Nem mondom, hogy meglepett a hír, azt sem, hogy nem okozott egy gyomrost, igaz bíráltam ezen a hasábokon is eleget Kassai Viktort, de soha sem ellene, hanem érte tettem, bármennyire igyekeztek ezt a profispori.hu weboldal szerkesztői gyalázkodásnak minősíteni. Azért mert valakinek nem nyaljuk körbe a valagát, nem biztos, hogy nem ismerjük el a tudását és a tehetségét, talán jobb lett volna, ha az említett oldal is a realitásokhoz ragaszkodik, valamint nem vesz minden kritikát személyes támadásnak még akkor is, amikor az nem a legszebb oldalát mutatja meg valakinek. Ugyanis az is vélemény, jó, ha az illető tudja, hogy más mit gondol róla, valamint meg is lehet fogadni, meg nem is.

Vártam egy kicsit ezzel a cikkel, mert kíváncsi voltam a visszhangra, mert amikor elolvastam az európai játékvezetői keretet, sztárbírók kerültek be egy kivétellel Európából. Hogy Kassai Viktor miért nem, azt próbálom elemezgetni a továbbiakban.

Már a díjkiosztó gálán azon gondolkoztam, hogy ugyan másnap mi fog következni, ugye tavaly ugyanitt Orbán Viktor két székkel odébb foglalt helyet, mint ahol Sepp Blatter ült, másnap bejelentették, hogy zárt kapus a magyar-román, most ő adta át a Puskás-díjat Zlatan Ibrahimovic-nak, másnap kiderült, Kassai kimaradt a VB játékvezetői keretéből, mint Hruscsov a Szaknévsorból. Úgy látszik nem jó ómen miniszterelnökünk jelenléte a gálákon, mert másnap történik valami negatív előjelű esemény a magyar futballal kapcsolatban.

Kassai Viktor 2010 óta negyedszer került be az IFFHS szavazása alapján a világ első öt játékvezetője közé. 2011-ben a világ legjobb bírójává választották. Hibák ide, hibák oda, lehet emlegetni Ukrajnát, ahol szerintem Kassai hibázott a legkisebbet, igazából csak annyit, hogy ő volt a vezető bíró és a felelősség. Ugye emlékszünk, először Erős Gábor nézett el egy jókora lest, ha az megvan, a többi már nem lényeges, de elengedte, majd Vad II István nem jelzett, hogy a labda a gólvonal mögé jutott. A csapat hibázott, a főnök szívta meg. Erre Vad II-t száműzték, de Erős felelősségén átsiklott mindenki, a mai napig is büszkén feszít Kassai stábjában. A Bayern München – Manchester City BL-meccsen valóban nem adott meg a Citynek két tizenegyest Kassai, valamint a Bayern – Barcelona, szintén BL-meccsen is voltak kétes ítéletei, javarészt a Barcelona kárára, akik aztán neki is estek. A Juventus – Galatasaray idei BL-meccsen pedig szintén kapott hideget-meleget mindkét féltől, főleg a törököktől, hogy kamu tizenegyes fújt be a bianconeriknek. Hát, elért oda, hogy a hibák után a vesztes csapat biztos szidni fogja, oda a tekintély, mert már szidható, hibázott többször, ezzel palástolva az ő felelősségüket. Ezekkel viszont az IFFHS nem igazán foglalkozott, hiszen a világ topbírói között tartják nyilván azóta is.

2013 legjobb tíz bíróját nézzük sorrendben: 1. Howard Webb (Anglia), 2. Nicola Rizzoli (Olaszország), 3. Kassai Viktor (Magyarország), 4. Felix Brych (Németország), 5. Cüneyt Cakir (Törökország), 6. Björn Kuipers (Hollandia), 7. Pedro Proenca (Portugália), 8. Ravsan Irmatov (Üzbegisztán), 9. Carlos Velasco Carballo (Spanyolország), 10. Gianluca Rocchi (Olaszország). Nos, ezek közül mindenki megy Brazíliába, csak Kassai, illetve Rocchi nem, de Rocchi azért, mert Rizzoli megy. Hibák itt sem játszottak különleges szerepet, emlékszünk az elmúlt VB-döntőben de Jong szándékosan mellbe talpalta Xabi Alonsot, de Webb nem állította ki a hollandot. Cakir, ki ne emlékezne, Nanit viszont kiállította azért, mert a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágóján szintén mellbe talpalta Álvaro Arbeloát, de kettő közel nem hasonlítható össze, ugyanis Nani a labdát akarta megszerezni és nem látta az érkező spanyolt. Emlékezzünk Stefan Kiessling oldalhálós fejesére, amit Brych gólnak ítélt. Tehát hibák mindenkinél vannak, kérdés, kinek milyen a háttere. Érdekes nyilatkozatot adott Bede Ferenc, egykori FIFA-játékvezető: „Megdöbbentem. Nem szoktam soha fogadni, de simán tettem volna rá pénzt, hogy Viktor ott lesz a vébén. Azonban nem elsősorban azért maradt le a vébéről az első számú magyar bíró, mert az utóbbi időben többször is hibázott, hanem az elégtelen sportdiplomácia miatt. A játékvezetésben minden a diplomácián múlik, azon, hogy hogyan menedzselik a bírókat, ez pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség, illetve a Játékvezetői Bizottság dolga. Fontos, hogy az UEFA-val és a FIFA-val folyamatosan tartsák a kapcsolatot, ez Vágner László idejében remekül működött is. 2000 és 2005 között Puhl Sándor vezette a játékvezetői bizottságot, akkoriban sem a 2002-es, sem a 2006-os vébén nem volt magyar vezetőbíró, és hiába volt nyolc magyar FIFA-játékvezető, nagyobb meccseket egy sem kapott. Amikor 2006-ban Vágner László átvette az irányítást, akkor elindult egy olyan menedzselési folyamat Európa nyugati része felé, amelynek rövid időn belül számos eredménye lett. Kassai Viktor 2007-ben bekerült a Bajnokok Ligája-keretbe, 2008-ban olimpiai döntőt vezethetett, majd részt vett a 2010-es világbajnokságon, ahol többek között a német-spanyol elődöntőt is megkapta. 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választották, ebben az évben a Bajnokok Ligája döntőjét dirigálta, majd egy évvel később és tavaly is BL-elődöntőn bíráskodott. Pedig akkoriban még nem volt akkora neve, hatalmas meglepetés volt, hogy 2008-ban olimpiai döntőt vezethetett. Ma már sokkal könnyebb lenne őt menedzselni, hiszen a világ legjobb játékvezetőjének is megválasztották. Vágner László idejében még nem ismerték ennyire, mégis beindult a szekér. Aztán 2010-ben Vágner távozott, és ismét Puhl Sándor érkezett, és mintha valami megváltozott volna. Pedig Kassai Viktor azóta nem lett rosszabb játékvezető, és a stábjában is csak annyi változás volt, hogy Erős Gábor mellett már nem Vámos Tibor, hanem Ring György szerepel” (forrás: origo.hu). Érdekes nyilatkozat, sőt Puhlról már egykori állandó partjelzője Hamar László is nyilatkozott, akkoriban erről írtam egy cikket „Pu(h)lpituson?” címmel, ha valakit érdekel, a népsportos blogban visszakereshető, egy mondatban csak annyi, Hamarnak az a véleménye, hogy Puhl nem szereti azokat, akik ismerik a múltját. Elgondolkodtató vélemények ezek szakemberektől, visszavonult bíróktól. Hamarral megromlott a viszonya Puhlnak, Bedét pedig még a játékvezető ellenőri stábból is eltávolították, most már megmondhatják a frankót. Puhl viszont remekül el van, ő a bírók főnöke, mert nem Berzi, az nyilvánvaló. Szakkommentátor a Sport TV-ben, a Harmadik félidőben pedig kívülállóként még minden bírót fikázott, majd amikor ismét pozícióba került, már egy csapásra mindenki jó lett, ő mossa ki a bírók hibáit a közönség előtt. Tudjuk, mindent ki lehet magyarázni, és ha mégsem, akkor jön az a gumiszöveg, hogy „ha a játékvezető úgy ítéli meg…”.

Aki bekerült Kassai Viktor helyére, az a szerb Milorad Mazic, aki ugyan már 40 éves, de a nemzetközi játékvezetői múltja elfér a Nemzeti Sport szélén. Ez igazi sportdiplomáciai bravúr. Őt be kellett nyomni valamiért és az maradt ki, akinek a leggyengébb a sportdiplomáciai háttere.

A FIFA azzal indokolta a döntéseket, hogy triókban gondolkoztak és azok estek ki, akiknek gyengébbek az asszisztensei. Ez nevetséges, hiszen Kassain kívül, aki ugye harmadik volt, a tavalyi első 10 mind ott van, akinek nincs előbb végzett honfitársa. Minden esetre úgy vélem, hogy Kassai csapatát le kell cserélni, jobb asszisztensek kellenek mellé, mert ő még mindig név a világ futballjában. Ha ez kell nekik, hát legyen. Valamint fel kell építeni egy fiatal játékvezető karrierjét kiváló menedzseléssel, saját asszisztensekkel. Én ezt Farkas Ádámban látom, biztos lesz, aki nem ért velem egyet, ő is hibázott már, de véleményem szerint ő lehet arra alkalmas, hogy hamarosan topbíró lehessen Európa és a világ futballjában. Ez lenne a munkája az MLSZ Játékvezető Bizottságának, ha erre nem képesek, akkor olyannak kell átadni a stafétabotot, akik képesek rá. Lehet, hogy Puhl kiváló bíró volt, sőt világklasszis, de itt sportdiplomatának is kell lennie, nem bírónak, nem pózolni kell, mint a világ négyszer legjobbnak választott játékvezetője, hanem keményen dolgozni, és olyat, aminek nincs sok köze a bíráskodáshoz. Ide nem csak világklasszis bíró kell, hanem világklasszis sportdiplomata is. Ez arculcsapása volt a magyar futballnak, az MLSZ-nek és nyilvánvalóvá tette, hogy elégtelen sportdiplomáciai munkát végeztek. Meg kell állapítani, hogy Magyarország sportdiplomáciája a futballal és még más sportágakkal kapcsolatosan is, de ez nem ide tartozik, egyenlő egy a bábállapotából éppen lepkévé fejlődött kis állatka szellentésével. Ezt az MLSZ vezetésének ki kell vizsgálni és a szükséges lépéseket meg kell tenni. Ha tetszik egyeseknek, ha nem. Attól függetlenül, hogy nyilvánvaló, abszolút igazságtalan, hogy Kassai Viktort nem jelölte a FIFA a VB játékvezetői közé.

Az általam játékosként istenített, de sportvezetőként ostobának és fafejűnek tartott Michel Platinivel, az UEFA elnökével most kivételesen teljesen egyetértek.

Tudni kell, hogy az Aranylabdát 1956-ban alapította a France Football, francia labdarúgó szaklap, Európa legjobb labdarúgóját választották meg ezzel. Először a díjat az angol legenda, Sir Stanley Matthews kapta meg. Mindenki előtt ismert, hogy 1967-ben Albert Flórián, egyedüli magyarként kapta a díjat, olyan nagyságokat díjaztak a teljesség igénye nélkül, mint Johan Cruyff, Kevin Keegan, Franz Beckenbauer, Gerd Müller, valamint egymás után háromszor Michel Platini. A probléma elkezdődött azzal, hogy 1995 óta Európában játszó, nem európai labdarúgók is megkaphatták a díjat. Így azonnal elsőként egy afrikai, George Weah máris aranylabdát kapott. Az ostobaság 2007-ben folytatódott, ekkor már a világ bármely labdarúgójára lehetett szavazni, majd 2010-ben összevonták a FIFA év játékosa díjjal. Ezzel gyakorlatilag a FIFA lenyúlta az eredeti, az európai Aranylabdát. Érdekes módon Afrikában, Dél-Amerikában van továbbra is Aranylabda szavazás, így viszont Európában nincs. A FIFA megszüntette az európai Aranylabdát, a névhasználatot a fúzióval elvette a France Football-tól, innentől így nevezi az év játékosa díjat. Így lehetett volna az is, ha mindenki úgy szavaz, mint Didier Drogba, hogy Yaya Touré az afrikai és az „európai” Aranylabdát is egyszerre megkapta volna. Mondhatni, az ötletgazdának már gyakorlatilag semmi köze nincs az Aranylabdához azon kívül, hogy a show-ra valakit közülük is meghívnak. Ezzel kártékony módon háttérbe szorították az európai futballistákat. Lehet, hogy a FIFA féltékeny volt az Aranylabdára, mivel annak sokkal nagyobb visszhangja volt, mint az ő „Év játékosa” választásuknak, ugyanis az Aranylabdára mindenki emlékszik, de hogy ki volt a FIFA év játékosa? Ha agyonütnek sem emlékszem egyre sem...

Szerény véleményem szerint vissza kellene állítani a régi rendet. A France Football vegye vissza azt, amit a FIFA elvett, elbitorolt tőle. Legyen ismét európai Aranylabda, amit csak európai állampolgár játékos, több állampolgárság esetén az az állampolgárság az irányadó, amelyben válogatott felnőtt tétmérkőzést játszik/játszott, kaphat, játsszon bárhol is a világban. Az argentinok, a brazilok pályázzanak a dél-amerikai Aranylabdára, az afrikaiak az afrikaira és így tovább. A FIFA év játékosa díjnál pedig legyen választható a kontinensenként a három legjobb, majd azt szűkítsék háromra és abból legyen a FIFA év játékosa.

Lehet, hogy ez csak az én elmélkedésem, de megmondom őszintén, hogy a díjátadó show után nagyon vegyes érzésekkel keltem fel a karosszékből. Ha a régi norma szerint választottak volna, akkor a France Football Aranylabdáját Franck Ribérynek kellett volna nyerni, a FIFA év játékosa pedig, bármennyire ellentmondásosnak tűnik, már lehetett volna Cristiano Ronaldo.

Egy biztos, változtatni kellene, mert nagyon nincs jól, ahogy most van…

Elöljáróban elmondom, hogy elfogult vagyok pozitív irányban Pintér Attilával, de megpróbálom ezt a cikket tárgyilagosan megírni, hogy mit gondolok az ő szövetségi kapitányi kinevezéséről.

Valamikor a nyolcvanas évek második felében tartózkodtam egy helyiségben Pintér Attilával. Egy Fradi győzelem után tértünk be késő este Budán, a Villányi úton a Tropicana nevű bárba egy nagyon kedves barátommal néhány Cuba Libre elfogyasztása céljából, aki történetesen annyira Honvéd szurkoló, mint én Fradi. Azaz a gyökerektől. Törőcsik András már ott volt fehér atlétatrikóban és lila klottgatyában. Kicsit később Pintér Attila is betért, rendkívül elegánsan, majd a Törővel kezdett a pultnál beszélgetni, - kivel mással - megivott néhány sört, a Törőben már jóval több volt és egy nem teljesen dekoratív lányt kezdett piszkálni azzal, hogy „szia E.T.”, de vagy hússzor. Majd hangosan közölte, hogy „én vagyok a Törő”, erre Pintér azt közölte kevésbé hangosan, hogy „én vagyok a Pinyő”, majd megitta a maradék sörét és csendben távozott. Ezt csak azért írtam le, hogy tudatosítsam minden fiatalabb olvasómmal, hogy ezeket az embereket a szurkolók mennyire szerették, senki nem botránkozott meg, mindenki arra nézett, ahol ez a két focista volt. Pintér néhány évvel az utánpótlás EB győzelme után immár a Fradi oszlopos tagjaként és Törő, aki a Törő, a zseni, igaz ő már túl néhány komoly sérülésen és a zeniten, de még nem az utolsó, a pályafutását befejező sérülésen.

Az MLSZ Egervári Sándor leváltása, vagy lemondása - teljesen mindegy - után elmondta az elvárásait, külföldi kapitány lesz, aki már vitt ki válogatottat nemzetközi tornára. Ezután jöttek a találgatások, szóba került Guus Hiddink, Sven-Göran Ericsson, Otto Rehhagel, Paulo Sousa és sokan mások, köztük Bölöni László, aki közölte, hogy alapjaiban reformálná meg a magyar labdarúgást. Na, ez nagyon nem tetszhetett az MLSZ-nek, sokan félthették jól fizető állásukat, ahol sok mindent nem kell csinálni, de azt piszok sok pénzért. A múlt hét csütörtökön bejelentette az MLSZ, hogy péntek délelőtt bemutatják a magyar labdarúgó válogatott új szövetségi kapitányát. Általános elképedésre Pintér Attilát mutatták be, akire senki sem számított. Mitől változhatott meg a dolog? Túl sokba kerültek volna a külföldi kapitányok, valamint mindegyik türelmi időt kért? Nos, türelmi idő, az nincs. Akkor kezdhettek el magyar kapitányban gondolkozni. Gondolom, Mészöly Géza neve is felmerült, de a szakértelmét elismerve, ő nem olyan habitusú ember, aki fel tudta volna rázni ezt a válogatottat. Tornyi Barnabás neve a véres ronggyal egyenlő, Kiss Lászlóé nemkülönben, igaz az övé teljesen más okból, már akikre én gondolok, hogy szóba kerülhettek, olyat pedig, aki már volt, nyilván nem akartak.

Kónya Lajos neve nem ismeretlen a birkózást kedvelők körében. Bárhol birkózó verseny van az országban, jellegzetes alakját, személyét biztosan fel lehet fedezni, akár edzőként, akár mérkőzésvezetőként, akár a zsüri tagjaként. 2012-ben veterán világbajnokságot nyert, nyugdíjasként is egész napját a birkózóteremben tölti. Ennek kapcsán kértem tőle egy exkluzív interjút, melyet szívesen adott már csak azért is, mert hosszú évtizedek óta jó barátság fűz hozzá.

Napvilágra került az a hír, hogy Kenneth Karim Otigba lemondta a magyar U-21-es válogatottságot, mivel jelenleg a klubjára a holland SC Heerenvenre kíván összpontosítani. Itt Kenny teljes mértékben élvezi edzője Marco van Basten bizalmát. Ezt meghálálva, a holland első osztályban, az Eredivisie-ben a kiváló belső védő játéka mellett 12 mérkőzésen már 3 gólt is szerzett, pedig nem a góllövés a feladata.

Kenny nem lehet ismeretlen a magyar szakemberek előtt, hiszen 2000-ben a nigériai Kaduna United FC után Magyarországon a Gyulai Termál FC-ben kezdte pályafutását. Pályára lépett 14 éves korától az összes korosztályos magyar válogatottban. 2008-ban, akkor már a Békéscsaba játékosaként próbajátékon vett részt Liverpoolban, ahol a vörösök akkori edzője Rafa Benítez 3 éves szerződést kínált neki. Ezt megköszönve mégis a holland SC Heerenven ajánlatát fogadta el. Végigjárva a szamárlétrát immár az első csapat stabil tagja.

A korosztályos válogatottság lemondása számomra nyilvánvaló. Miután felnőtt válogatott tétmérkőzést Kenny nem játszott Magyarországon, így szabadon dönthet arról, hogy melyik állampolgárságát választja a felnőtteknél. Erre eklatáns példa Diego Costa, az Atlético Madrid gólfelelőse, aki a brazil válogatottságot dobta el a spanyolért úgy, hogy ő nem spanyol egyáltalán, hanem brazil, mindössze magkapta az állampolgárságot. Kenny Nigériában született, az édesapja nigériai, az édesanyja magyar. Mint tudjuk, mi, mint rendesen, ismét lemaradtunk a brazíliai világbajnokságról. Nigéria gyakorlatilag kijutott, az afrikai selejtező play-off-jában Etiópiában is nyertek a Szuper Sasok 2-1-re, nem kell túl nagy kockázatot vállalnunk ahhoz, hogy a jövő héten, a visszavágón, hazai pályán, Lagosban ki fogják harcolni a brazíliai repülőjegyet. Egyértelmű, hogy ha Kenny ígéretet kap arra, hogy bekerül az utazó keretbe, akkor Nigériát fogja választani.

Több okból. Akárhogy papolunk Magyarországon a rasszizmus létező probléma, ami ellen süket duma kivételével nem tesz senki semmit. Amikor Kenny az édesanyjával nyolcévesen megérkezett Magyarországra, biztosra veszem, hogy sok sérelem érte a bőrszíne miatt, gonoszak a gyerekek és azt mondják, amit otthon hallanak. Kenny sokszor sírhatott és vágyhatott vissza Nigériába, ahol senki sem nézett rá másképpen, valamint senki sem csúfolta, gúnyolta. Akkor melyik ország a kedvesebb számára? Nigériai válogatottként, VB szereplés után az árát és a fizetését kb. megtízszerezi, a nigériaiak úgy játszanak a topbajnokságokban, hogy ők valóban meghatározó emberek a klubjukban. Őket tisztelik, nem intézik el egy kézlegyintéssel, mint a magyarokat, tisztelet a kivételnek. Nigéria az elmúlt 20 évben, amellett, hogy olimpiát, korosztályos világbajnokságokat is nyert, javarészt ott volt a világbajnokságokon, ahol jól, és nagyon jól szerepelt, olyan játékosokat adott a világnak, a teljesség igénye nélkül, mint Nwankwo Kanu, Jay-Jay Okocha, Stephen Keshi, Sunday Oliseh, Finidi George, Rashidi Yekini. A maiak sem ismeretlenek: Joseph Yobo, Vincent Enyeama, Obafemi Martins, John Obi Mikel, Peter Odemwingie, Ikechukwu Uche. Csak összehasonlításképpen, ha ezt a képet a magyarok legjobbjaira vetítem, beírhatom az elejére a már levezető Détári Dömét. Esetleg még befér a mi felsorolásunkba Király Gábor, Juhász Roland, Dzsudzsák Balázs, Huszti Szabolcs, Gera Zoltán és Szalai Ádám. Óriási a különbség ugye.

Nehéz az ember helyzete ezzel kapcsolatban, hiszen Kenny jövője a tét. Nyilván magyarként azt szeretném, ha a magyar válogatottat választaná. Amennyiben Kenny a gyerekem lenne, akkor viszont mindenképpen Nigériát javasolnám neki, hiszen így futhat be a világon fényes karriert. Kicsit hasonlít ahhoz a dolog, amikor az ember gyereke úgy dönt, hogy elhagyja Magyarországot, hogy máshol, más országban fusson be karriert és 2013-ban tanult emberhez méltó életet éljen. Az ember szíve fáj, hogy ritkán látja a gyerekét, az unokáját. De borzasztóan önző dolog, ha mindezért érzelmi húrokkal játszva, zsarolva itthon tartjuk a gyerekünket, tudva, hogy itthon, az ottani életszínvonalának a tizedét sem éri el úgy sem, ha megszakad a munkában, hiszen itthon a babért soha nem az aratja le, aki megdolgozott érte. Büszkék vagyunk Nobel-díjasainkra, de azt elfelejti mindenki, hogy egyikük sem Magyarországon élve kapta a megtisztelő kitüntetést. Nagy változásoknak kell történni ahhoz, nem szövegelni róla, tenni, nem csak a futballban, hogy az értékeinket itthon tudjuk tartani.

Az pedig, hogy Kennyt ettől függetlenül mégis itthon lehetett volna tartani, az nyilvánvaló. Nem szép dolog belerúgni a döglött hiénába, de ezt már Egervárinak és stábjának kellett volna lerendezni. Akkor játszatni, például Andorra ellen, amikor már tökmindegy volt. Ne jöjjön senki azzal, hogy az U-21-ben volt rá szükség, mert józan ember nem gondolhatja komolyan, hogy ebből a csoportból több esélyünk lenne továbbjutni, mint a VB selejtezős csoportból. Az indok más lehetett. Guzmicsot, Mészárost és Devecserit jó pénzért el kell adni külföldre, így nekik kell játszani. Pont. Vladan Filipovic és még néhány csókos által menedzselt játékosokat kell játszatni, mert azokból történhet visszaosztás. Mutyiország mutyi labdarúgása. Egy nagy űr, és a magyar válogatott érdeke ez után következhetett. Amikor Egervári a hollandok elleni első meccsen elkövette azt a szarvashibát, amit nem lehet, Elek Ákos balhátvéd játékára gondolok, akkor eszébe sem jutott például a bombaformában játszó Leandrot behívni. Az csak most merült fel bennem, hogy Egervárinak sosem voltak színesbőrű játékosai, legalábbis én nem emlékszem rá, ha igen javítsatok ki. Ezzel semmiképpen nem szeretném azt inszinuálni, hogy Sanyi bá’-ban mocorog némi rasszizmus, de ez mindenképpen elgondolkodtató. Ha Kenny Otigba Nigériát választja, akkor az is elmondható, hogy Egervári Sándor dilettáns előre nem látása vette el a magyar labdarúgástól.

Kedves Kenny, bárhogy választasz, én a továbbiakban is fogok Neked szurkolni, kívánom, hogy fényes labdarúgó karriert fussál be minél nagyobb klubban, valamint válogatott szinten akár meggypiros szerelésben, akár a Szuper Sasok zöldjében.

Mint ismeretes, ismét nem jutottunk ki futball világversenyre, 1986 óta mindig elvéreztünk a selejtezők során. Ennek okait próbálom boncolgatni.

Az én életemben az első labdarúgó világbajnokság az 1966-os angliai torna volt. Először közvetítette a TV, az emberek nagy reményekkel futottak neki és nagy izgalommal ültek le a TV-k elé, amik ugye akkor nem igazán voltak minden háztartásban, így társadalmi eseménynek is lehetett tekinteni. Csodálatos, önbizalommal és elhivatottsággal teli játékosok, a brazilok elleni diadal, Albert, Bene, Farkas, Mészöly. Amikor a negyeddöntőben elég balszerencsés körülmények között kikaptunk a szovjet válogatottól, mindenki azt mondta, hogy le kellett nekik feküdni, bár ezt csak szűk körben, suttogva. Még csak 10 év telt el az 56-os forradalomtól és a megtorlások csak néhány éve értek véget, a felnőttek emlékeztek erre. Amikor nem jutottunk ki az 1970-es mexikói VB-re, az nemzeti katasztrófa volt, ilyen még soha sem történt velünk, a marseille-i csapatot a pokolba kívánták. Négy évvel később a németországi VB sem jött össze, bizonyos Ralf Edström nevű hórihorgas svéd fiatalembernek, illetve Illovszky Rudolf szövetségi kapitánynak köszönhetően, mert egy pitiáner ügyön megsértődve kihagyta a válogatottból Juhász Pétert, aki a posztján Európa egyik, ha nem a legjobb balhátvédje volt. Mi megrúgtuk a 3 gólt, de ugyanannyit kaptunk is, ebből kettőt Juhász Péter elárvult helyéről. Persze ez csak sokkal később látott nyilvánosságot. Az 1978-az VB-n ott voltunk Argentínában Baróti Lajos bácsi vezetésével, ahol pechünkre a nyitó mérkőzésünkön a házigazda argentinok ellen játszottunk. Hamar vezetést szereztünk, majd a portugál játékvezető, Garrido hathatós segítségével, Nyilasi Tibi zsebében ma is kinyílik a bicska, ha a nevét hallja, 2-1-re buktuk a meccset, ráadásul Törőcsiket és Nyilasit ki is állították. Ezt már nem bírtuk el, három vereséggel utaztunk haza. 1982-es spanyolországi VB is velük zajlott. Salvadort 10-1-re vertük, majd az argentinok ellen érthetetlen módon beálltunk bekkelni, de ez Maradonáék ellen öngyilkosság volt, ki is kaptunk 4-1-re. Aztán a belgák ellen sokáig vezettünk, de egyenlítettek, így utaztunk haza, Mészöly Kálmán szövetségi kapitány sírva nyilatkozta, hogy „szép halál”. Ezt követően jött a Mezey-éra. Elsőként jutottunk ki a világon a mexikói VB-re, az egész ország lázban égett, világbajnoki reményeket tápláltak, mivel előtte a csapat állt a világranglista élén, valamint minden csapatot megvert, aki csak számított. Mezey kitalált egy egész pályás letámadásos taktikát, amivel komolyan megleptük a világot. Aztán jött Irapuato és 0-6 a szovjetektől. Mint kiderült Mezey elképesztő felkészülési hibát követett el, a mexikói magaslatra való felkészülés érdekében az Alpokban rendelt edzőtáborozást, valamint már kint Mexikóban déli 12-kor, 50 fokban tartott edzést. Ez a sokra hivatott, nagyszerű játékosokból álló gárda olyan állapotba került, hogy a meccsen már lépni sem tudtak. Mezey György azóta sem adott erre semmilyen magyarázatot, a hibáját és a felelősségét az ügyben soha nem ismerte el.

Én a magyar labdarúgás mélyrepülésének kezdetét innen datálom. Ez 27 éve volt, a labdarúgásban minden rendívül sokat fejlődött, de mi maradtunk ezen a szinten, miközben a világ elszáguldott mellettünk. Az UEFA edzőképzés hazánkban Mezey György vezetésével kezdődött el. A szabályozás szerint csak az vállalhat vezető edzői feladatot első osztályú klubnál, akinek pro licence van. Ez idáig rendben is lenne, csak az nem, hogy ez csak pénzhez és nem végzettséghez volt köthető. Így következett be az a paradoxon, hogy Kiss László, aki Testnevelési Főiskola szakedzői diplomával rendelkezett, nem lehetett vezetőedző, viszont egy nyalókás vállalkozó igen. Márciusi adatok szerint 113 pro licences edzői diplomával rendelkező magyar szakember van. Indul egy újabb, de ennek felvételijén több ismert volt magyar válogatott labdarúgó, például Márton Gábor, Sándor Tamás, Vincze Ottó, Dragóner Attila is megégett. Szalai László ugyanis összeállított egy 24 kérdésből álló anatómiai-élettani tesztet, amit a jelentkezők nem tudtak kitölteni a felvételhez szükséges elégséges szinten. Márton Gábor ki is fakadt: „Úgy gondolom, nekem edzőként nem kell tudnom, hogyan működik a szív, nekem azzal kell tisztában lennem, milyen edzéssel milyen eredményt érek el. Miután egy élvonalbeli csapattal egy teljes szakmai stáb dolgozik együtt, amelyben van orvos, fizikoterapeuta, gyúró, erőnléti edző, a vezetőedzőnek nem kell mindent tudnia. Nekem az jött le az egészből, hogy hátrányom származott a sikeres játékos-pályafutásomból. Úgy láttam, azok voltak előnyben, akik bemagoltak egy lexikont, miközben a gyakorlatokat nem tudják bemutatni, és olykor átesnek a labdán, ráadásul nem veszik észre azokat a dolgokat egy–egy meccsen, amelyeket kell.”

