Viv Anderson, az angol válogatott első színes bőrű játékosa

Hosszú idő telt el 1978. szeptember 7-e óta, amikor Ron Greenwood, Anglia labdarúgó válogatottjának akkori szövetségi kapitánya a pályára küldte Viv Andersont. Ez csak egy statisztikai szösszenet lenne, de ekkor lépett a pályára a Wembley-ben, egy erősen felejthető 0-0-ás mérkőzésen Csehszlovákia ellen Anglia történetének első színes bőrű játékosa háromoroszlános szerelésben. Ekkor volt vége az argentínai világbajnokságnak, még a francia válogatottban sem szerepelt a világbajnokságon, az egy szem Marius Tresor kivételével egyetlen színes bőrű játékos sem. Nem hiszem, hogy a rasszizmus miatt lett volna ez, egyszerűen rajta kívül senki sem fért be a keretbe. A játékos megfigyelők ekkoriban indultak el a volt gyarmatokra játékos keresőbe, nem is eredménytelenül, rendkívül sok kiváló atletikus felépítésű fiatalt találtak, akiket már csak focizni kellett megtanítani. A hollandok Suriname felé vették az irányt, az 1975 óta független egykori gyarmatra, ahol még a holland a hivatalos nyelv a mai napig is. Azóta sok víz folyt le a Temzén, a Szajnán, az Amstelen, de még a Dunán is. Mára már megszoktuk, hogy az európai válogatottakban jelentős mennyiségben szerepelnek színes bőrű játékosok. Pedig eleinte furcsa volt. Élen jártak az egykori gyarmatok, Anglia és Franciaország, valamint Hollandia. Az Oranje szerelését felöltötte bizonyos Simon Tahamata, az Ajax játékosa, aki indonéz származású volt, de ő Hollandiában született. Később Németország válogatottjában is bemutatkozott a ghanai születésű Gerald Asamoah, elég vicces volt az ébenfekete legény a Nationalelf fehér-fekete szerelésében. Nálunk Sowunmi Thomas, aki ugyan Nigériában született, de az ő édesanyja magyar. A hollandoknál színes bőrű világsztárok játszottak: például: Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Edgar Davids, ők viszont már a suriname-i kontingenst képviselték, igaz közülük csak Davids született Suriname-ban, a másik kettő Amszterdamban. Látszólag semmi probléma nem volt a játékosok között, de néha a holland csapatnál hallható volt, hogy a fehérek külön étkeztek a színesektől a De Boer ikrek vezetésével, de különösebb visszhangja nem volt a dolognak, hiszen az eredmények jöttek, a pályán nem látszott meg az ellentét. Ez időben kezdett elharapózni az az elítélendő szurkolói magatartás, ami kollektív huhogásban nyilvánult meg, ezzel demonstrálták a szurkolók, hogy majmoknak tekintik az ellenfél színes bőrű játékosait. Egyszer még a Fradi Ajax elleni budapesti Bajnokok Ligája mérkőzése után kelt ki magából Louis Van Gaal, az Ajax akkori edzője, hogy a Fradi közönség huhogott. Ez így volt, a mai napig is dívik ez a szokás, az MLSZ egyáltalán nem foglalkozik vele, lehet becsukják a szemüket, befogják a fülüket.

Az Újpest által készített videón, ami a youtube-on látható, remekül hallható, hogy a Kazincbarcikával szemben, ez év szeptember 26-án elveszített Magyar Kupa mérkőzést az újpesti tábor gyakorlatilag végighuhogta, ezzel próbálván befolyásolni a Kazincbarcika öt színes bőrű játékosát. Nem tudom, hogy az ő játékosuk, a kongói Bavon Tsibuabua hogy érezte magát ennek hallatán.

Volt egyszer Angliában, amivel a továbbiakban bővebben foglalkozunk, egy szerencsétlen eset, Ron Atkinson, az angol válogatott egykori szövetségi kapitánya szakkomentátorként tevékenykedett a BBC stúdiójában, természetesen futballmérkőzést közvetítettek. A meccs végén, már elbúcsúztak a nézőktől, de még láthatóak voltak a levonuló játékosok. A mikrofont viszont elfelejtették kikapcsolni, így az egész Egyesült Királyság hallhatta a volt mester véleményét Marcel Desailly-ról a Chelsea és a francia válogatott színes bőrű világbajnok középpályásáról: "fucking lazy fat nigger". Ez körülbelül azt jelenti: "Elbaszott lusta, kövér nigger". Ron Atkinson soha többé nem volt sehol szakkomentátor, eltüntették az angol labdarúgás környékéről is, pedig nagy szerepet vállalt annak idején a színes bőrű labdarúgók integrálásában.

