Nehéz ilyenkor mit mondani, mit írni. Ennél súlyosabb vereséget nem szenvedett soha a magyar labdarúgó válogatott. Ez csúfosabb volt, mint a 0-6 Irapuatoban, mert az 1-8 ránk nézve volt hízelgő, ugyanis még helyzetek tömkelegét hagyták ki a hollandok, valamint lőttek három kapufát.

Nem kívánom most a játékosokat egyenként értékelni, mert ez után a teljesítmény után értékelhetetlen az egyéni teljesítmény is, egyénileg és csapatként is teljes csődöt mondtunk. Bogdánnak egy védése volt, ami bravúrnak nevezhető, a kapufára tolt reflexből egy közeli lövést. A teljes védelem katasztrófa volt. A hollandok mosolyogva passzoltak ki bennünket, mi pedig rohangáltunk, mint pók a falon, a labdával a legritkább esetben találkozva. Miután Egervári lemondott, így Csábi József lehet egy 100 %-os eredményű kapitány, mert Andorrát azért csak sikerül legyőzni. A középpályánk a nullával volt egyenlő, nem tudtuk sem a labdát megtartani, sem a támadókat támogatni. Elől pedig Böde és Németh Krisztián beleőrlődött a holland védők szorításába. Az eljövendő kapitánynak muszáj lesz a stábjában alkalmazni egy védelmi koordinátort, aki végre a védelem tagjait egymáshoz tudja hangolni és nem minden meccsen más összeállításban léptetik őket pályára. Ugyanúgy egy támadó koordinátor is szükséges, aki a támadókkal különböző figurákat gyakorol és ezeket mérkőzéshelyzetben a tökéletességig fejleszti. A védekező középpályások a védelmi, a támadó középpályások pedig támadó koordinátorhoz lennének rendelve. Kapusedző az van, az foglalkozik a kapusokkal. A kapitány pedig ezeket fogja egészében összehangolni. Valamint szükséges egy pszichológus team is, aki egyénenként és együtt is foglalkozik a gárdával. Az, hogy ez eddig nem így volt, vagy ha volt, ilyen eredménnyel zárt, az súlyos szakmai hiba.

Ez a vereség egyébként a szurkolónak már nem okozott fájdalmat, a szurkoló szánalmat érez és ez sokkal rosszabb. Ennek a válogatottnak az ideje lejárt, csakúgy, mint ennek a stábnak. Át kell alakítani a válogatottat, az értékeket megtartva, a jövőt kell végre építeni és nem azt mondani, hogy a franciaországi 2016-os Európa-bajnokságra biztosan kijutunk. Nem kell, csapatot kell építeni, mert ez a csapat megbukott. Nem az a baj, hogy kikaptunk, hanem az, hogy megalázóan. Megalázóan kaptunk ki a hollandoktól itthon is, valamint a románoktól Bukarestben. A fontos meccseken nem csak kikaptunk, hanem csúfosan leégtünk. Nincs igaza Egervárinak, hogy az előrelépés egyértelmű. Semmit nem léptünk előre. Ne felejtsük el, hogy ennek a nagy vereségnek már látszottak az előjelei. Tavaly késő ősszel a nem túl acélos norvégoktól simán kikaptunk itthon 2-0-ra, de meg lett magyarázva, pedig a védelem ekkor is átjáróház volt. Nemrég a csehek elleni itthoni 1-1-nél pedig csak a vak nem látta, hogy a csehek is, akik közel nem olyan jók manapság, mint az elmúlt években, 5-6 gólt is lőhettek volna, csak a kihagyhatatlant is kihagyták. Ilyenkor pedig mindenki az eredménnyel foglalkozott. Várható volt, hogy valaki nagyon elver bennünket, aki kihasználja a helyzeteit, de ehhez nem kellett feltétlenül a VB-döntős Hollandia, bárkinél beleszaladhattunk volna, akinek kis szerencséje van ellenünk. Annyi pozitív hozadéka volt ennek a meccsnek, hogy Nikolics Nemanja végre bemutatkozott a válogatottban, a mellőzése érthetetlen volt, valamint az, hogy rájöjjünk, hogy most az alapokról kell elkezdeni és türelmesen végigcsinálni mindent, megvárva az eredményeket akkor is, ha közben kínos vereségek is érhetik a csapatot. Nem kell szégyenkezni a honosítással sem, nézzük meg Ausztriát, akik néhány éve még utánunk voltak, most csütörtökön látható volt az U-21-es meccsen, hogy már most mérföldekkel előttünk járnak, a nagyválogatottjuk pedig nagy balszerencsével kapott ki ma a svédektől. De nézzük meg a német válogatottat, a franciát, az angolt, nem értem, hogy akkor mi miért szégyelljük a honosítást olyan játékosok esetében, akik a csapat hasznára tudnának lenni. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ez fölött nagyvonalúan átfussunk.

A válogatott keretnél pedig ne az döntse el, hogy ki kerül a csapatba, hogy kinek a menedzsere lobbizik jobban a saját emberéért, hogy drágábban tudja piacra vinni, mert már volt válogatott, vélhetően egyeseknek ki tudja mennyi pénzt visszaosztva. Meg ne külső emberek állítsák össze a csapatot. Ne szóljon ebbe bele sem Mezey dr. 0-6 Irapuato és ne szóljon bele Egervári Sándor, Amszterdam 1-8, ne szóljon bele senki, csak a stáb és a kapitány döntsön. Legyen mindenkivel jó viszonyban, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy lemondhassunk azokról a magyar futballistákról, akik topbajnokságokban játszanak és ott sztárjátékosnak mondhatóak. Egy olyan keverék kell most, ahol a jelen és a jövő keveredik a válogatottban. Nagyon nehéz és súlyos örökséget fognak vinni, de én bizalommal leszek irányukban és nem leszek türelmetlen, mint ahogy senkinek sem szabad. Én a magam részéről egy neves külföldi edzőt hoznék saját stábbal, olyat, akinek az edzői szakmában neve és eredményei is vannak. Nem olyanokat, akik nagy játékosok voltak, de, mint edző, még nem tettek le semmit az asztalra. Ha ez nem megy, akkor fiatal, tehetséges, intelligens és határozott edzőre van szükség, ha a magyar kínálatból kellene választani, akkor hosszú távban gondolkozva a Horváth Ferit választanám.

Kedden is lesz egy meccs a Puskás Ferenc Stadionban, VB-selejtező Andorra ellen, Csábi József vezetésével. Ez után a mérkőzés után az MLSZ-től az lenne a minimum, hogy mindenkit ingyen engednek be a mérkőzésre. Hacsak nem akarnak úgy járni, hogy annyi néző lesz kint, mint a románok ellen, igaz az zárt kapus meccs volt. A szerethető megbukott, nem szerethető csapat kell nekünk, hanem jó és eredményes, olyan játékosokkal, akik a szívüket és a lelküket kiviszik a pályára, akiknek megtiszteltetés a magyar címeres mez viselete, valamint akik a kölyök futballisták példaképei lehetnek. Most még kicsit elkeseredve, de ugyanakkor reménykedve várom a kedd utáni történéseket. Mert az Andorra elleni meccs abszolút nem érdekel.