Nem hátrány ez esetben a sikeres labdarúgó múlt, sőt előny, csak fel kellett volna készülni ezekből a dolgokból is, bár az élettani-anatómiai ismeretekkel szerény véleményem szerint már az A licenc megszerzésekor is tisztában kellett volna lenni. Milyen edzőképzés folyik itt? Benne sem volt a tananyagban? Dehogynem kell tudni az edzőnek az élettani dolgokat, hiszen ő felelős a játékosaiért, azonnal látnia kell, ha valakinél valami nem stimmel, nincs ott az orvos minden pillanatban. Ezek ismeretének hiányában tönkretehet felnőtt labdarúgókat, de ami még fontosabb, gyerekeket is. Ebből látszik, hogy feltehetően, a már végzett 113 diplomás edző sincs ezzel tisztában, kivéve természetesen a TF-TE végzett szakedzőt. Az edzőképzésnél nem a minőségre, hanem a mennyiségre törekedtek, csak a pénzbehajtás volt a fő cél. Márton ezzel a nyilatkozatával például José Mourinhora is gondolhatott, hiszen ő sem volt soha futballista. De hol van nálunk egy Mourinho? Mi a francnak nekünk 113 pro licences futballedző? Van 16 csapatunk, ahová ez szükséges, azoknál is több helyen külföldi edző ténykedik, a képzés színvonalát pedig az fémjelzi igazán, hogy komoly, de még kevésbé komolytalan bajnokságokba még véletlenül sem szerződtetnek magyar edzőket. Már az elején úgy kellett volna indítani, hogy pro licences tanfolyamot csak azok végezhetnek, akiknek TF-TE, vagy tanárképző főiskola testnevelő tanári diplomájuk van. A minőség egyből más lett volna, igaz a pénzbehajtás is kevéssé működött volna.

A pénzhiány nem lehet indok, hiszen ömlik a pénz a fociba, csak nem oda, ahová kellene. A magyar labdarúgó válogatott tagjait nem kell szidni, ők nem tehetnek semmiről. Azok tehetnek róla, akik őket gyerekkoruktól fogva minden szakértelem nélkül „tanították” futballozni. Ezzel a magyar NB I-be valóban el lehet érni, de egy méterrel sem tovább. A labdarúgó élsporttól, már amennyiben nevezhetjük így, el kell venni azt a töménytelen pénzt, amit ebbe feccölnek és az egészet a gyermek és utánpótlás nevelésre kell fordítani. El kell érni, hogy az ott jól képzett edzők dolgozzanak tisztes fizetésért, mert az a jövő, hogy ne a szomszéd bácsi vezesse le az edzést, ha az edző nem ér rá, vagy a kocsmában iszik. Ezt viszont azonnal el kell kezdeni, nem jó olyan futballistákat látni, akik nem szeretnek focizni, akik munkának tekintik a játékot. A gyermek- és ifjúsági klubokban tényleg a tehetséges gyerekek játsszanak. Régen a grundon természetes kiválasztódás volt. A tér két legjobb játékosa csapatot választott. Ott a kövér gyerek, akié a labda volt, ő volt a szerencsegyerek, akit utoljára választottak. Most a kövér, gazdag gyerek a csapakapitány, mert az újgazdag vállalkozó apuka fizeti a meccs utáni rántott húst, meg az edző zsebpénzét. Ezért a partvonal mellett folyamatosan ordít, káromkodik, szapul mindenkit, mert tudja, hogy megteheti, hiszen kell a pénze. Lelúzerezi a szegény sorsú, ám nagyon tehetséges gyerekeket, ezután nem kell csodálkozni, hogy a srác szégyenében inkább nem jár edzésre és abbahagyja az egészet. Hosszú évek és évtizedek óta ez folyik, és ez vezetett ahhoz, hogy labdarúgásunk ilyen mélységekbe zuhant. A magyar futball most is tele van tehetségekkel, mint ahogy mindig is volt. Más kérdés, hogy közülük kiből lesz felnőtt labdarúgó. A másik gondom az, hogy aki viszont odakerül, az azért nem játszik, mert a csapatok tele vannak csupa, tisztelet a kivételnek, harmad- és negyedosztályú afrikaival, románnal, délszlávval, szlovákkal, portugállal, hollanddal. A mi érdekünk az lenne, hogy a magyar labdarúgás jobb legyen. Viszont azokat a légiósokat részesítik előnyben a klubok, akik sosem lesznek a hazájukban válogatottak, mert akkor nem itt lennének. Csak olyan légiós kerüljön be, aki tényleg nagyságrendekkel jobb a magyaroknál. Nem EU-s tagország játékosa pedig, akárcsak Angliában, csak akkor kaphasson munkavállalói vízumot, ha megfelelő számú válogatottsággal és referenciával rendelkezik. A külföldi edző, akikből egyre több van, kevés ugye a 113 pro licences magyar tréner, hozza magával a pereputtyát, így a magyar fiatalnak ismét nincs sansza bekerülni. A magyar futball elleni merényletnek tartom azt például, hogy Gyurcsó Ádám nem játszik a Videotonban, vagy játszania kellene, vagy elengedni onnan.

Mindent újra kell kezdeni, a gyerekekkel kezdve. A válogatottunkban meg kell tartani azokat, akik komoly bajnokságban meghatározó emberei a klubjuknak, nem sok van belőlük, nem mellőzni Husztit és Tőzsért. Melléjük kell a csapatba beépíteni a fiatalokat, Róth Antal U-21-es válogatottjában vannak jó néhányan. Ne a menedzserek állítsák össze a magyar válogatottat, akik, ne éljünk álomvilágban, a mai trend szerint vélhetően busásan honorálták a játékosuk csapatba állítását annak, aki a csapatba állíthatta, mindenütt van mutyi, miért pont itt ne lenne. Csányi Sándor külföldi szövetségi kapitányt akar. Megértem. Nyilván úgy látja az elnök, hogy itthon a 113 legmagasabban végzett pro licences edző közül egy sincs, aki alkalmas lenne erre a feladatra. Ez is minősíti az edzőképzésünk színvonalát. Egyet viszont nem szabad elfelejteni, ha Kemény Dénest kineveznék a Zöld-foki Köztársaság vízilabda válogatottjának irányítására, akkor sem kerülne a VB-n a legjobbak közé az a válogatott. A magyar labdarúgás ismét a helyére került, ne ábrándozzunk, legyünk türelmesek, becsüljünk meg minden apró sikert és várjuk meg, amíg felnőnek a mai óvodások, akiket talán odavaló trénerek és pedagógusok tanítanak meg szeretettel és nagy hozzáértéssel focizni, valamint utána is olyan kezekbe kerülnek, ahol a fejlődésük zavartalan lesz. Ha nem, akkor valaki ezt a cikket akár 20 év múlva ismét megírhatja.

