál. Ez a meccs a tavalyi elődöntő visszavágója. Az elmúlt évben, ugyan hajszál híján, de a németek jutottak tovább, igaz az utolsó néhány percben nagyon meleg volt a pite, amikor a Real Madridnak már csak egy gól kellett volna a döntőhöz, ez viszont akkor elmaradt. Ez a Real és ez a Dortmund viszont már nem ugyanaz a csapat, mint tavaly volt. Személyes véleményem szerint a Real jobb, a Dortmund meg gyengébb lett. Ellenben a foci azért is egy csodálatos sport, mert minden megtörténhet. Azt hiszem szerda este sem fogunk unatkozni. 

Ma reggel, amikor bekapcsoltam a gépet, akkor szembesültem a szomorú ténnyel, a magyar labdarúgás egy legendája távozott közülünk. Meghalt Várady Béla.

Azon szerencsések közé tartozom, akik találkozhattak személyesen vele. Tavalyelőtt augusztusban Putnokon, amikor a Városi Sportközpont az ő nevét vette fel. A Putnok-Kazincbarcika NB II-es labdarúgó mérkőzés után egy díszvacsorát adott a tiszteletére Putnok városa. Itt volt szerencsém vele beszélgetni. Egy rendkívül szimpatikus, szerény sportembert ismertem meg benne, aki a végsőkig meg volt hatódva azért, mert névadója lehetett annak a sportközpontnak, ahol a teljes gyerekkorát töltötte, ahol felnőtt, ahonnan a Vasasba, majd a magyar válogatottba is kerülhetett.

Harminchat válogatottsága alatt tizenhárom gólt lőtt, ezek java részét szabadrúgásból. Irtózatos erejű ballábas szabadrúgásaitól joggal rettegtek az ellenfelek kapusai, de akik a sorfalban álltak, azok sem lehettek biztosak abban, hogy a következő pillanatban még eszméletüknél lesznek. 1972-ben, a müncheni olimpián ezüstérmes volt, ő lőtte a gólunkat a lengyelek elleni döntőn a szakadó esőben. Az 1976-77. évi bajnokságban, ekkor volt a Vasas utoljára bajnok, 36 gólt lőtt, ezzel európai ezüstcipőt nyert. Valójában az aranycipő járt volna neki, de a román bajnokságból a miénk után még volt hátra két forduló, azon Dudu Georgescuval rúgattak 7 gólt, ismerve az akkori Romániát, nem nehéz kitalálni, kinek a parancsára, ezzel előzte meg egyetlen góllal Bélát. Tagja volt az 1978-as világbajnokságon részt vevő válogatottnak, de az utazás közben játszottak Franciaországban műfüvön egy edzőmérkőzést, azon megsérült, így Argentínában nem játszhatott egy percet sem.

Várady Bélát mindig elkerülték a botrányok, soha nem került a bulvárlapok címoldalára, nem is adott rá okot soha, így az újságíróknak sem lett érdekes a pályafutása befejezése után. Ő viszont ezt egyáltalán nem bánta. Időnként, javarészt a Vasas pályán adott egy-egy interjút és ennyi.

Béla úgy ment el, ahogy élt, nyugodtan, csendesen. Szerdán este talán még megnézte, hogyan nem került az angol ligakupa döntőjébe a Manchester United a Sunderland ellenében egy büntetőpárbaj után, ahol a manchesteri vörösök ötből csak egy tizenegyest tudtak belőni. Talán csóválta a fejét, ő nagyon biztosan értékesítette annak idején a tizenegyeseket. Aztán kikapcsolhatta TV-t, megsimíthatta a fejét és arcán azon a mindig látható hamiskás mosollyal lefekhetett aludni. Akkor még nem tudhatta, hogy reggel már nem ébred fel.

Isten Veled Béla! Odafönt, majd ha találkozunk, megkérdezem Tőled azokat, amiket 2012. augusztus 25-én, azon a forró nyári estén, Putnokon, az Ízek Házában gyors távozásod miatt már nem tudtam megkérdezni.

Várady Béla halálával pótolhatatlan veszteség érte az egyetemes magyar labdarúgást. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük.