Először is elnézést kell kérnem azért, hogy ezt a keserű, de mai szösszenetemet ide felteszem. Amiért úgy döntöttem, hogy igen, az azért van, mert csak itt van blogom, másodsorban meg azért, mert van bőven sportvonatkozása is.

Fogadjátok szeretettel:

Interista Pancho:

Hanyas vagy? '57-es?

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Mi a forradalmat követő évben születtünk, de 33 évig mindenki azt mondta nekünk, hogy ellenforradalom volt.

Amikor születtünk, még sokan éltek a később kivégzett forradalmárok közül.

Előttünk a szüleink gyorsan elhallgattak, ha szidták a rendszert, de azért meghallottuk és megbeszéltük egymással.

Mi még emlékszünk arra, hogy a TV-ben hétfőn és pénteken nem volt adás. Mi még emlékszünk arra, hogy a lépcsőház egyetlen TV-je elé az egész lépcsőház beült, hozva a saját székét.

Nekünk személyes emlékeink vannak a tokiói olimpiáról és ’66-ban élőben láttuk a magyar-brazilt.

Nekünk kilencévesen megengedték, hogy fennmaradjunk és láttuk, hogy azon a júliusi késő estén felbolydult a város, mindenki kiment az utcára és vadidegen emberek borultak egymás nyakába.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Minket még olyan pedagógusok tanítottak az iskolában, akik nem azért mentek a tanárképzőbe, mert máshová nem vették fel őket.

Minket még megvertek az iskolában a tanárok, ha rossz fát tettünk a tűzre. És nem mertük otthon megmondani, mert otthon is megvertek volna.

Nálunk nem volt cigánykérdés, nekünk a cigánygyerekek a barátaink voltak az iskolában. Minket minden barátunkhoz a szülők beengedtek és náluk és nálunk is játszhattunk sokáig.

Mi imádtunk gombfocizni, társasjátékozni is, mi mindig el tudtuk magunkat foglalni.

Mi túléltük azt, hogy senki nem figyelt arra, hogy mi egészséges a környezetünkben, illetve mit eszünk és mit iszunk. Mi a zsíros kenyeret is cukorral ettük.

Mi mindenhol otthon éreztük magunkat, mert minden lakás ugyanúgy volt berendezve.

Mi a nyári szünetben lakáskulccsal a nyakunkban egész nap csavarogtunk és senkit sem hívtak a szülők telefonon. Mert otthon még vezetékes telefon sem volt senkinél.

Nálunk a játszótéren a hinta volt a kapu, addig rugdostuk labdával a hintázó lányokat, amíg megunták és kezdhettünk focizni. Egész nap.

Emlékszel? Minket a parkőr folyton lekergetett a fűről, ha ott fociztunk, üldözött a szöges bottal, de mi inkább a labdát mentettük.

Mi bambit ittunk, utazáskor utast, ettünk jégrakétát és egy gombóc fagyi 50 fillér volt.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Közülünk mindenki a Fradinak, a Dózsának, a Vasasnak, vagy a Honvédnak szurkolt. A csapatunkért gyakran össze is verekedtünk, de a barátság akkor is töretlen maradt miután összevertük egymást.

A mi kedvenceink és példaképeink magyar futballisták voltak.

Minket elvittek a telt házas Népstadionba, az akkor 80 ezer embert jelentett, kettős bajnokira, válogatott meccsre és soha nem volt semmilyen balhé.

Ha azt mondom Albert, te azt mondod: a Császár.

Ha azt mondom Szőke, te folytatod, hogy: Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi.

Ha azt mondom Fazekas, te folytatod, hogy: Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó.

Ha azt mondom Molnár Dezső, te folytatod, hogy: Puskás, Farkas, Fister, Pál Tibor.

Ha azt mondom Bodonyi, te folytatod, hogy: Dajka, Esterházy.

Ha azt mondom Törőcsik, te azt mondod: táncolj Törő.

Ha azt mondom Nyilasi, te azt mondod: bólints Tibi.

Ha azt mondom Détári, te azt mondod: Döme.

Ha azt mondom Kiprich, te azt mondod: Kipu.

Ha azt mondom Várady, te azt mondod: Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint egy géppuska.

Ha azt mondom Szűcs Lajos, te azt mondod: Pécsi Ildikó.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Nekünk tilos volt hosszú hajat növeszteni, de hosszú hajunk volt. Nekünk a nyakláncunkat a kereszttel levetették az iskolában, de másnap ismét feltettük, aztán újra levetették, mi újra feltettük és ez így ment a végtelenségig.

Minket a nagyszülők tanítottak imádkozni, mi nem járhattunk hittanra, mert a szülők nem akartak vitát a párttitkárral.

Mi kisdobosok voltunk, aztán úttörők és senki sem tartotta be soha, sem a 6, sem a 12 pontot.

Mi a középiskolában beléptünk a KISZ-be és senkit sem érdekelt a politika.

Mi az első szavazásunkon emléklapot és virágot kaptunk. Majd szavaztunk arra az egy emberre, aki a szavazólapon szerepelt.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Mi minden nyáron a Balatonon voltunk.

Imádtuk az adakozó NDK-s lányokat. Napjában többször oda-vissza megtettük a Szántód és Tihany közötti utat a komppal. De egy dupla whisky-ért át is úsztunk.