Nemanja Nikolic, a számkivetett, a közönség régen a válogatottba követelte, de vele nem számolt soha Egervári, most kegyelemből tartaléksorba behívta, de ő sem gondolta komolyan, hogy keretbe kerülhet. Ő fejelte a magyar csapat első gólját, majd oroszlánrészt vállalt a másodikból is, ami öngól volt, ezzel mentette meg a csapatot a súlyos blamázstól. Borzasztó mérkőzésen nyert a válogatott 2-0-ra az andorrai amatőrök ellen. A védelmünk ismét egy soha nem látott összeállításban lépett pályára, de a legrosszabb álmaimban nem gondoltam, hogy Lipták, Mészáros és Devecseri egyszerre lehet pályán az egyébként sem túl acélos védelmünkben. Meg is tettek mindent azért, hogy Andorra megszerezze a VB-selejtezőkön első gólját. Az, hogy nem sikerült nekik, az az andorrai amatőrökön, és a bravúrokat bemutató Király Gáboron múlt.

A „szerethető” végképp leszerepelt. Én leginkább azokat a szurkolókat sajnálom, akik ezért a siralmas meccsért pénzt adtak. A magyar labdarúgó válogatott őket alázta meg ezzel a minősíthetetlen teljesítménnyel. Nem szeretném soha többet hallani ezt a szót, hogy „szerethető”. Nem hiszem, hogy túl nagyot kockáztatnék azzal a jóslással, hogy többen ma szerepeltek utoljára a magyar labdarúgó válogatottban. Többen, mint nem. Nagyon jó, hogy vége van ennek a selejtezősorozatnak. Nincs többé „sorsdöntő” mérkőzés, nincs többé „most, vagy soha”, nem fényezi tovább senki ezt a társaságot a kommunista időket idéző jelmondatokkal. Ezzel a teljesítménnyel sehová sem lehet kijutni. Most a play-off-okat nézve, gondolom a magyarok egységesen fognak a románok ellen szurkolni. Nagyon nem kel szerintem, ők sem fognak kijutni. Szerencsére mi nem játszunk play-off meccset, mert ezzel megkíméltük magunkat két újabb katasztrofális vereségtől. Az a gond már legyen a románoké. Csábi József beírta magát a magyar labdarúgás történelemkönyvébe, mint egy meccses szövetségi kapitány, ráadásul 100 %-os teljesítménnyel. Ez a korszak lejárt, mindent újra kell kezdeni, lehetőleg szakmailag megkérdőjelezhetetlen emberekkel, ilyen csak külföldön van, valamint minden oda nem illő alakot száműzni kell még a futballpályák közeléből is. Az MLSZ meg lehetőleg ezzel foglalkozzon és ne azzal, hogy melyik pályán ki mondott csúnyát és mennyire tudják büntetni, fő a bevétel alapon.

Rövidke kis posztom ennyi volt erről a mérkőzésről, nem is ért egy betűvel sem többet az egész, sőt még sok is volt.

Nemanja Nikolic, a számkivetett, a közönség régen a válogatottba követelte, de vele nem számolt soha Egervári, most kegyelemből tartaléksorba behívta, de ő sem gondolta komolyan, hogy keretbe kerülhet. Ő fejelte a magyar csapat első gólját, majd oroszlánrészt vállalt a másodikból is, ami öngól volt, ezzel mentette meg a csapatot a súlyos blamázstól. Borzasztó mérkőzésen nyert a válogatott 2-0-ra az andorrai amatőrök ellen. A védelmünk ismét egy soha nem látott összeállításban lépett pályára, de a legrosszabb álmaimban nem gondoltam, hogy Lipták, Mészáros és Devecseri egyszerre lehet pályán az egyébként sem túl acélos védelmünkben. Meg is tettek mindent azért, hogy Andorra megszerezze a VB-selejtezőkön első gólját. Az, hogy nem sikerült nekik, az az andorrai amatőrökön, és a bravúrokat bemutató Király Gáboron múlt.

A „szerethető” végképp leszerepelt. Én leginkább azokat a szurkolókat sajnálom, akik ezért a siralmas meccsért pénzt adtak. A magyar labdarúgó válogatott őket alázta meg ezzel a minősíthetetlen teljesítménnyel. Nem szeretném soha többet hallani ezt a szót, hogy „szerethető”. Nem hiszem, hogy túl nagyot kockáztatnék azzal a jóslással, hogy többen ma szerepeltek utoljára a magyar labdarúgó válogatottban. Többen, mint nem. Nagyon jó, hogy vége van ennek a selejtezősorozatnak. Nincs többé „sorsdöntő” mérkőzés, nincs többé „most, vagy soha”, nem fényezi tovább senki ezt a társaságot a kommunista időket idéző jelmondatokkal. Ezzel a teljesítménnyel sehová sem lehet kijutni. Most a play-off-okat nézve, gondolom a magyarok egységesen fognak a románok ellen szurkolni. Nagyon nem kel szerintem, ők sem fognak kijutni. Szerencsére mi nem játszunk play-off meccset, mert ezzel megkíméltük magunkat két újabb katasztrofális vereségtől. Az a gond már legyen a románoké. Csábi József beírta magát a magyar labdarúgás történelemkönyvébe, mint egy meccses szövetségi kapitány, ráadásul 100 %-os teljesítménnyel. Ez a korszak lejárt, mindent újra kell kezdeni, lehetőleg szakmailag megkérdőjelezhetetlen emberekkel, ilyen csak külföldön van, valamint minden oda nem illő alakot száműzni kell még a futballpályák közeléből is. Az MLSZ meg lehetőleg ezzel foglalkozzon és ne azzal, hogy melyik pályán ki mondott csúnyát és mennyire tudják büntetni, fő a bevétel alapon.

Rövidke kis posztom ennyi volt erről a mérkőzésről, nem is ért egy betűvel sem többet az egész, sőt még sok is.

Nehéz ilyenkor mit mondani, mit írni. Ennél súlyosabb vereséget nem szenvedett soha a magyar labdarúgó válogatott. Ez csúfosabb volt, mint a 0-6 Irapuatoban, mert az 1-8 ránk nézve volt hízelgő, ugyanis még helyzetek tömkelegét hagyták ki a hollandok, valamint lőttek három kapufát.

