Ma reggel, amikor bekapcsoltam a gépet, akkor szembesültem a szomorú ténnyel, a magyar labdarúgás egy legendája távozott közülünk. Meghalt Várady Béla.

Azon szerencsések közé tartozom, akik találkozhattak személyesen vele. Tavalyelőtt augusztusban Putnokon, amikor a Városi Sportközpont az ő nevét vette fel. A Putnok-Kazincbarcika NB II-es labdarúgó mérkőzés után egy díszvacsorát adott a tiszteletére Putnok városa. Itt volt szerencsém vele beszélgetni. Egy rendkívül szimpatikus, szerény sportembert ismertem meg benne, aki a végsőkig meg volt hatódva azért, mert névadója lehetett annak a sportközpontnak, ahol a teljes gyerekkorát töltötte, ahol felnőtt, ahonnan a Vasasba, majd a magyar válogatottba is kerülhetett.

Harminchat válogatottsága alatt tizenhárom gólt lőtt, ezek java részét szabadrúgásból. Irtózatos erejű ballábas szabadrúgásaitól joggal rettegtek az ellenfelek kapusai, de akik a sorfalban álltak, azok sem lehettek biztosak abban, hogy a következő pillanatban még eszméletüknél lesznek. 1972-ben, a müncheni olimpián ezüstérmes volt, ő lőtte a gólunkat a lengyelek elleni döntőn a szakadó esőben. Az 1976-77. évi bajnokságban, ekkor volt a Vasas utoljára bajnok, 36 gólt lőtt, ezzel európai ezüstcipőt nyert. Valójában az aranycipő járt volna neki, de a román bajnokságból a miénk után még volt hátra két forduló, azon Dudu Georgescuval rúgattak 7 gólt, ismerve az akkori Romániát, nem nehéz kitalálni, kinek a parancsára, ezzel előzte meg egyetlen góllal Bélát. Tagja volt az 1978-as világbajnokságon részt vevő válogatottnak, de az utazás közben játszottak Franciaországban műfüvön egy edzőmérkőzést, azon megsérült, így Argentínában nem játszhatott egy percet sem.

Várady Bélát mindig elkerülték a botrányok, soha nem került a bulvárlapok címoldalára, nem is adott rá okot soha, így az újságíróknak sem lett érdekes a pályafutása befejezése után. Ő viszont ezt egyáltalán nem bánta. Időnként, javarészt a Vasas pályán adott egy-egy interjút és ennyi.

Béla úgy ment el, ahogy élt, nyugodtan, csendesen. Szerdán este talán még megnézte, hogyan nem került az angol ligakupa döntőjébe a Manchester United a Sunderland ellenében egy büntetőpárbaj után, ahol a manchesteri vörösök ötből csak egy tizenegyest tudtak belőni. Talán csóválta a fejét, ő nagyon biztosan értékesítette annak idején a tizenegyeseket. Aztán kikapcsolhatta TV-t, megsimíthatta a fejét és arcán azon a mindig látható hamiskás mosollyal lefekhetett aludni. Akkor még nem tudhatta, hogy reggel már nem ébred fel.

Isten Veled Béla! Odafönt, majd ha találkozunk, megkérdezem Tőled azokat, amiket 2012. augusztus 25-én, azon a forró nyári estén, Putnokon, az Ízek Házában gyors távozásod miatt már nem tudtam megkérdezni.

Várady Béla halálával pótolhatatlan veszteség érte az egyetemes magyar labdarúgást. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük.