Nincs ezen mit szépíteni, a magyar labdarúgó válogatott kilátástalan játékkal súlyos és csúfos vereséget szenvedett Bukarestben. Ráadásul úgy, hogy egy pillanatig sem volt semmi esélyünk. A románok gyakorlatilag ránk néztek és azonnal összefostuk magunkat.

A hazaiak adtak a külcsínre, minden helyre tettek egy román zászlót, így a stadionban ötvenezer román zászló lengett. Kicsit posztkommunista vetülete volt ennek, nekem a Ceausescu-rendszert, vagy a „béketábor” szpartakiádjait idézte, de egy biztos, ha a megfélemlítésünkre találták ki, akkor sikerült a dolog. A magyar csapat megszeppent kisfiúk gyülekezete volt, már a himnuszok alatt lehetett látni, hogy fejben ezt a meccset már akkor elveszítettük. A jó versenyzőtípust doppingolja ez a környezet, de a magyar labdarúgó válogatott tagjai sajnos nem ilyenek.

Menjünk végig a csapaton:

Bogdán Ádám

Ádámot csak dicsérni lehet, rajta múlt, hogy ez a vereség csak csúnya lett és nem katasztrofális. Bravúrokkal járult hozzá ahhoz, hogy „csak” 3-0-ra kaptunk ki.

Vanczák Vilmos

Vilire tulajdonképpen sok panasz nem lehet, ami tőle telt, azt hozta, igaz ez Bukarestben ennyire volt elég. Szórványos támadásainkban benne volt, igaz a beadásai nem sikerültek.

Lipták Zoltán

Lipták most került vissza a válogatottba, gondolom azért, mert Mészáros kidőlt. Sajnos Lipták lassú és nehezen fordul. A védelmünk kritikus pontja volt, igazából csak néhány előreíveléssel vetette magát észre, amelyek célt tévesztettek. Egervári csak azért tette be, mert magasítani akarta a védelmet. Akkor talán a kosárlabda válogatottból is kereshetett volna olyat, aki gyorsabban fordul.

Guzmics Richárd

Most az ő fejét akarja mindenki venni, én nem fogom. Az első gól előtti szarvashibát ugyan ő követte el, gólt kaptunk a hibája következtében, de becsületre legyen mondva, igyekezett ezt jóvá tenni, sok kritikus helyzetben mentett. Ha mentálisan felkészül, a jövő válogatottjának a kulcsembere lehet.

Kádár Tamás

Kádár Tamás úgy játszott, mint Diósgyőrben, bármelyik bajnokin. Színtelenül és szürkén. Ez viszont a válogatott volt. Ritkán futott fel, a felpasszai java részét elszórta.

Koman Vladimir

Koman igyekezett összeszedni a labdákat, ez néha sikerült is, de a továbbításai rendre a románokhoz kerültek. Mint a csapat java része, ő sem játszott jól.

Korcsmár Zsolt

Zsolt szűrő feladatát nem tudta ellátni, a románok akadálytalanul rohantak át a középpályánkon. Korán lecserélték, de ez talán azért volt, hogy támadóbb legyen a csapat.

Varga József

Varga Józsi azt hozta, amit tud. Mindenbe belevetette magát, néha a józan ész határain túl is önfeláldozó volt. Ha nem is játszott igazán jól, azért a lelkesedése példamutató az egész válogatott számára.

Dzsudzsák Balázs

Balázs a meccs utáni nyilatkozatában legalább őszinte volt és nem akarta politikus módjára a mentségeket keresni, mint Egervári. Ő továbbra is nagy értéke a magyar labdarúgásnak, de Bukarestben a románok levették a pályáról akkor is, ha néha ő legalább próbálkozott.

Böde Dániel

Böde a középpályáról gyakorlatilag semmilyen támogatást nem kapott, így viszont nem lehet csatárt játszani, miután a labdák nem jutottak el hozzá, így visszajött, néha labdát szerzett, de ezt követően már csírájában halt el az egész.

Szalai Ádám

Róla is ugyanazt tudom írni, mint Bödéről. Nulla középpályás támogatás esetén ne várjuk a csodát a csatároktól.

Hajnal Tamás

Már a 34. percben váltotta Korcsmárt, gondolom azért, hogy az addig nem működő támadó középpályánknak segítséget nyújtson. Nos, ezután sem működött. Lövése után volt Tatarusanu kapus egyetlen komolyabb védése, de bravúrnak azért nem nevezném. A nulláról azért elmozdította Hajnal a középpályánkat, de az elégséges szintet azért nem érte e.

Lovrencsics Gergő

A harcban sebesült, minden tagját már fájlaló Varga Józsi helyett jött be. Volt néhány ügyes megmozdulása, de sokat nem tudott hozzátenni a csapat játékához.

Szabics Imre

Imre akkor jött be, amikor már románok, magyarok egyaránt várták, hogy mikor fújja már le a bíró a meccset. Eggyel nőtt válogatott mérkőzéseinek a száma.

Voltak némi félelmeim a meccs előtt. Nem jó ómen a csapatnak, ha ennyire felkorbácsolják a közvéleményt, különböző jelzőkkel illetik a meccset, a hollandok ellen is ugyanez volt, aztán a holland ifi kijózanított minket. Ugyanez volt a helyzet most is. Egy biztos, amit a „szerethető” szó népszerűsítése érdekében három évig tettek a válogatott PR-osai, az most 90 perc alatt a visszájára fordult.

Mészöly Kámán 1969 decemberében a marseille-i kudarc után 28 és fél évesen azt mondta, hogy: „a mi időnk lejárt”. Az a gyanúm, hogy néhány embernek is lejárt az ideje ebben a válogatottban is, és nem hagynak maguk után olyan űrt, mint Mészöly Kálmán. Most még az észtek ellen ez a társaság fog kedden játszani, kérdés mennyi néző előtt, mert olyan puskaporos a hangulat a magyar szurkolók háza táján, hogy a kommentekre hivatkozva, elkeseredésükben többen összetépték meglévő belépőjüket a meccsre és az egyik csoport arra agitál, hogy senki ne menjen ki a Puskásba kedden. A másik pedig azért. hogy kifejezze nemtetszését a csapat és főleg Egervári Sándor felé.

Én azt gondolom, hogy eljött az ideje ezt a válogatottat felfrissíteni, vissza kell hozni azokat az értékeket, akikről Egervári presztizsből könnyedén lemondott, valamint a fiatalok közül néhányat be lehet építeni a válogatottba. Vesztenivalónk nincs. Nem szabad viszont az egész csapatot elzavarni, mert akkor kiöntjük a gyereket a fürdővízzel. Magam is úgy látom, hogy Egervári ideje lejárt, hiszen a saját maga által kitalált és eléggé elcsépelt „szerethető” válogatottal elérte azt, hogy a szurkolók a pokolba kívánják és ennek valószínűleg kedden tanúbizonyságot is adnak.

A válogatott mellé kell egy profi pszichológus teamet is szervezni, akkor remélhetőleg az ilyen meccseket is fel fogják tudni dolgozni és fejben nem megy el a meccs már a kezdő sípszó előtt. Az, hogy arra nincs pénz, nem kifogás, van annyi léhűtő, sógor, koma, barát, valakinek a valakije jó pénzért a válogatott mellett, ezeket is felül kellene vizsgálni, hogy ott kinek mi a feladata, mit csinál, nem azt nézni, hogy kinek a pártfogoltja.

Vae victis, azaz jaj a legyőzötteknek, szól a szállóige, amely most nem a rómaiaknak szól, hanem a magyar labdarúgó válogatottnak. Egy korszak lezárult.