Ezzel a kis bevezetővel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mára teljesen elfogadott, a pályán egyáltalán nem ritka, ha a játékosok között kaukázusi, afrikai, ázsiai embertípust is szinte minden mérkőzésen találunk. Ez egyáltalán nem baj, hiszen mindenki egyformának születik, nincs helye megkülönböztetésnek és ez így van jól.

Luis Suárez és Patrice Evra afférja

Angliában viszont a rasszizmus, mint fogalom teljesen más megvilágításba került. Az FA kampányt hirdetett „Le a rasszizmussal” jelszóval. A jelszó szép, csak véleményem szerint átestek erősen a ló túlsó oldalára. Kezdődött a színdarab a tavalyi Liverpool – Manchester United mérkőzéssel, ahol Patrice Evra szerint Luis Suárez vele rasszista módon viselkedett. Ez mondta azt követően, hogy az egész mérkőzésen gyakorlatilag folyamatosan hol alattomosan, hol nyíltan, szétrúgta a francia az uruguayi-t. Persze alattomosság mentességgel a világért sem szeretném jellemezni Luis Suárez-t, hiszen nála alattomosabb és zsiványabb labdarúgó kevés rúg labdába hetente a Premier League-ban. A lényeg nem itt volt, hanem ott, hogy Suárez „negrito”-nak nevezte Evra-t. Suárez először igazából nem is értette, hogy itt mi a probléma. A negrito a dél-amerikai spanyolban körülbelül azt jelenti, hogy barátocskám. Ez viszont a habzó szájú Evra-t és szomorú, de az FA-t sem érdekelte. Ugyan az elhangzottakra csak összesen annyi bizonyítékuk volt, amit Evra mondott, mégis némi huza-vona után nyolc mérkőzésre eltiltották az uruguay-i focistát. Mint várható volt, ez elindított egy olyan tendenciát, amiben a színes bőrűek csak nyerhetnek, a fehér bőrűek csak veszíthetnek. A FA elvetette a sulykot, ha egy szegény, elnyomott, heti 30.000.- fontot kereső hátrányos helyzetű színes bőrű focista rámutat valakire, hogy ez ezt, meg azt mondta nekem, máris áll a bál.

Anton Ferdinand és John Terry afférja

Az újabb áldozat John Terry az angol labdarúgó válogatott és a Chelsea csapatkapitánya volt. Az előzményhez hozzátartozik, hogy Terry-nek volt egy szexuális kalandja a volt csapattárs, Wayne Bridge ex-barátnőjével. Pont egy éve, 2011. október 23-án volt egy Queens Park Rangers – Chelsea Premier League bajnoki labdarúgó mérkőzés, amikor John Terry ütközött a 16-oson belül Anton Ferdinand-dal. Ferdinand odaszólt Terry-nek, hogy: „Kelj fel, nem volt tizenegyes”. Erre Terry Ferdinand arcába mászott és „fasz”-nak nevezte. Ferdinand vissza„fasz”ozta, mire Terry Ferdinand szája előtt legyező mozdulatokat tett. Ekkor szólt oda a QPR védője: „Te nevezel engem fasznak, mikor kúrod a csapattársam barátnőjét?”, majd a szexuális aktusra utaló széles kézjeleket, mozdulatokat mutatott Terry felé. Erre válaszolva azt mondta Terry, hogy: „Kopj le, kibaszott fekete fasz, kibaszott faszfej.” A meccs végén még John Terry megkérdezte Anton Ferdinand-ot, hogy ugye nem gondolja, hogy rasszista módon becsmérelte. Erre a QPR színes bőrű védője nemmel válaszolt. Így is volt, a helyzet hozta a szöveget. Ellenben Ferdinand hazament, megnézte a meccs felvételét a barátnője társaságában és akkor úgy döntött, hogy vele szörnyen rasszista módon viselkedtek. Az én olvasatomban az lehetett, hogy a rafkós, pénzéhes, finoman fogalmazva, menyecske, cherchez la femme, jó pénzt látott ebben és felhergelte a nem éppen IQ bajnok Anton Ferdinandot. Biztos szegény csaj nyomorgott és kenyérre kellett volna a pénz. Ennyi a történet, aki kicsit is ismerős a zöld gyep világában és a játékosok egymás közötti kommunikálásában, az tudja, hogy ez a közjáték a pályán, az illedelmes napközisek visszafogott párbeszédére hasonlítható leginkább.

