Putnok - Várady Béla Sportközpont
2012. augusztus 25-én délután a putnoki városi sporttelepen a soron következő NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés kezdete előtt ünnepséggel készült Putnok városa.
Ettől a naptól fogva a putnoki sporttelepet a Vasas és a magyar válogatott egykori legendás ballábas csatáráról nevezték el.
A 36-szoros válogatott Várady Béla válogatott fellépésein 13 gólt ért el. Ugyan a közeli Gömörszőlősön született, de gyermek és kamasz éveit Putnokon töltötte. 1971-ben, 18 évesen igazolta le a Vasas, ahol kiteljesedett sportkarrierje. 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmet szerzett, a Lengyelország ellen 2-1-re elveszített döntőn ő rúgta a válogatott gólját. 1977-ben 36 góllal magyar gólkirály lett és ezzel európai ezüstcipőt szerzett.
Tamás Barnabás országgyűlési képviselő, Putnok város polgármestere átadta Várady Bélának a Putnok Városért Plakett kitüntetést, majd Negrutz Ágoston, a Putnoki VSE elnöke feliratozott putnoki mezt nyújtott át az ünnepeltnek. Ezt követően Várady Béla kért szót, nagyon meghatottan beszélt, élete legszebb napjának nevezte ezt a napot, amikor róla nevezték el azt a sporttelepet, ahol egész gyermekkorát, minden szabad idejét töltötte.
Várady Béla nélkülöz minden allűrt, megmaradt 59 éves korára is annak a remek embernek, aki még a putnoki focipályán rúgta a bőrt napkeltétől napnyugtáig, illetve később válogatott futballista korában is mindig szerényen nyilatkozott, a botrányok messze elkerülték.
Egy kiváló sportolónak mindig addig tart a rivaldafény, az érdeklődés, amíg nem fejezi be pályafutását. Néhányan még egy ideig fent tudják tartani az érdeklődést, de ők a folyton nyilatkozók, ha már írnak róluk nagyon jó, gondolkodású emberek, valamint páran edzősködnek, esetleg szakkommentátorok valamelyik csatornánál. Várady Béla egyik kategóriába sem tartozik. Nem pózol, ritkán nyilatkozik, nincsenek botrányai, egy nyugodt, higgadt kiváló ember, így nem érdekes a médiának.
Nagyon szép gesztus volt ez Putnok városától, hogy nem felejti egykori fiát, aki kiváló sportteljesítményével öregbítette Putnok város hírnevét. Most már aki Putnok városában jár és esetleg sporteseményt tekint meg, ahogy átmegy a bejáraton, illetve az öltöző épületének falán látja a feliratot: VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONT. Innen azonnal érkeznek az emlékek, óriási ballábas bombák, tömött lelátók a Fáy utcában, felejthetetlen kettős mérkőzések, válogatott meccsek a Népstadionban. Valamint arra is, hogy volt egyszer egy remek Vasas, amelyet csodált a világ és ennek a Mészölyöket, Farkasokat követő generációnak szerves része, kihagyhatatlan eleme volt Várady Béla. A mostani Vasas ugyanaz a klub, de most az NB II Keleti csoportjának tagja abszolút ingatag anyagi háttérrel. Itt játszik a Putnoki VSE is.
Volt ezen a délutánon egy NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés is a Putnoki VSE és a Kazincbarcikai SC között. A kezdőrúgást természetesen putnoki mezben Várady Béla végezte el. A két szomszédvár csatája egy szikrázó, hektikus jó mérkőzést hozott, amelyen - ilyenek a pályaavatók általában, az ünneplők ilyenkor szinte mindig kikapnak - a Kazincbarcika nyert 3-2-re.
Az ünnephez minden adott volt, nézősereg, jó mérkőzés, szurkolás. Az ünnepet csak egy dolog homályosította el, Németh Ádám játékvezető teljesen formán kívüli működése. Körülbelül olyan szinten bíráskodott, mint néhány héttel ezelőtt a Ferencváros-Pápa mérkőzésen, amit Puhl Sándor a Sport TV Harmadik félidő című magazinműsorában kielemzett, alaposan lehúzta róla a vizes lepedőt. Ha ez a meccs is odakerülne, biztos vagyok benne, hogy hasonló „jókat” nyilatkozna az egykori bírólegenda. Nem tudom, hogy a mérkőzés ellenőre Sápi sporttárs mit írt a jelentésébe, de véleményem szerint ezzel a teljesítménnyel nem csak a büszkén viselt FIFA jelvényre hoz szégyent, hanem egy üzemi kövérek-soványak sörmeccs levezetése után sem valószínű, hogy szívesen bontanának neki a csapatok a hűsítő nedűből.