Minden este disco-ba jártunk, ittunk, csajoztunk, Boney M-re, Saturday Night Fever-re, Supermax-re táncoltunk.

Mi többen ott dolgoztunk először. Volt, aki campingben, volt, aki halsütőnél, volt, aki lángossütőnél. De amit ott kerestünk, azt rögtön el is vertük.

Nekünk a Balaton volt az első igaz szerelem. Ez viszont egy soha sem múló érzelem, a mai napig is tombol.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Mi még voltunk katonák. A sorozáson mindenki ánuszába benéztek és ezen röhögtünk napokig.

Aztán bevonultunk. Mindenki az ország másik végébe.

Amikor beöltöztünk senkit sem ismertünk meg azok közül sem, akikkel együtt utaztunk a vonaton és nagyon csodálkoztunk azon, hogy minket mindenki elvtársnak nevez.

Úgy nyolc hónapig úszóhártyák nőttek a kezeinkre, majd bő egy évig nem csináltunk semmit.

De remekül megtanultunk lopni, csalni és hazudni.

Mi nem mehettünk be tiltott helyekre inni, de az lett a törzshelyünk. A laktanyában nem árultak sört a kantinban, így a kimaradásról az is részegen jött vissza, aki egyébként soha nem ivott.

De ebből sem volt soha baj, mivel szinte minden katonatiszt alkoholista volt.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Emlékszel? Mi még udvaroltunk a lányoknak.

Kellő félelemmel tekintettünk az apákra, akik méregettek bennünket, hogy ki csábítja el a kislányukat. Aztán a saját lányunknál mi is ugyanezt tettük.

Ugye emlékszel, azoknak a lányoknak még érdemes volt udvarolni, ők úgy főztek, mint az anyjuk, a mostaniak pedig úgy isznak, mint az apjuk.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Nekünk azonnal lett munkánk, amikor befejeztük az iskoláinkat.

Minket komolyan vettek az első munkahelyünkön, mi még kiváló szakemberektől tanultuk meg azt, amit nem lehet az iskolában megtanítani.

Minket megtanítottak az idősebbek tiszteletére.

Mi a munkahelyen közösen néztük végig rövid időn belül Brezsnyev, Andropov és Csernyenko temetését.

Mi fokozott figyelemmel tekintettünk a lengyelországi, majd a prágai eseményekre. Izgultunk a romániai forradalom alatt és boldogok voltunk, hogy megbukott a Ceausescu-rendszer.

Aktívan és reménykedve vártuk a rendszerváltást.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Emlékszel? Akkoriban sokan kiléptek a pártból és azonnal buzgó ellenzékiek lettek. Aki előtte azt mondta neked, hogy nem vagy eléggé marxista, akkor már úgy beszélt, hogy mi MDF-esek.

Egyik napról a másikra az elvtársból úr lett. De nagyon nagy úr.

Csak mi nem voltunk soha elvtársak, ahogy utána urak sem lettünk.

Mi már akkor sejtettük, hogy kamu az egész, de azért reménykedtünk.

Nekünk még régen azt mondták a felnőttek, hogy gyerekek, nektek építjük ezt a szép, új világot. Mit mondjak, sikerült.

Nekünk a rendszerváltás után azt is elmondták, hogy amit mi a XX. század történelméből tanultunk, mind ordas nagy hazugság volt.

Hanyas vagy ’57-es? Mi is félszavakból megértjük egymást.

Tudod, barátom, mi vagyunk a rendszerváltás vesztesei.

Feltűnt, hogy közülünk csak nagyon kevesen vannak vezető beosztásban?

A kommunista rendszerben túl fiatalnak tartottak minket, utána egy év alatt öregek lettünk mindenhez, túl sokáig dolgoztunk az átkosban.

Hanyas vagy ’57-es? Mi még mindig félszavakból megértjük egymást.

Észrevetted, hogy a gyermekkori barátaink közül mennyien meghaltak? Tudod, hogy közülünk mennyinek ment tönkre a házassága és vált el? Mennyien váltak pont azért hajléktalanná, mert egy szál gatyában, megalázva eljöttek otthonról szégyenükben, mert nem tudták eltartani a családjukat? Hogy aztán önmagukat gyilkolva minden szemét itallal, minél hamarabb befejezzék az egészet?

Drága barátom! Ha velem szembejössz az utcán, kissé sántikálva, mindig örömmel üdvözöljük egymást, de nem merjük a másiktól megkérdezni, hogy „hol dolgozol?”, mert félünk attól, hogy munkanélküli lettél és nem akarunk zavarba hozni, vagy szégyenedben hazugságba kergetni. Nálunk így működik a tisztelet.

De azt is tudom, hogy te vagy az, aki egy rongyos ruhás szegény, sovány kisfiúnak reggelit nyomsz a kezébe és gyorsan elsietsz onnan köszönetet nem várva és inkább te nem eszel. Minket még erre tanítottak, és ezt nem felejtjük.

Hanyas vagy ’57-es?

Akkor tudod, hogy mi vagyunk az a korosztály, akiknek először 65 év a nyugdíjkorhatár.

Már most is alig vagyunk. Egy tétova mozdulat, egy régről ismert, de elhomályosodott szemvillanás, egy szkeptikus félmosoly elég ahhoz, hogy lássam, te is tisztában vagy azzal, hogy ez az elátkozott generáció soha sem megy nyugdíjba.