Itt a borzasztó, főbenjáró bűn az volt, hogy John Terry kiejtette a száján a „fekete” jelzőt. Ezt viszont nem szabad, mert ezzel a csúnya szóval belerondított szegény Anton Ferdinand patyolattiszta lelkivilágába.

Ezzel az egészen pitiáner, szóra sem érdemes üggyel Anton Ferdinand az egész angol labdarúgásba belenyúlt és keményen befolyásolta az ezt követő történéseket. Rasszizmus miatt vádat emeltek, röhej, de igaz, John Terry ellen. Az FA prejudikálva 2012. február 3-án John Terrytől elvette az angol válogatott csapatkapitányi karszalagját. Mint később kiderült, ez is nagy hiba volt. Azt sem vette figyelembe az FA, hogy mind a válogatottban, mind a Chelsea-ben jelentős mennyiségű színes bőrű játékos játszik, ha Terry valóban rasszista lenne, az már vagy a klubjában, vagy a válogatottban biztosan kijött volna. Fabio Capello, az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya lemondott, mivel egy olyan ügyben, ahol csak ő adhat és vehet el bármelyik játékostól, a megkérdezése nélkül átnyúltak a feje fölött. Anton Ferdinand számító barátnője jókora szart kavart. Ezzel elérte azt is, hogy a bátyját, Rio Ferdinandot, a Manchester United védőjét, az utód szövetségi kapitány Roy Hodgson, nem jelölte a nyári lengyel-ukrán közös rendezésű  EB-re utazó keretbe.

Howard Riddle a rasszista vád bírója egyértelmű ítéletet hozott: John Terry NEM RASSZISTA. Ezt az eléje tárt bizonyítékok egyértelműen alátámasztják. Miután tisztázta magát, úriemberhez méltóan John Terry 78 felnőtt válogatott mérkőzés után lemondott a válogatottságról. De nehogy azt higgye valaki, hogy ezzel vége van. Az FA, mint az Egyesült Királyság Független Bíróságának felügyeleti szerve, legalábbis annak képzelvén magát, John Terryt eltiltotta négy mérkőzéstől és 220 ezer font befizetésére is kötelezte. Ez már tényleg kabaréba való, de még ezzel sincs vége, elérkeztünk a mostani hétvégéig.

Jason Roberts, aki kevesli Terry büntetését

Jason Roberts a Reading színes bőrű csatára úgy gondolja magáról, hogy ő is semmibe veszi a bíróságot, de még az őket körömszakadtáig védő FA-t is, és azt nyilatkozta, hogy: „ez a büntetés korántsem egyezik az elkövetett cselekmény súlyával. Most már a Chelsea-n a sor, hogy alaposan megbüntesse Terryt, ahogy ez minden „normális" munkahelyen bekövetkezne.” Jason Roberts egyébként azt tervezi, hogy nem vesz részt a szövetség rasszizmus elleni akciójában, és a hétvégi bajnoki előtt nem fogja viselni a rasszizmus elleni harcot hirdető pólót. Ehhez az akcióhoz csatlakozik, természetesen, Anton & Rio Ferdinand is. Én egyébként a menedzserük helyében azt mondanám nekik, hogy nincsen partizánakció, ha nem veszik fel a pólót, akkor nem is kell levetkőzni, hétfőn pedig jelentkezzenek a tartalékcsapat edzésén. Az már csak hab a tortán, hogy a két Ferdinand és néhány barátja, amikor a Chelsea-vel játszanak, a meccs előtti parolázásnál az eset óta nem fognak kezet Terry-vel. Ez kellőképpen jelzi az "agrárproletár" mivoltukat. Ez is az FA-nak köszönhető, hogy ők megtehetik, megtehetnek mindent mindenféle elmarasztalás nélkül.