Nem kívánom most a játékosokat egyenként értékelni, mert ez után a teljesítmény után értékelhetetlen az egyéni teljesítmény is, egyénileg és csapatként is teljes csődöt mondtunk. Bogdánnak egy védése volt, ami bravúrnak nevezhető, a kapufára tolt reflexből egy közeli lövést. A teljes védelem katasztrófa volt. A hollandok mosolyogva passzoltak ki bennünket, mi pedig rohangáltunk, mint pók a falon, a labdával a legritkább esetben találkozva. Miután Egervári lemondott, így Csábi József lehet egy 100 %-os eredményű kapitány, mert Andorrát azért csak sikerül legyőzni. A középpályánk a nullával volt egyenlő, nem tudtuk sem a labdát megtartani, sem a támadókat támogatni. Elől pedig Böde és Németh Krisztián beleőrlődött a holland védők szorításába. Az eljövendő kapitánynak muszáj lesz a stábjában alkalmazni egy védelmi koordinátort, aki végre a védelem tagjait egymáshoz tudja hangolni és nem minden meccsen más összeállításban léptetik őket pályára. Ugyanúgy egy támadó koordinátor is szükséges, aki a támadókkal különböző figurákat gyakorol és ezeket mérkőzéshelyzetben a tökéletességig fejleszti. A védekező középpályások a védelmi, a támadó középpályások pedig támadó koordinátorhoz lennének rendelve. Kapusedző az van, az foglalkozik a kapusokkal. A kapitány pedig ezeket fogja egészében összehangolni. Valamint szükséges egy pszichológus team is, aki egyénenként és együtt is foglalkozik a gárdával. Az, hogy ez eddig nem így volt, vagy ha volt, ilyen eredménnyel zárt, az súlyos szakmai hiba.

Ez a vereség egyébként a szurkolónak már nem okozott fájdalmat, a szurkoló szánalmat érez és ez sokkal rosszabb. Ennek a válogatottnak az ideje lejárt, csakúgy, mint ennek a stábnak. Át kell alakítani a válogatottat, az értékeket megtartva, a jövőt kell végre építeni és nem azt mondani, hogy a franciaországi 2016-os Európa-bajnokságra biztosan kijutunk. Nem kell, csapatot kell építeni, mert ez a csapat megbukott. Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, hogy megalázóan. Megalázóan kaptunk ki a hollandoktól itthon is, valamint a románoktól Bukarestben. A fontos meccseken nem csak kikaptunk, hanem csúfosan leégtünk. Nincs igaza Egervárinak, hogy az előrelépés egyértelmű. Semmit nem léptünk előre. Ne felejtsük el, hogy ennek a nagy vereségnek már látszottak az előjelei. Tavaly késő ősszel a nem túl acélos norvégoktól simán kikaptunk itthon 2-0-ra, de meg lett magyarázva, pedig a védelem ekkor is átjáróház volt. Nemrég a csehek elleni itthoni 1-1-nél pedig csak a vak nem látta, hogy a csehek is, akik közel nem olyan jók manapság, mint az elmúlt években, 5-6 gólt is lőhettek volna, csak a kihagyhatatlant is kihagyták. Ilyenkor pedig mindenki az eredménnyel foglalkozott. Várható volt, hogy valaki nagyon elver bennünket, aki kihasználja a helyzeteit, de ehhez nem kellett feltétlenül a VB-döntős Hollandia, bárkinél beleszaladhattunk volna, akinek kis szerencséje van ellenünk. Annyi pozitív hozadéka volt ennek a meccsnek, hogy Nikolics Nemanja végre bemutatkozott a válogatottban, a mellőzése érthetetlen volt, valamint az, hogy rájöjjünk, hogy most az alapokról kell elkezdeni és türelmesen végigcsinálni mindent, megvárva az eredményeket akkor is, ha közben kínos vereségek is érhetik a csapatot. Nem kell szégyenkezni a honosítással sem, nézzük meg Ausztriát, akik néhány éve még utánunk voltak, most csütörtökön látható volt az U-21-es meccsen, hogy már most mérföldekkel előttünk járnak, a nagyválogatottjuk pedig nagy balszerencsével kapott ki ma a svédektől. De nézzük meg a német válogatottat, a franciát, az angolt, nem értem, hogy akkor mi miért szégyelljük a honosítást olyan játékosok esetében, akik a csapat hasznára tudnának lenni. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ez fölött nagyvonalúan átfussunk.

A válogatott keretnél pedig ne az döntse el, hogy ki kerül a csapatba, hogy kinek a menedzsere lobbizik jobban a saját emberéért, hogy drágábban tudja piacra vinni, mert már volt válogatott, vélhetően egyeseknek ki tudja mennyi pénzt visszaosztva. Meg ne külső emberek állítsák össze a csapatot. Ne szóljon ebbe bele sem Mezey dr. 0-6 Irapuato és ne szóljon bele Egervári Sándor, Amszterdam 1-8, ne szóljon bele senki, csak a stáb és a kapitány döntsön. Legyen mindenkivel jó viszonyban, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy lemondhassunk azokról a magyar futballistákról, akik topbajnokságokban játszanak és ott sztárjátékosnak mondhatóak. Egy olyan keverék kell most, ahol a jelen és a jövő keveredik a válogatottban. Nagyon nehéz és súlyos örökséget fognak vinni, de én bizalommal leszek irányukban és nem leszek türelmetlen, mint ahogy senkinek sem szabad. Én a magam részéről egy neves külföldi edzőt hoznék saját stábbal, olyat, akinek az edzői szakmában neve és eredményei is vannak. Nem olyanokat, akik nagy játékosok voltak, de, mint edző, még nem tettek le semmit az asztalra. Ha ez nem megy, akkor fiatal, tehetséges, intelligens és határozott edzőre van szükség, ha a magyar kínálatból kellene választani, akkor hosszú távban gondolkozva a Horváth Ferit választanám.

Kedden is lesz egy meccs a Puskás Ferenc Stadionban, VB-selejtező Andorra ellen, Csábi József vezetésével. Ez után a mérkőzés után az MLSZ-től az lenne a minimum, hogy mindenkit ingyen engednek be a mérkőzésre. Hacsak nem akarnak úgy járni, hogy annyi néző lesz kint, mint a románok ellen, igaz az zárt kapus meccs volt. A szerethető megbukott, nem szerethető csapat kell nekünk, hanem jó és eredményes, olyan játékosokkal, akik a szívüket és a lelküket kiviszik a pályára, akiknek megtiszteltetés a magyar címeres mez viselete, valamint akik a kölyök futballisták példaképei lehetnek. Most még kicsit elkeseredve, de ugyanakkor reménykedve várom a kedd utáni történéseket. Mert az Andorra elleni meccs abszolút nem érdekel.