Böde Dániel egyenlít

Öt nap alatt két fontos világbajnoki selejtezőt játszott a magyar válogatott. Itthon Románia és idegenben Törökország ellen. Egyik meccsen sem kaptunk ki, viszont egyiken sem nyertünk, pedig a lehetőség megvolt rá. A románok kiénekelték a sajtot a szánkból az utolsó percben rúgott egyenlítő góljukkal. A románok ellen a meccs döntő részében jól játszottunk, a törökök ellen nem, csak rövid ideig. Kezdjük a csapat értékelését:

Király Gábor 89. válogatottságát ünnepelte. Nagyrészt rajta múlt, hogy a meccset sikerült lehoznunk döntetlenre. Igaz Burak Yilmaz góljánál talán kijöhetett volna, hiszen az ötösről fejelték a gólt.

Vanczák Vilmos jól játszott. Kis szerencsével ismét gólt szerezhetett volna, de a szerencsére ne panaszkodjunk.

Mészáros Norbert a védelem leggyengébb láncszeme. Nem vagyok nyugodt, ha nála a labda, mert minden meccsen elkövet néhány hajmeresztő hibát, bizonytalan. A gólt Burak Yilmaz róla fejelte. Nem ő a hibás, hogy játszik, mint régebben leírtam, egy végtelenül becsületes, szimpatikus futballista, csak a képességei erősen behatároltak.

Korcsmár Zsolt volt a védelem legjobbja, sajnos megsérült és cserélni kellett a félidőben. Bravúrosan szerelt időnként, sallangmentes kiváló játékot láttunk tőle.

Kádár Tamásra ismét nem lehet panasz, több jó közbelépése volt, néhányszor felfutott a bal oldalon.

Varga József hozta csupaszív alkut nem ismerő játékát, nagyon hasznosan játszott. Nem játszik látványosan, de ha nem játszik, akkor látszik, hogy mennyire hiányzik.

Pintér Ádám nagy lelkesedéssel játszott, önfeláldozó módon dobta bele magát többször a törökök próbálkozásaiba.

Koman Vladimir visszajött hátra segíteni a védekezést, miután szinte az egész meccsen védekeztünk. Előre sok ereje nem maradt, bár elől is volt néhány jó észrevétele.

Hajnal Tamás válogatottbeli formáját hozta sajnos. Csupán pontrúgásoknál tud a csapat hasznára lenni kiváló rúgótechnikájának köszönhetően, a mezőnyben csak másodpercekig volt nála a labda, valamint egy nagy helyzetben csúnyán eltörte a labdát.

Dzsudzsák Balázs is szenvedett a meccs túlnyomó részében. A labdái nem nagyon sikerültek, igaz majdnem gólpasszt adott Hajnalnak, az már nem Balázson múlt, hogy kimaradt. Kapott viszont egy teljesen felesleges sárga lapot.

Szalai Ádám Böde érkezéséig értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. A labdák elpattantak tőle, egyet sem tudott megtartani. Miután Böde bejött egy csapásra megváltozott minden. A labdáinak szeme volt, innentől ő is és a csapat is jól játszott.

Guzmics Richárd Korcsmár sérülése miatt jött be a szünet után. Hálátlan feladat így bejönni, de nagyon kellemes meglepetést okozott. Nagyon jól játszott. Úgy gondolom ő lehetne Korcsmár mellett a másik kezdő belső védő.

Böde Dániel volt a magyar csapat szuper cseréje. Hajnal Tamás helyett jött be a 68. percben. Három perc múlva pedig egy igazi lesipuskás gól lőtt, tökéletes helyzetfelismerés volt.

Elek Ákos a 78. percben számomra teljesen érthetetlenül Szalai Ádám helyett jött be, és ezzel egyáltalán nem Ákost akarom bántani, ő tette a dolgát, volt néhány jó megindulása, ennyi idő alatt ennyi telt.

Két meccsből két pontot szereztünk, ez kevés. Nem hiszem el, hogy a kapitány nem veszi észre, hogy az alatt az idő alatt játszott jól a csapat, amíg két csatárral játszottunk. A románokat is akkor húztuk magunkra, amikor Szabicsot lehozták. Eredménye két vesztett pont lett. Amikor láttam a Szalai-Elek cserét, azt mondtam, kikapunk. Hála istennek a törökök nem éltek a lehetőséggel, hogy még egy gólt szerezzenek a csak bekkelő magyar válogatottnak, vízipólósok módjára a semleges sarokba rugdostuk a labdákat. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Ezzel a húzással feladtuk a támadást, a győzelem lehetőségét és a törökök gólja a levegőben lógott. Tisztelt Kapitány Úr! A magyar válogatottnak a célja tudomásom szerint Brazília lenne, de ahhoz győzni kell és nem nem kikapni. A döntetlen kevés. Arról nem beszélve, hogy a török védelem megzavarodott a két csatárunktól. Nem jobb lett volna elől tartani a labdát és helyzeteket kialakítani, esetleg lőni még egy gólt? Nos, ez kockázat nélkül nem megy. A magyar futballközvéleményt nem lehet már kielégíteni egy csoport harmadik hellyel, azt mondva, hogy a törököket megelőztük. Ebben a csapatban sok van. Támadni kell és győzni. Ez a csapat nem tud bekkelni, valamint a nem túl veretes védelmünk gól nélkül nem nagyon tud megúszni meccset komolyabb ellenfél ellen. Innentől csak az lehet a megoldás, hogy két csatárral játszunk a továbbiakban. Igen, még Hollandiában is. Még a mi kezünkben van a sorsunk, de ennek az az ára, hogy győzni kell Bukarestben. Nem bekkelve, mert akkor végünk van. Vegyes érzéseim vannak. Ez akár hat pont is lehetett volna, ha van vér a pucánkban. Lehet, hogy a játékosoknak volt, de a kapitánynak nem, aki be is vallotta a meccs utáni interjú(?)ban, hogy a védelem megerősítése volt a cél a Szalai-Elek cserével. Esett az eső, biztos bepárásodott Egervári szemüvege. Olyat pedig, könyörgöm, ne nyilatkozzon, hogyha tudta volna, hogy Böde gólt rúg, akkor kezdeti. Ezzel nevetségessé teszi magát az egész magyar futballtársadalom előtt. Lenyilatkozza még azt is, hogy elégedett az eredménnyel. Nos, én nem, és gyanítom, vagyunk még így ezzel páran. Ha a meccs úgy döntetlen, hogy felvállaljuk a támadást, harcolunk a győzelemért, és így alakul, akkor igen, de így semmiképpen sem.

Az mindenképpen jó hír, hogy a tavaszi(?) mondom én ilyen időben, világbajnoki selejtezők után pontelőnnyel másodikok vagyunk. Tudva viszont az őszi párosításokat, bizony a második helyhez bravúr kell. Kis bátorsággal a bravúr faktort kiküszöbölhettük volna.