FA - a megoldás kulcsa náluk

Tehát még mindig nincs vége, a gumicsontot tovább rágják. Hosszú évek alatt senki sem okozott akkora morális kárt az angol labdarúgásnak, mint Anton Ferdinand. Persze ehhez kell, az önmagát törvényen kívül helyező FA is. Látják a színes bőrű játékosok, hogy bármit mondanak az FA csak nekik hisz, mindenkit eltiltathatnak, csak azt kell mondaniuk, hogy az ellenfél valamelyik játékosa rasszista szöveget mondott valamelyiküknek, rasszista módon viselkedett velük, bizonyíték nem kell. Ezzel keményen visszaélve már két eset is volt, a másodikkal kigolyózták az angol válogatott csapatkapitányát. A határ a csillagos ég. Az FA-nak kell lépni, mert hamarosan elszabadul a pokol. A fehér bőrű játékosok csak a színes bőrűek tisztességében bízhatnak, ha nem azok, mint Anton Ferdinand és barátai, akkor senki sincsen biztonságban. A híres angol fair play a bányabéka valaga alá került, ezt akár taktikai fegyvernek is bevethetik a jövőben, eltiltatjuk az ellenfél legjobb játékosát. Valaminek történnie kell. A kulcs az FA tisztségviselőinek a kézében, csak ők már annyira vének és szenilisek, hogy remegő kézzel nem tudják a kulcsot a zárba illeszteni.

Egyre azért még kíváncsi lennék. A színes bőrű játékosok a fehéreket előszeretettel „white pig”, azaz „fehér disznó” jelzővel szokták illetni. Mit fog tenni az FA, ha valamelyik fehér bőrű játékos feljelent egy színes bőrűt rasszizmusért? Ha nem lépnek, hamarosan újabb követelésekkel fognak a színesek előállni, meghatározott számú színes bőrű képviselő az FA-ba, a Premier League csapatok edzői székébe, a játékvezetők közé, meghatározzák, hogy az angol válogatottba hány színes bőrűt kell beválogatni, stb. Miért van az, hogy csak fehér lehet rasszista? A tisztességtelen színes bőrűek ezzel élnek vissza és amíg lehet nekik, addig ezt ki is fogják használni.

Távol álljon tőlem mindenféle rasszizmus, csak azt szeretném, ha mindenkinek a szava ugyanannyit érne. Minden játékos egyforma és igazságos megítélésben részesülne. Visszatérne a fair play minden vonatkozásban az angol futballba. Mert úgy tűnik, hogy az FA-nál most vannak egyenlők és még egyenlőbbek.

Az a veszély is fenyeget, hogy az eddig kiváló viszonyban lévő játékosok, csak azért, mert más a bőrszínük, elkezdenek nem bízni egymásban, ezzel kezdődik, aztán már nem keresik egymás társaságát, elkezdik először egymás háta mögött, majd nyíltan utálni egymást, indokolatlanul egymást fogják vádolni minden vélt és valós faji kérdéssel bőrszíntől függetlenül, és ez az FA elmebeteg és minden józan észt, törvényt figyelmen kívül hagyó intézkedéseinek lesz köszönhető. Na annak a neve lehet kőkemény rasszizmus, ami ebből kifejlődhet, elfajulhat, ha nem vetnek véget ennek az egésznek. Nehogy egyszer még vissza legyen sírva az a light-os nem is rasszizmus, csak az FA által annak mondott valami, ami Suárez és Evra, valamint Anton Ferdinand és Terry között volt.

Az FA kieresztette a szellemet a palackból. Nem kellett volna. A szellemet nekik kell visszapréselni valahogy, mert veszélyben a nagybecsű angol Premier League tisztasága, komolysága. Ha nem lépnek, milliók szórakozását fogják elrontani. Vissza kellene venni az FA-nak az arcából és elfoglalni a helyét a hierarchiában, oda, ahová valók. Nem képzelni magukat a bíróság felett álló szervnek és tévedhetetlennek. Még szerencse, hogy a királyi családból senki sem futballozik, mert el tudom képzelni, hogy ez esetben még a királyi családot is bírálnák, megbüntetnék és fölé is helyeznék magukat. Pedig azt még a Hyde Parkban sem szabad.